2011.12.13
Az elnémult harang. Egy megfigyelés története. Pálfi Géza, katolikus pap élete a Securitate irataiban címmel a Pro-Print Könyvkiadónál fontos tényfeltáró könyv látott napvilágot. A könyv szerzői Novák Csaba Zoltán és Denisa Bodeanu történészek Pálfi Géza máréfalvi születésű római katolikus pap életét rekonstruálták a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) irattárában őrzött megfigyelési dosszié alapján. Novák Csaba Zoltánnal beszélgettünk.
Az új kiadványt Csíkszeredában is bemutatták
– Milyen módszerekkel dolgozott a Szekuritáté?
– A kommunista rendszer a társadalom megfigyelését, irányítását és befolyásolását részben a Szekuritáté által végezte el. Szóval ez a szerv nemcsak megfigyelt és ellenséges elemeket választott ki a társadalomból, hanem gyakran befolyásolás eszközével is élt. Természetesen elsősorban az „osztályellenségeket” választották ki, majd különböző módszereket vetettek be, amelyekkel tevékenységüket próbálták ellehetetleníteni. Azokat az intézményeket szúrták ki, ahol a legnagyobb valószínűséggel az ilyen elemek működhetnek, majd személyekre szabottan úgynevezett ellenőrzési dossziékat nyitottak, amelyek alapján a kiválasztott alanyokról információkat gyűjtöttek. Ezeknek birtokában eldöntötték, hogy érdemes-e az adott személy vagy intézményt továbbra is megfigyelni.
A következő lépés tehát a gyanús személyek – célszemélyek – megfigyelési dossziéjának a megnyitása volt. Legfontosabb eszközük a telefonkészülékek lehallgatása volt, ha nem is állandóan, de időközönként rögzítették a megfigyelt személy beszélgetéseit. Persze a legfontosabb személyek esetében, mint, amilyen volt például Márton Áron püspök, a lehallgatás állandó jelleggel folyt és nemcsak a telefonbeszélgetéseit rögzítették, hanem a püspök irodájában is mikrofonokat helyeztek el. Ehhez hozzáadódott a célszemély leveleinek felbontása és persze a módszerek legkényesebb és legvitatottabb része, a kommunista rendszernek nem tetsző elem informátorokkal, besúgókkal való behálózása. Őket a személy közvetlen környezetéből pénzbeli jutalmazás, avagy zsarolás révén szervezték be és időközönként, vagy akár rendszeresen jelentést kértek tőlük.
Ha arra a következtetésre jutottak, hogy az illető alany veszélyes a rezsimre, akkor különböző módszerekkel a pártvezetés, illetve a Szekuritáté céljait érvényesíteni. Ennek két véglete volt, az emberségesebb eszköz, hogy az illetőt a befolyás az, egyszerű rábeszélés módszerével próbálták eltántorítani, ha ez nem sikerült, akkor a legszélsőségesebb lépésekig is elmentek, akár likvidálhatták az illető személyt.
– Pálfi Géza lelkészt miért és hogyan szúrták ki?
– Az egyházi hivatást minden szinten ellenséges szerepkörként kezelte a szocialista rezsim, a negyvenes évek végén még azt is megkísérelték, hogy teljesen felszámolják az egyes felekezeteket. Mikor ez nyilvánvalóvá vált, hogy nem sikerülhet, a hatvanas évek végétől finomabb módszerekhez folyamodtak. Teljes mértékben be akarták hálózni az egyházakat és az állami szervek befolyása alá akarták helyezni. Végső céljuk az volt, hogy a szocialista propagandaeszköz elemeként tudják használni. Ez egy folyamatos húzd meg, erezd meg harc volt, mely alól a római katolikus egyház sem vonhatta ki magát.
Hiába, hogy a negyvenes évek végén és ötvenes évek elején törvényen kívülre helyezték az egyházat, Márton Áron püspök és emberei kitartó harca nyomán nem tudták szétbomlasztani. A hatvanas évektől kezdődően, így az akkori hatalom, főleg a Szekuritátén keresztül, a személyek ellen indított csatát. Pálfi Géza is így került a célkeresztbe, pontosan lehet tudni, hogy az első momentum az volt, hogy magánbeszélgetés céljából megkereste Márton Áront, és ezt a társalgást lehallgatták. A fiatal pap Pálfi Géza azt ajánlotta fel, hogy magyarországi ismerősei révén kapcsolatokat lehetne építeni a Vatikánnal. Érdemes itt megjegyezni, hogy az államhatalom teljes mértékben elszigetelte a római katolikusokat, mindennemű kapcsolattartást akadályozott és veszélyesnek titulált.
Ebből indult ki az ellenőrzési dossziéja, az alaposabb megfigyelés során a dokumentumokban az áll, hogy Pálfi Géza osztályellenségnek számít. Többek közt „nacionalistának” minősítették, mivel teológiatanárként, de papként is a diákjai illetve az egyházközösségek körében a nemzeti irodalmat és költészetet propagálta, amit veszélyes tevékenységnek tekintettek. Másfelől karakteres ember volt és mindenhol, ahol tevékenykedett megpróbált közösségeket kovácsolni, a gyerekek számára tartott egyszerű hittanóráktól kezdve, a fiatal paptársai körében szervezett, az egyházi életet hatékonyabbá tevő mozgalomig. Ezek kivívták a hatalom nemtetszését.
– Hogyan próbálták ellehetetleníteni tevékenységét?
– Szerintem, a Pálfi Géza dossziéja jó példa arra, hogy érzékeltesse a Szekuritáté módszereit, őt hatvankét informátorral hálózták be. Elsősorban megpróbálták – zsarolással – őt is informátornak beszervezni. Gondolták, hogy a katolikus papok esetében, a nőkkel folytatott kapcsolatokkal, akár keresztbe is lehet törni egy lelkészi pályát, így kétes hírű hölgyeket próbáltak bevetni, de kísérletük kudarcba fulladt.
Ezután kompromittálni próbálták, képeket hamisítottak róla, vagy hamis leveleket írtak az ő nevében. Ezeket eljuttatták Jakab Antal segédpüspökhöz, hogy a teológia tanszékről eltávolítsa a hitoktató tanárt.
Be is hívatták többször is a a gyulafehérvári szekuritátéhoz és büntetést róttak ki rá, de így sem érték el céljukat. Amikor már minden módszer csődöt mondott, akkor azt találták ki, hogy a Szekuritáté ismert tisztjei nyilvánosan az utcán elegyedjenek vele szóba olyankor, amikor ezt diákjai vagy paptársai láthassák.
Azt biztosan nem tudjuk, hogy likvidálták vagy sem, mert erről nem őrződtek meg dokumentumok, de valószínű, hogy ezeket nem is volt céljuk rögzíteni, de nem szeretném megelőlegezni, hogy mi történt szerintünk, mivel megtalálható részletesen a könyvben.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro, 2011. december 12.