Az egységről szólt az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

Lelki feltöltődés a fiataloknak

Szentmisével, majd szentségimádással vette kezdetét pénteken este a 35. alkalommal megrendezett Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó. A CSIT színes programja igazi lelki feltöltődést kínált a főleg Székelyföldről érkezett mintegy 150 résztvevőnek.

Pénteken a Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével kezdődött, tegnap kiértékelővel és ugyancsak szentmisével zárult a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, amelynek témája a pasztorális év mottójához kapcsolódott: Hogy mindnyájan egy legyenek. A résztvevők előadásokon és csoportos alternatív programokon vehettek részt. Szombaton a ferences barátok vezette reggeli ima után P. Jakabos Barnabás Félreértések és alapismeretek a jógáról címmel, majd Orbán István Hasonlóságok és különbözőségek a távol-keleti és a keresztény meditáció között címmel tartott előadást. Ebéd után Böjte Csaba a közösség fontosságáról beszélt a fiataloknak. Isten akarata, hogy figyeljünk egymásra, szeressük egymást – mondta. Utópia lenne ez a parancs a mai nehézségekkel teli világban? – tette fel a kérdést Csaba testvér. A válasz megnyugtató volt: Isten mindig megszólal, csak fel kell ismerni hangját. A szent családot állította példának a fiatalok elé: csendben, egyszerűen éltek, de boldogok voltak. Jézus életének első 30 éve csendben telt el, de ez az időszak a „leghangosabb” prédikáció – vélte Csaba testvér –, hiszen példát mutatott a boldog életre. A család mellett a másik nagyon fontos tényező egy ember életében a szülőföld, amely mindenkiben nagy nyomot hagy. Arra biztatta a fiatalokat, hogy a boldogságot a szülőföldön keressék, ahol lehet érvényesülni, ha meg tudunk újulni a názáreti család egyszerű életének példája szerint.

Délután alternatív programok között választhattak a résztvevők: Mihály Imre kolozsvári segédlelkész a csillagjóslásról, tenyérjóslásról, kártyavetésről és álomfejtésről beszélgetett a fiatalokkal, P. Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes a keresztény meditációba vezette be csoportját. Máthé Sándor tanár a cserkészet alapvető fogalmait tisztázta, Sebestyén Albert és Gál Julianna, a Gyulafehérvári Caritas munkatársai a pályaválasztáshoz, Pantea Tibor ferences szerzetes pedig a hivatás felismeréséhez igyekezett segítséget nyújtani. A fiatalok ismerkedhettek a Mária Rádióval és Assisi Szent Ferenc betegápoló nővéreivel is. Az esti szentmise előtt Mihály Imre kolozsvári segédlelkész előadásában az érzelmi intelligencia fényében vizsgálta a kapcsolatteremtés nehézségeit. A nap tábortűzzel és bográcsgulyásvacsorával végződött.

Tegnap a csoportvezetők beszámolója alapján tartották meg a találkozó kiértékelőjét, majd a záró szentmise következett. Kovács Attila csíksomlyói plébános útravalóul az egység fontosságát hangsúlyozta a fiataloknak: ez a jövőnk biztosítéka, ugyanakkor megvalósítása nagy kihívást is jelent mindannyiunk számára.

A CSIT szentmiséin és a szentségimádás alatt a marosvásárhelyi Remény együttes ifjúsági egyházi énekekkel segítette az elmélyülést.

Takács Éva
Hargita Népe / erdély.ma


 

Diákszemmel a CSIT-ről

Augusztus 26–28. között zajlott az idén 35. alkalommal a CSIT. A témája, ahogy ez már hagyománnyá válik, az egyházmegyei pasztorális tervvel volt összhangban: Legyenek mindnyájan egy. A korábbi találkozók hagyományaihoz ragaszkodva az idén is a megszokott programok (előadások, kiscsoportos beszélgetések, alternatív műhelyek, szentmisék, szentségimádás, zsolozsma), de új arcok, új témák várták a fiatalokat Csíksomlyóra. Az egyik résztvevőt, Rajka Petrát kérdeztük élményeiről, aki már hatodszor vesz részt ezen a találkozón. Petra földrajz-térképészet szakon I. éves egyetemista, a kolozsvári Szent Mihály-templom ifjúsági csoportjának a tagja és hűséges ministránsa. 

Az idén hányan vettetek részt innen Kolozsvárról a CSIT-en?

Heten mentünk, Trif Erika ifjúsági referens vezette a kis csapatot. 

Miben volt új, más az idei CSIT?

