2010.10.04
Dicső múltunkból energiát és bátorságot meríthetünk napjaink jövőt formáló cselekedeteihez. De ez csak akkor sikerül, ha ismerjük a múltat, és ismerjük azokat, akik hozzájárultak alakításához. Halálának 30. évfordulóján Erdély szentéletű püspökére, Márton Áronra emlékezünk.
Márton Áron székely földműves család harmadik gyermekeként született Csíkszentdomokoson, 1896. augusztus 28-án. Az elemi iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot pedig Csíksomlyón végezte. Középiskolába Csíkszeredába és Gyulafehérvárra járt, ahol 1915-ben érettségizett. Három nappal a sikeres érettségi vizsga után katonai szolgálatra kapott behívót. Leszerelése után egy ideig földművesként és erdészeti tisztviselőként dolgozott. Teológiai tanulmányait 1920-ban kezdte el, pappá gróf Majláth Gusztáv Károly püspök szentelte 1924-ben. Kezdetben Ditróban és Gyergyószentmiklóson volt káplán, majd hittanár ugyancsak itt és Marosvásárhelyen, plébánosi kinevezést Verestoronyra kapott, később udvari káplán, püspöki levéltáros és titkár lett Gyulafehérváron. 1936-ban a kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésére kapott ideiglenes megbízatást, rá egy évre kanonoknak léptették elő, majd a plébánia megválasztott vezetője lett. Ugyancsak 1936-ban XI. Piusz pápa Gyulafehérvár püspökének nevezte ki. 1949- től 1955-ig különböző román börtönökben sínylődött, 1957-1967 között pedig házi őrizetben tartották Gyulafehérváron. 1968-tól ismét szabadon mozogva látogathatta egyházmegyéjét és híveit. 1980. október 4- én hunyt el, a gyulafehérvári székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Ezek az adatok egy tartalmas, gazdag és egyedi életút főbb állomásai. Személyiségének varázsából, szellemi kisugárzásából, emelkedett erkölcsi tartásából viszont csak hátrahagyott műveit olvasva és a róla szóló történeteket hallgatva kaphatunk némi ízelítőt. Hiszen cselekedeteinek és magatartásának köszönhetően a nép, amelyből vétetett, már életében szívébe zárta, napjainkban is szájról szájra terjednek a róla szóló történetek.
Lelkükbe fogadták egykori tanítványai, beosztottjai és munkatársai is, ezek egyike Msgr. Gajdó Zoltán pápai káplán, nyug. plébános, aki összesen tíz évet tartózkodott a püspök közelében. Kérésemre meglágyult arccal hívja elő emlékeit: a mindennapok hívságain felülemelkedni tudó, mély Isten és emberszeretetből fakadó alázatosság volt a püspök személyiségének meghatározó vonása. A krisztusi szeretet minden rosszat elsöprő erejébe vetett hit pedig tetteinek mozgatórugója. A kivagyiság nem csak távol állt a jellemétől, hanem környezetében sem tűrte meg az ilyen megnyilvánulásokat.
Márton Áron fegyverrel a kézben küzdötte végig az első világháborút. A székelyudvarhelyi 82-es gyalogezred közlegényeként került harctéri szolgálatra Doberdóba. A fronton avatták tizedessé, azt követően pedig hadapródjelöltté. Több mint egyévi első vonalbeli tartózkodást követően Nagyszebenbe küldték tiszti iskolába, elvégzése után hadnagyi rangban az Ojtozi-szorosban, majd újra az olasz fronton harcolt. Szigorú, de beosztottjait megbecsülő parancsnok volt. Tiszttársai szerették, katonái rajongtak érte. Bátor, a veszélyes helyzeteket sem kerülő hadfiként négy alkalommal sebesült meg, mindig a végsőkig kitartott. Még 1919 tavaszán is részt vett a székely hadosztály Tisza-menti hadműveleteiben, amiért hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. A következő történetek a hazáját védő katonáról szólnak.
Gajdó Zoltán atya baróti káplánkodása alatt (1964-1966) a miklósvári Szent Anna-búcsú egybeesett a bérmálással. E kettős esemény hívők ezreit vonzotta a templomba, mely ezúttal szűknek bizonyult a hatalmas tömeg befogadására. Szentmise előtt különböző rendű és rangú egyházi és világi személyek tisztelegtek a püspök előtt. Egyszer csak elébe pattant palástosan az ürmösi unitárius lelkész, s katonásan összecsapva bokáját a következőket mondta: „Mélyen tisztelt hadnagy úr! Egykor, az Ojtozi-szorosban önt szolgáló közlegényként sokszor kellett jelentést tennem a század állapotáról és a hadi helyzetről. Most, kihasználva a találkozás kínálta lehetőséget, ürmösi lelkészként ezt újból megteszem. Tisztelettel jelentem, hogy híveink megtizedelve, meghurcolva, s javaikból kiforgatva ugyan, de élnek és helyükön vannak.”
E szavak hallatán könnyek szöktek a megpróbált püspök szemébe. Megrendülve mondta a következőket: „Köszönöm, fiam, a régi és új jelentéseidet. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy népünknek olyan lelkipásztorai vannak, akik hősiesen állnak híveik mellett és híveik védelmében. Megnyugodva, mert tudom, hogy míg akadnak hozzád hasonló elhivatott és bátor papok, van és lesz magyar jövő Erdélyben”.
A miklósvári szentmisét és bérmálást követő ünnepi ebéden az ürmösi pap felidézte Márton Áron egyik hőstettét is. Egy nap arra eszméltek, hogy az ellenség bekerítette őket. Parancsnokuk, felmérvén a lehetőségeket, rádöbbent, hogy helyükön maradva esélyük sincs a túlélésre. Ezért kiadta az ukázt a halálos gyűrűből való kitörésre. Okos és megfontolt utasításainak köszönhetően ez sikerült is, anélkül, hogy a legénység közül bárkinek baja esett volna. Egyedül ő sebesült meg, ugyanis az ellenség figyelmét magára vonva biztosított lehetőséget katonáinak az elvonulásra.
Amint Gajdó atya szavaiból is kiderült, Márton Áron bátor, kemény és megalkuvást nem ismerő férfi volt. Valódi pásztor, aki elszántan óvta hitét, és védelmezte a köréje tömörült nyájat. Nem lehetett sem megtörni, sem megfélemlíteni, sem elhallgattatni. Élete utolsó pillanatáig felemelte a szavát az igazság érdekében. Az elnyomottak védelmezője, az elesettek oltalmazója volt. Felekezeti hovatartozás nélkül. Büszkék kell legyünk arra, hogy közülünk vétetett. Hálásak azért, hogy a gondviselés megajándékozott egy ilyen tiszta erkölcsű, egyenes tartású, vallási és szellemi vezetővel.
Emlékét megőrizni, példáját követni szent kötelességünk. Vallási és világi vezetőinknek pedig fel kell nőniük az ő erkölcsi és szellemi nagyságához, hogy legyen, lehessen magyar jövő. És nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében.
Bedő Zoltán
tortenelemportal.hu/Székely Hírmondó