Tudjatok Jézust kereső emberek lenni!

Engedelmességet, tisztaságot, szegénységet, a Kisebb Testvérek Rendje regulájának betartását ígérte egész életére szeptembr 8-án a csíksomlyói kegytemplomban hét ferences testvér. Az elköteleződés egy ferences életében a legnagyobb ünnep, akárcsak annak a közösségnek, amely befogadja őt.

orokfogatalomtetel_ferencesrend_kr_03_b

A Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány idei legnagyobb ünnepét tartotta Csíksomlyón. Mária születésének napja alkalmából ugyanis, az Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök által celebrált szentmisén, családtagok és rokonok jelenlé­tében, a ferences család hét taggal bővítette sorait. Ők azok, akik isteni sugalmazástól indítva, az evangélium és Jézus Krisztus nyomdokainak szorosabb követésére vállalkoztak.

„Provinciánknak, a ferences családnak is jeles alkalom a mai nap. Hisz az örök fogadalom, elköteleződés egy szerzetes életében a legnagyobb ünnep, és annak a közösségnek, amely őt befogadja, ugyanolyan fontossággal bír ez a pillanat” – fogalmazott a prédikációban Orbán Szabolcs tartományfőnök. A ferences elöljáró szentbeszéde során kihangsúlyozta, fel kell ismernünk, Isten az, aki mindig mellettünk van, hisz a boldogságunkat, az üdvösségünket akarja. „Isten ezt nem teszi meg a mi közreműködésünk nélkül. Ez sokszor változást kíván tőlünk” – hallhattuk a provinciális részéről. Elmondása szerint erre talán az egyik legszebb példa az a történet, amely leírja, József életében mit jelentett Jézus megjelenése, milyen változás kellett elinduljon benne, amikor megtudta, hogy jegyese, Mária, gyermeket vár.

cimlap_orokfogatalomtetel_ferencesrend_kr_01_b

Kifejtette, elidőzve a józsefi eseménynél, lehetőséget ad arra, hogy életünket nézve kérdéseket tegyünk fel magunknak: merjük-e hinni azt, hogy velünk az Isten, aki életünk minden pillanatában, eseményében jelen van? És egyáltalán képesek lennénk-e  Józsefhez hasonló döntést hozni? A következőkben  az örök fogadalmat tevők irányába fogalmazta meg üzenetét: legyenek  készek napról napra, házról házra kopogtatva szállást keresni az igének. Hogyha szükséges, vállalják a száműzetést, a rájuk bízott értékek megvédése, növekedése érdekében. Tudjanak Jézust kereső emberekként élni, hiszen csak így érdemes szerzetesnek, kereszténynek lenni.

A szertartás során a magiszter felhívására a fogadalomtevők kinyilvánították szándékukat, a Mindenszentek litániája eléneklése közben arccal földre borultak, mint a papszentelési szertartáson, majd összetett kezüket a provinciális kezébe helyezték – ez jelképezi az alávetettséget, illetve az elfogadást –, és megfogadták, hogy egy életen át tulajdon nélkül, engedelmességben és tisztaságban élnek. A provinciális az egész életüket Istennek szentelőknek örök életet ígért, a jelen lévő szerzetesek pedig békecsókkal köszöntötték a fogadalomtevőket, ezzel is kifejezve, hogy befogadják őket a rendbe.

Rédai Botond

 

Kik tettek örök fogadalmat?

Az örökfogadalmasok névsora (zárójelben a születési dátum és a helység, ahol jelenleg élnek): Főcze Imre Fr. Bonaventura (1984, Szászsebes), Guzrány Antal Csaba Fr. Péter (1976, Csíksomlyó), István Imre Fr. Imre (1979, Szászsebes), Kiss Sándor Fr. Kamill (1984, Budapest), Licz Csaba Zsolt Fr. Tamás (1983, Déva), Puvak Antal Fr. Marián (1980, Szászsebes) és Sebestyén Antal Fr. Albert (1966, Szászsebes)

 Székelyhon.ro


Heten tesznek örökfogadalmat Csíksomlyón

szerzetes_ferences.jpgHárom esztendő után újra örökfogadalomra kerül sor ma a csíksomlyói kegytemplomban. Hét fiatal ferences kötelezi el magát Isten szolgálatában, Istennek szentelve életüket.

