2012.01.29
Kármeliták Erdélyben
Február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén 1997 óta, Boldog János Pál pápa rendelkezése szerint a megszentelt élet világnapját is ünnepli az egyház. Az egyház ezen a napon a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai tagjaiért könyörög, hálát ad áldásos jelenlétükért. Lapunkban ennek a napnak a közelében minden évben bemutatunk egy, az egyházmegyéink területén élő szerzetesi közösséget. Az idén a marosszentgyörgyi Lisieux-i Kis Szent Teréz Kármel mutatkozik be és tesz tanúságot a szemlélődő szerzetesi hivatásról.
A Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendjét az egyház 1226-ban ismerte el hivatalosan, amikor III. Honoriusz pápa jóváhagyta azt a Regulát, amelyet Szent Albert jeruzsálemi pátriárka adott 1206 táján a Kármel-hegyén, az Illés-forrás körül élő remetéknek. A Kármelnek kezdettől fogva példaképei: a Szűzanya – aki befogadta Isten igéjét, rá figyelt és készségesen teljesítette Isten akaratát, és Illés próféta, aki Isten barátjaként állandóan az Úr jelenlétében járt és buzgólkodott ügyeiért.
A 16. században Avilai Szent Teréz – Isten akaratára és a kor kihívásaira válaszolva – megújította a rendet. Megőrizte a szemlélődő életstílust, de annak apostoli célt adott: az imának és életáldozatnak az egyház apostoli szükségeit kell szolgálnia, a papságot és a lelkek üdvét.
Az ima a rend küldetése, amely a regula középpontja: „elmélkedjenek éjjel-nappal az Úr törvényéről és virrasszanak az imában” (6.). Ez az imádkozó virrasztás Istenre hagyatkozó élet. Ha az ember kapcsolatba lép az élő Istennel, akkor ez egész lényét, élethelyzete valamennyi realitását érinti. A Kármel a megváltás művéhez a szüntelen ima és az önmegtagadás csendjében kapcsolódik. Ehhez szükséges, hogy egyre inkább Krisztussal egyesüljünk, önmagunk teljes odaadásával. A kármelita nővérek életét körülvevő csend arra szolgál, hogy „halló szívűekké” váljanak, felismerjék az Úr jelenlétét és meghallják szavát a lélek csendjében. A virrasztó ember imája lassan tekintetté tágul: mindent Isten szerető tekintetével kezd látni, melyet átjár az állandóan megújuló remény.
Erdélyi letelepedésünket boldog emlékű Márton Áron püspök vágya beteljesedésének is érezzük, aki szerette volna, hogy egyházmegyéjében imádkozó rendek legyenek. Jakubinyi György érsek atya kitartó kérésének köszönhető, hogy 2006-tól szülőföldünkön élhetjük hivatásunkat Kis Szent Teréz pártfogása alatt.
Isten Irgalmasságáról nevezett Mária Teréz a rendi nevem. Hivatásom alakulását nagyon röviden összefoglalva Isten irgalmában látom: ő rám tekintett, megszeretett, kiemelt a sárból és meghívott, hogy vele legyek.
Vallásos családban nevelkedtem, de csak huszonévesen éltem át, hogy Isten valóban létezik. Kerestem a szeretetet, s ez a vágy, keresés segített sok bukdácsolás, görbe út után rátalálni a Kármelre. Nem tudtam, hogy a betegápoló és tanító jellegű rendeken kívül léteznek más jellegű rendek is, ezekre meg úgy láttam, hogy nincs képességem. Nagy volt örömöm, mikor kezembe került Puskely Mária Szerzetesek című könyve, melyben a kármelitákról olvastam. Tudtam, hogy ez az, amire vágyom: magány, csend, ima, elvonult élet.
Hálával tölt el, hogy válaszolhattam Urunk Jézus hívására, hogy nap mint nap újra hív, hogy vele legyek: örömében, fájdalmában, magányában, szomjúságában.
Szentháromságról nevezett Katalin Ildikó nővér vagyok. Tizennyolc évvel ezelőtt, tizennyolc évesen léptem be a pécsi Kármelbe. A szerzetesi élet gondolatával gimnáziumi osztálytársaim révén találkoztam először, majd a rendszerváltást követő hitéleti fellendülés során ismertem fel, hogy Isten a Kármelbe hív. Kis Szent Teréz önéletrajzából ismerhettem meg a Kármelt. Annak missziós dimenziója ragadott meg, a papokért vállalt imaháttér biztosításának gondolata. Ebben nagy szerepet játszott a 90-es évek legelején Csíkszeredában dolgozó papi közösség tanúságtétele és szolgálata is. Kolostori életemben elég hamar rájöttem, hogy még egy olyan magasztos eszmény sem adhat elegendő erőt ehhez az életformához, mint a papokért való ima, mégis a Kármelnek ez a missziós dimenziója volt az, amely számomra vörös fonalul szolgált, hogy megtaláljam a helyemet Isten tervében.