Kevesen voltunk, kb. 100-120-an regisztráltak, de ez nem baj. Úgy érzékeltem, hogy az idén kevesebben jöttek a többi egyházmegyéből… A kis létszám viszont azért jó, hogy mert nincs akkora tömeg, könnyebben tudunk ismerkedni egymással, bensőségesebb a hangulat. 

Mi tetszett a legjobban a felajánlott programok közül és miért?

Mihály Imre előadása (A „másikkal” vagy a „társsal” való kapcsolatteremtés nehézségei az érzelmi intelligencia fényében) azért, mert tudományosabb volt, és aktuális témáról beszélt, olyasmiről, ami minket, fiatalokat érdekel. De a Csaba testvér előadása is jó volt, ő sokat mesélt a tapasztalatairól. Az előadások iránt elég nagy volt az érdeklődés, ízelítőt kaptunk a jóga és a keresztény meditáció közti különbségekről is. Minden előadó 2 kérdést tett fel, amelyek nagyon személyesek voltak (személyes imaélet, hogy éled meg a közösséget, mit tartasz fontosnak egy kapcsolatban ahhoz, hogy működjön stb.), ezért a plénumon csak rövid összefoglalást adtak ezekről. 

Milyen alternatív programot választottál?

Az alternatív programok keretében kiselőadások és különféle foglalkozások zajlottak külön termekben. Mivel én cserkész vagyok, a cserkészetet választottam. Itt ismertették a cserkészet történetét, beszéltek arról, hogy milyen egy cserkész élete, hogyan zajlik egy tábor, aztán énekeltünk, játszottunk. 

Mi volt a legnagyobb élmény számodra?

A tábortűz (előtte bográcsgulyást vacsoráztunk), a karaoké, mert ott mindenki kibontakozott: énekeltünk, buliztunk együtt, bátorítottuk egymást, a díjazottak ott vették át a jutalmat. 

Min vettél még részt?

Természetesen a szentmiséken (a kezdő szentmisét Tamás József segédpüspök mutatta be, ő köszöntött minket), zsolozsmákon, a szentségimádáson – ez nagy élmény volt, a gyergyóremetei ifjúsági csoport vezette. A záró szentmisén Tamás Barna ifjúsági főlelkész beszélt a madridi élményeiről, kb. százan vettek részt az egyházmegyéből. Azért mondott el egy történetet, hogy illusztrálja: sokszor rövidlátók vagyunk, nem látjuk át Isten terveit. Ez a gondolat nagyon megmaradt bennem. 

Miért volt érdemes részt venni az idén is ezen a találkozón?

Kikapcsolódást jelentett, ez egy olyan hely, ahol olyan fiatalokkal találkozunk, akiknek ugyanaz a világszemléletük, az értékrendjük, jó volt ismerkedni, lelkiekben is gazdagodni. Nem feltétlenül a téma miatt megyek, hanem azért, mert már tudom, hogy ez egy jó hely, és ide érdemes menni.

Kérdezett: Farmati Ann, Vasárnap


 

Megnyílt a CSIT

Immáron 35. alkalommal nyitotta meg kapuit augusztus 26–28. között a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), melynek helyszíne a Csíksomlyói kegytemplom. A regisztrációk koradélután kezdődtek a templom előtti téren felállított sátorban. A résztvevők folyamatosan jönnek és miként a szervezők mondták, körülbelül 200–300 személyre számítanak.

A találkozót Kovács Attila csíksomlyói plébános, Fr. Péter Arthur Ofm, a Csíksomlyó Ferences Kolostor házfőnöke, Máthé Sándor tanár, a Hotel Salvator, valamint csíksomlyói és csíkcsobotfalvi fiatalok szervezték. A találkozóról Kovács Attila plébános érdeklődésünkre korábban elmondta: az idei pasztorális év témájához kapcsolódik a 35. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) mottója is „hogy mindnyájan egy legyenek...” (Jn 17,21).

András Barna szervező, péntek délután ott jártunkkor kifejtette: a résztvevők folyamatosan érkeznek. 17 óráig összesen hatvannyolcan regisztráltak, viszont a vonatok érkezésével újabb és újabb csoportok jelentkeznek be. Közel 300 résztvevőre számítanak, akik a Szent István Kollégiumban, a Ferences vendégházban lesznek elszállásolva, ugyanakkor sátorozási lehetőség is van. Az eddigi tapasztalatok szerint átlagban száz személy szokott sátorozni a Kegytemplom udvarán – mondta András Barna. Hozzáfűzte: „a találkozóval igyekszünk a ifjaknak olyan programokat szervezni, amit más fesztiválon nem kapnak meg. Alternatívát próbálunk nyújtani, oly módon, hogy a lelki dolgokra fektetünk hangsúlyt”. Mint megtudtuk,a találkozó résztvevői nagyobbrészt Székelyföldről, Erdélyből, Magyarországról érkeztek, viszont egy amerikai állampolgár is részt vesz a találkozón.