„A világban tapasztalható kísértések ellen menekülsz? Félsz a kinti élettől? Vonz egyik-másik testvér élete? Szeretnél jó közösségben élni? Mindez elindulásra nem rossz, de tökéletlen, és nem elég ahhoz, hogy itt maradj. Egyedül a Szentháromság Istenért szabad itt maradni” – olvasható a ferencesek noviciátusi szabálykönyvében, akárcsak az, hogy: „A szerzetesnek az a szakmája, hogy egyedül Istent keresse és szeresse úgy, hogy ő nem lehet soha senkinek a tulajdona, kizárólag Krisztusé, és neki sem lehet senkije, hanem mindig azoké, akiknek őt Isten ajándékozza.” Heten vállalják most mindezt, örökfogadalmat téve, szegénységet, engedelmességet és szüzességet fogadva.

Szerzetesi élet
Erdélyben is nagy múltja és sok követője volt Assisi Szent Ferencnek. Szászvároson már a XIII., Csíksomlyón a XIV. század végétől voltak ferences testvérek. Jelenleg az erdélyi ferencesek táborát ötven szerzetes alkotja a csíksomlyói, szárhegyi, esztelneki, brassói, udvarhelyi, kolozsvári, dési, kaplonyi és szászsebesi kolostorokban. A kommunizmus évei igen megtizedelték az utánpótlást, ezért nagy öröm, hogy újra a lehetőség mellé igény is társult, fiatalok szeretnének szerzetesek lenni.

A ferences életbe való betekintést a jelöltség, illetve a noviciátus egy-egy éve követi, amely után egy évre szóló fogadalmat tesz a fiatal szerzetes, melyet legalább még kétszer meg kell újítania, hogy az örökfogadalom letételéig eljusson. „Teljesen elkötelezem magam, életemet Istennek szentelem” – ezt mondja ki az örökfogadalmat tevő, amelyre Isten részéről a válasz az ígéret, vagyis az örök élet. Mivel új emberré lesz a fiatal szerzetes, a noviciátus kezdetén, a rend ruhájába való beöltözéskor új nevet vesz fel, az örökfogadalom letételével pedig a ferences rend teljes jogú tagjává válik.

A szerzetesi élet egy új és egészen más minőségű élet. Aki ezt éli, megváltozik, átértékelődik számára a szülőkkel, a rokonokkal, a barátokkal való viszonya. Más értéket nyer a külvilággal, az anyagiakkal való kapcsolata is. Nincs tulajdona, még az imakönyv sem sajátja a szerzetesnek, csupán ő használja.

A ferences rend hivatalos neve: Kisebb Testvérek Rendje – Ordo Fratrum Minorum (OFM). Csak a nép nevezte el barátoknak, illetve az alapítójukról ferenceseknek. Életformájukat az alapító, Assisi Szent Ferenc a Regulában így jelölte meg: „Kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” Ezt vállalja most az örökfogadalom által az a hét fiatal, akik különböző helyekről érkezve, különböző életeket cserélnek Istennek szentelt életre.

Az örökfogadalom-tevők gondolatai
Guzranyi Antal Csaba, fr. Péter: Isten hívására jöttem a rendbe, amit nem köthetek egy konkrét, rendkívüli eseményhez, hanem inkább csendes, lassú felismeréshez. Olvasva Szent Ferenc írásait, reguláját, azt mondtam, ezt én is meg kell hogy éljem.

Licz Csaba Zsolt, fr. Tamás: Úgy indultam el a szerzetesi életre, hogy egész életemet szerzetesként akarom leélni. Voltak hivatásbeli megingások, de hála Istennek, az Úr mindig megerősített. Számomra az örökfogadalom szívből jövő megerősítése annak, hogy ezt az életet vállalni akarom.

István Imre, fr. Imre: Régebb elég gyakran jártam a csíksomlyói kegytemplomban, s láttam az ott élő barátokat. Hallgattam az igehirdetésüket, a prédikációikat, és lassan kezdtem érdeklődni ezen élet után. Miután megismertem a ferences közösséget, éreztem, hogy ez az én utam, vagyis az én Úrhoz vezető utam.

Puvák Antal, fr. Marián: Valami többre vágytam ahhoz, hogy az életem teljesebb legyen. Az egyik ferences testvértől bátorítást kaptam, hogy menjek el Csíksomlyóra, és nézzem meg belülről, hogyan élnek a ferencesek. El is mentem, és ott egész otthonosan éreztem magam, lelkesedés fogott el ezen életforma iránt. Ez a lelkesedés máig is bennem van, és tudom, hogy ez az, amit élnem kell. Az örökfogadalom számomra végleges döntés, amely mögött nagy szabadság van. Ahhoz, hogy valaki meghallja az Isten szavát, nem nagy dolgokra van szüksége, hanem békességre és csendre. Isten hívására az örökfogadalmam által válaszolok, Isten pedig az ő igenjével megerősíti az én fogadalmamat.