Nagy öröm töltött el, amikor felismertem, hogy az Úr Jézus meghívott a szerzetesi életre, arra, hogy hozzá tartozzam. Tulajdonképpen ez a kapcsolat minden hivatás szíve, közepe. Csak érte lehet felvállalni ezt az életformát és megtalálni benne az igazi boldogságot. Kis Szent Teréz Márk evangéliumának következő mondatával írta le saját hivatását: „Jézus felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart” (Mk 3,13). Én is emiatt vagyok a Kármelben: Jézus úgy döntött, hogy magához hív, én pedig jöttem. Belebocsátkoztam a vele való kapcsolat kalandjába, amelyet Szent Terézia baráti kapcsolatként jellemez, s ápolására napirendünk napi két óra minőségi időt biztosít. Szent Terézia anyánk minden művében az imádságról írt. Önéletrajzában elmondta, hogy hogyan bontakozott ki saját életében; a Tökéletesség útjában és a Belső várkastélyban azt magyarázta, hogy mit tesz az imában az Úr, és mi a mi feladatunk; az Alapítások könyvében ennek az életformának az apostoli termékenységét mutatta be az egész egyház és az emberiség javára. Mivel a közösségi élet hitelesíti imaéletünket, ezért Szent Terézia műveiben nem imamódszereket ismertetett, hanem az életről írt, erények kialakítására buzdított. Különösen hármat ajánlott figyelmünkbe mindjárt a Tökéletesség útja elején: a testvéri szeretetet, a mindenről való lemondást és a szívbeli alázatot. Amilyen mértékben sikerül magamat ezekbe belegyakorolnom, annyira érlelődöm emberségemben, szerzetességemben, annyira lesz hiteles és hatékony az imám. Örökfogadalmamkor három fogadalmi jelvényt kaptam az egyháztól: fekete fátylat mint Istennek szenteltségem jelét, egy feszületet, amely a Krisztussal kötött szövetségemre emlékeztet, és a zsolozsmáskönyvet, amellyel az egyház az ima szolgálatát bízta rám.
Mivel telnek a mindennapjaim? Küzdelemmel a testvéri szeretetért, egyfajta egészséges távolság őrzésével önmagamtól és a világtól, hogy jobban ráláthassak és Isten szemével nézhessem e valóságokat, hogy az alázat által, amelyet Szent Terézia igazságként határozott meg, egyre inkább az igazságban éljek, s Isten elé vigyem ezt a vajúdó világot. Különösen a papokat, a politikai élet szereplőit, nemzetünk ügyét, az elszegényedők nyomorúságát és kis közösségünk bontakozását hordozom imáimban. A kármelita szemlélődés nem imamód, hanem életforma. Állandó odafigyelés a csendes szellőben érkező Úrra, küzdelem vele és érte, az ő országának eljöveteléért amint a mennyben, úgy a földön is.
Az Istenszülő Oltalmáról nevezett Jozefa-Terézia nővér vagyok (26 éves). Csíkszeredában születtem és nevelkedtem. Szüleim egyszerű munkásemberek, és van egy öcsém. Családom életében a közös ima nem foglalt el központi helyet. Szüleim emberségre, becsületre neveltek. Négyéves koromtól szilárdan él bennem, hogy a Szűzanyához és az Úr Jézushoz tartozom. Kis Szent Terézzel is ebben a korban ismerkedtem meg vallásos nagyszüleim által. VII. osztályos koromban vettem fel a Kármelhegyi Boldogasszony Skapuláréját. Kilenc év múlva végleges ígéretet tettem a csíkszeredai Világban Élő Kármeliták Közösségében. Érettségi után a Szent Kereszt plébánia alkalmazottjaként volt lehetőségem az apostolkodásra, melyet szívesen végeztem. Egyrészt napjaink kihívásai tudatosították bennem, hogy a szavak és tettek hamar kudarcot vallanak, ha nem forrásoznak mély istenkapcsolatból. Másrészt belülről éreztem, hogy Jézus nem valamit vár tőlem, hanem engem vár, hogy válaszoljak ingyenes szeretetére. Erre pedig nem lehet félig-meddig válaszolni. Felelősnek érzem magam az egyházért, a paptestvérekért, népünkért, s mivel korábban szabadító szolgálatot is végeztem, a sötétség foglyainak szabadulásáért. Állandóan közbenjárni a lelkek üdvéért a Szűzanyával az Úr előtt. Hivatásomban erősítenek Kis Szent Teréz utolsó szavai: „Nem bántam meg, hogy odaadtam magam a szeretetnek!”. Tudom, hogy ez nem könnyű, de az Úr segítségével élet fakad belőle. Őrizzen mindannyiunkat az ő hűségében.
(A közösségről bővebben honlapjukon tájékozódhatnak: www.karmelita.romkat.ro)
Összeállították a kármelita nővérek