Néhány, a kegytemplom körül sétálgató résztvevőt megkérdeztünk miért tartja fontosnak a találkozón való részvételt. A találkozón először részt vevő Mátyás Szabina elmondta: „a barátom biztatására jöttem el, viszont a programokat is átnéztem és egyik másik érdekesnek tűnt, főleg a párkapcsolati nehézségekről, a munkahelykeresésről és tenyérjóslásról szólók”. A Vacsárcsiban élő Kémenes Gellért már másodjára vesz részt a találkozón és a fiatalok összetartását, ismerkedését tarja fontosnak. Kifejtette: lélekemelő meghallgatni egy szép szentmisét, miközben egy jó zenekar muzsikál. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világon kevés fiatal veszi komolyan a lelki életet, kevesen járnak szentmisére – fogalmazott Gellért, aki bevallotta, hogy ő is ritkán jár misére, „de otthon mindennap, amikor tehetem és eszembe jut, elmondok egy-egy imát a holtakért és az élőkért”. A gyergyóremetei Antal Tünde és Ferencz Kinga már harmadjára vesz részt a CSIT-en. Mindketten úgy vélik, hogy a találkozónak mondanivalója van, valami pluszt, lelki többletet nyújt számukra és közelebb kerülhetnek Istenhez. A programokat kiválónak tartják, valamint a játékos előadásokat, a kiscsoportos megbeszéléseket, amikből sokat lehet tanulni.

A találkozón többek között Böjte Csaba testvér tart előadást, Csak a közösségben találhatsz önmagadra, hiszen senki sem sziget címmel. Csaba testvér előadását követően Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes és Orbán István mérnök beszél majd a jógáról, illetve a távol-keleti és keresztény meditáció közötti különbségekről és hasonlóságokról. A fiatalok szellemi frissességét alternatív programok biztosítják, választhatnak önismereti játékok, hivatástisztázó foglalkozás, a megfelelő munkahely választását segítő foglalkozások közül, és az érdeklődők betekinthetnek a Mária rádió életébe, találkozhatnak az árkosi ferences betegápoló nővérekkel is.

Létai Tibor, székelyhon.ro, 2011. augusztus 26.


Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó – CSIT 2011

Idén augusztus 26-28. között kerül megszervezésre, a hagyományoknak megfelelően a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, rövidebb nevén CSIT.

A Csíksomlyói Plébánia szervezésében hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén kerül sor a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra. Az immár 35. kiadás is a keresztény fiatalok számára kíván lehetőséget teremteni a találkozásra. A rendezvénynek bibliai mottója van, amely a pasztorális terv általi tematikához igazodik, és amelyek köré csoportosunlnak a napi foglalkozások. Az évről évre népszerűbb rendezvényen egyre több fiatal vesz részt, hogy szellemi feltöltődését szolgálva és személyes kapcsolat kialakításával a közösséghez való tartozásban, az imaéletben maradjanak.

Hajrá, itt van rögtön az idei CSIT! Azt mondhatjuk, a nyári (lelkibb) ifjúsági programok koronája, csúcsa, mielőtt elkezdődne az oly hosszúnak tűnő újabb iskolai év. Ugorjunk bele e lelki fürdőbe!

Miért jó neked eljönnöd a CSIT-re, s miért érdemes másokat is bátorítanod? – Az idő arra sürget minket, hogy teljesen bevessük magunkat arra, hogy Jézust mindenki megismerhesse és megszeresse. Hiszen tudjuk, nincs más megoldás az életünkre, sem itt, sem máshol a világban, csak egyedül Jézus! Mennyire tetszene nekünk, hogy Isten általunk segítsen nektek Vele találkozni, szeretetét megtapasztalni, és megérteni, hogy Jézus azért jött el közénk, s akar veled is találkozni, hogy életed legyen, és bőségben legyen.

Isten számít rád! Ne foglalkozz haszontalan dolgokkal. Inkább menj rá a lényegre! Nyisd ki a szíved az Ő szeretetének befogadására!

 

CSIT 2011 – Program

Hogy mindnyájan egyek legyenek, …” Jn 17, 21

A találkozó helyszíne a csíksomlyói kegytemplom

Péntek, augusztus 26

13:30 – Regisztráció a csíksomlyói kegytemplom előtti téren: színek szerinti elosztás az alternatív programokra, valamint a kiscsoportos beszélgetésekre; a szálláshelyek kijelölése.