Kiss Sándor, fr. Kamill: A ferences rendbe való belépésem után a Gondviselés megajándékozott egy különös betegséggel, agydaganattal, ami jobb oldali bénulást okozott. 2006 januárjában átestem egy agyműtéten, aminek következtében újra meg kellett tanuljak járni. A betegségem kapcsán megértettem, mennyire fontos a lelki vezetés. Mert ha nem lett volna mellettem a lelki vezetőm, akinek a segítségével az egyes kérdéseket a helyére tudtam tenni, akkor most nem itt tartanék. Tehát nemcsak nekünk, szerzeteseknek fontos a lelki vezetés, hanem minden egyes embernek is.

Főcze Imre, fr. Bonaventura: Számomra sokat jelent, hogyha egy közösséghez tartozok. Ez az örökfogadalom által fog leginkább megvalósulni, amely teljes elköteleződést jelent az iránt, aki engem meghívott, akit úgy szólíthatok, hogy: Abba! Atyám! Ahogy egyre inkább megtapasztalom a jó Isten szeretetét, érzem, hogy az ő gyermeke vagyok, kisebb testvér. Mi pedig úgy vagyunk egymás testvérei, ha ő mindannyiunknak a mennyei Atyánk.

Sebestyén Antal, fr. Albert: Életemben 1998 őszén állt be változás, amikor egy átdorbézolt éjszaka után, reggel 4 órakor kiálltam az erkélyre, és elkezdtem kiabálni, hogy „Istenem, nem ez az én életem!” Elkezdődött bennem egy folyamatos „világi” leépítés. Pénzt nem akartam látni, csak szolgálni akartam másokat. Eleinte szociális munkás akartam lenni. Aztán megtaláltam Szent Ferenc írásait, Reguláját, és olyan kereteket biztosítottak számomra, amelyben el tudtam képzelni az életemet. Sok mindent tapasztaltam kint a világban, de a boldogságot, azt mégsem találtam. Öt év alatt elhagytam mindent, amit csak el lehet hagyni. Elkezdődtek a ferences elöljárókkal való beszélgetések. Pár év után, mivel „dönteni mindig tudni kell”, 2004 nyarán beléptem a ferences rendbe. Azóta bent vagyok, és boldogan.

 

Balázs Katalin, Honline


Hét ferences szerzetes örökfogadalma Csíksomlyón

A 2010-es év legnagyobb rendi ünnepére készül a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány. Szeptember 8-án, szerdán a csíksomlyói kegytemplomban fél 11-kor kezdődő szentmise keretében hét ferences szerzetes teszi le örökfogadalmát dr. fr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök kezébe.

Az elmúlt évek folyamán letett egyszerű fogadalmak után magukat a Szent Ferenc rendjébe egy életre elkötelező testvérek - amint a fogadalomtétel szövegében áll - isteni sugalmazástól indítva az evangélium és Jézus Krisztus nyomdokainak szorosabb követésére vállalkoznak. Szilárd hittel és erős akarattal megfogadják Istennek, hogy életük egész idején engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban élnek. Megígérik, hogy a Kisebb Testvérek Reguláját és életformáját a Kisebb Testvérek Rendjének Konstitúciói szerint hűségesen is megtartják, hogy Istent, az egyházat és embertársaikat szolgálva eljussanak a tökéletes szeretetre. Az örökfogadalomra készülők 2002-2004 között léptek be a szerzetesrendbe, és - egy kivétellel - Erdély különböző kolostoraiban imádkoznak, dolgoznak vagy tanulnak. Az örökfogadalmasok névsora (zárójelben a születési dátum és a helység, ahol jelenleg élnek): Főcze Imre Fr. Bonaventura (1984, Szászsebes), Guzrány Antal Csaba Fr. Péter (1976, Csíksomlyó, István Imre Fr. Imre (1979, Szászsebes), Kiss Sándor Fr. Kamill (1984, Budapest), Licz Csaba Zsolt Fr. Tamás (1983, Déva), Puvak Antal Fr. Marián (1980, Szászsebes) és Sebestyén Antal Fr. Albert (1966, Szászsebes). Az erdélyi ferences rend lelki stabilitásának növekedését is jelentő ünnepi esemény jó alkalom arra, hogy a jelenlevők Isten áldását kérjék a Szent Ferenc-i életeszmény mellett véglegesen elköteleződő fiatal szerzetesekre, és velük együtt újabb hivatásokért imádkozzanak a jelenleg 52 rendtagot számláló provincia számára. (Borsodi L. László ferences sajtóreferens)