18:00 – Nyitó szentmise a Kegytemplomban

19:00 – Vacsora (mindenki a sajátjából)

21:00–22:00 – Szentségimádás, vezeti Csüdör Imre, a Gyergyó-kerület ifjúsági lelkésze, a fiatalokkal és a “Remény” zenecsoporttal.

.

Szombat

8:00 – Reggeli ima Zsolozsma a ferences testvérek vezetésével

8:30 – Reggeli (saját)

9:30 – I. Előadás – Félreértések és alapismeretek a Jógáról, Hasonlóságok és különbözőségek a távol keleti és a keresztény meditáció között. Előadók: P. Jakabos Barnabás S.J. és Orbán István mérnök

11:00 – Kiscsoportos beszélgetés

12:00 – II. Előadás – “Csak a közösségben találhatsz önmagadra, hiszen senki sem sziget…”. Előadó: Fr. Böjte Csaba Ofm.

13:00 – Ebédszünet

14:30 – Alternatív programok – Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ / Hotel Salvator

1. Horoszkóp, mond meg a csillagjegyed és megmondom ki vagy (csillagjóslás, tenyérjóslás, kártyavetés, álomfejtés)

Vezeti: Ft. Mihály Imre segédlelkész, Kolozsvár, Szt. Mihály plébánia

2. Keresztény meditáció – tanítás/gyakorlat,

Vezeti: P. Jakabos Barnabás S.J.

3. Isten, Haza, Embertárs, Természet szeretete, – Cserkészet,

Vezeti: Máthé Sándor tanár

4. A nekem való munkahely keresése: Tanuljak még, vagy dolgozzak?!

Vezetik: Sebestyén Albert, Gyulafehérvári Caritas, személyügyi szervező, és Gál Juliánna, Gyulafehérvári Caritas, személyügyi szervező,

5. Hogyan döntsek? Segítségnyújtás hivatásom felismeréséhez.

Fr. Pantea Tibor, Ofm

6. Önismereti játékok

Vezeti: Máthé Sándor, tanár

7.Csitt! Élő adásban vagyunk!” – játékos ismerkedés a Mária Rádióval.

Program vezetője Serbán Mária promóciós munkatárs.

16:30 – III. Előadás – A “másikkal”/vagy a “társsal” való kapcsolatteremtés nehézségei az érzelmi intelligencia fényében. Előadó: Ft. Mihály Imre segédlelkész, Kolozsvár, Szt. Mihály plébánia

17:30 – Kiscsoportos beszélgetés

18:15 – készülődés a szentmisére

19:00 – Szentmise (ifjúsági énekekkel – Remény zenecsoport)

21, 00 – Tábortűz és bográcsgulyásű

Vasárnap

8:00 – Reggeli (saját)

9:00 Zsolozsma /reggeli ima a Kegytemplomban a ferences testvérek vezetésével

9:30 – Plénum, kiértékelő a csoportvezetők beszámolója alapján

12:00 – Záró szentmise a Kegytemplomban (ifjúsági énekekkel, közreműködik a Remény zenecsoport)

.

Szentségimádási lehetőség

• Csendes: a Kegytemplomban

• Dicsőítő: vezetett a Kegytemplomban a programnak megfelelően péntek este

Lelki beszélgetési lehetőség

  • A Kegytemplom előtti téren felállított MeghallgatLAK sátrakban
  • A jezsuita sátornál – lelki beszélgetés és szentgyónási lehetőség
  • A Ferences Sátornál:- lelki beszélgetés és szentgyónási lehetőség
  • Mallersdorfi szegény – ferences nővérek sátoránál lelkibeszélgetés
  • Assisi szent Ferenc betegápoló nővérei sátornál – lelkibeszélgetés

Gyóntatás: a szentmisék előtt, a kijelölt sátrakban és a Kegytemplom sekrestyéjében


Szervezők

• Kovács Attila, Csíksomlyó plébánosa

• Fr. Péter Arthur Ofm, Csíksomlyó Ferences Kolostor házfőnöke

• Máthé Sándor,  tanár

• Hotel Salvator/ Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ

• csíksomlyói és csíkcsobotfalvi fiatalok


ÚJDONSÁG ÉS KEDVEZMÉNY az elmúlt évekhez képest!

Regisztráció: 20 lej, a CSIT egész időtartamára!

ez az összeg magába fogalja:

· a sátorhelyet,

· a toalett használatot,

· a kollégiumi ágyat/matraccal + zuhanyozási lehetőséget,

· a napi teljes ásványvízfogyasztást,

· kenyér igénylést, + zsíros kenyeret a büfé nyitvatartási ideje alatt,

· műsorfüzetet, kitűzőt és a nyakkendőt,

· a bográcsgulyást és a Karaokén való részvételt.