2012.03.12
Koncsag László több mint tíz éve börtönlelkész és csíkszentléleki plébános. A kapuján belépve kutyaugatás, tyúkok kotkodácsolása hallatszik, a házban meseszerű kép fogad: hajlott hátú, csupa mosoly anyó, morzsaszínű macska a küszöbön. A belső szobába invitál, ahol a Mária Rádió-műsorok is készülnek.
Szereti az állatokat?
– Mindenképpen. Az állatok segítenek a hangulatváltozásban is. Tudósok állítják, hogy a macska érzi, ha az ember feszült, és hozzásimulva a feszültséget oldja. Szükség van rájuk, az életünknek részei, segítenek nap mint nap. A természetre azért van szükségünk, mert a természetből valók vagyunk, ehhez is szól a küldetésünk. Faluhelyen földet kell művelni, a fizikai munka a testi egészség őrzője.
Feszültségekkel is járhat a börtönben töltött napi nyolc óra. Mit tesz ez idő alatt?
– Sok mindenre akad lehetőség: személyek megismerésére, ahhoz hogy el tudjuk fogadtatni magunkat, szóba kell állnunk az elítélttel, meg kell hallgatnunk őt. Fontos, hogy állandóan maguk között lássanak, ez győzi meg őket arról, hogy nem a hatalom meghosszabbított keze a pap, hanem a feladata Isten irgalmáról és szeretetéről tanúskodni, hogy oltalom és menedék legyen. Különböző programokat szervezünk, az imádságot is folyton gyakorolni kell velük. Az imádság teremti meg azt a légkört, amelyben egymásra figyelemmel, érdeklődéssel tudunk tekinteni, egymás gondjait, problémáit meghallgatni.
Miket szerveznek?
– Az ünnepi alkalmak, mint karácsony, húsvét, nagyobb lendületet kínálnak, karácsonyra pásztor-, húsvétra misztériumjátékot szoktam betanítani. Ez különleges öröm, mert a szereptanulás szellemi munka, csoportmunka, sok-sok személyességet kínál, a városi színháztól kölcsönzött ruhákban egészen másképp érzik magukat. Karácsonykor a püspök úr és még tizenhárom látogató nézték meg a pásztorjátékot. A püspöki szentmise után még egy annyit beszélgettünk. Az otthonról hozott sütemények még inkább oldották a hangulatot.
Milyen érzésekkel lépte át első alkalommal a börtön ajtaját?
– Vegyes érzelmekkel, ez egy olyan hely, ami nevében is félelmet kelt, semmiképp sem barátságos. Csíkszeredai segédlelkészként hetente bejártam, szombat délelőttönként. Akkor szentmisét tartottunk, hittanórát, attól függően, hogy az összetétel milyen volt.
Csak katolikusokkal foglalkozik?
– Vannak más vallásúak is: reformátusok, unitáriusok, evangélikusok, őket is meg kell szólítani. Lehetőségük van rádiót tartani, így a Mária Rádió műsorait is hallgathatják. Van, aki nem katolikus létére figyelemmel követi a Szentatya tevékenységét, örömmel újságolja, hogy merre járt a pápa, hol mit mondott, tanítását hogyan kell értelmezni. Sokféle programot kell szervezni, de az emberségnek nem szabad elvesznie a programok közt, mert akkor munkánk nem célravezető. Olyan hely ez, ahol csak grammra mérik a sikert, a kicsinek is örülni kell, például ha valaki rendszeresen igényli a beszélgetést, úgy tisztálkodik, ruháit úgy mossa, hogy kifejezi tiszteletét lelkésze iránt. A szidást nem szabad elhamarkodni, a dicséretnek többnek kell lenni.
Találkozott olyan emberrel, aki a börtönben tért meg?
– Hogyne, a lelkipásztorkodásnak sajátos helye a börtön. Azt mondta valaki: Isten jóságáról annyit nem beszéltek, hogy el tudja hinni, s itt pedig megtapasztalta. Egy unitárius fogvatartott azt kérdezte, hogy lehet ilyen szép imát kitalálni, hogy Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, és hogy megtanulhatja-e? Miért ne tanulhatná meg?
Érdekes helyzet, hogy a fegyőrök is kollégái.
– Egyszer azt kérdezte tőlem az egyik parancsnok, hogy tudom-e, hogy a tisztekhez is van küldetésem? Hát hogyne tudnám, próbálom is megütni ezt a hangot. Pár évnek el kellett telnie, hogy hozzám jöjjenek elvégezni a szentgyónást. Az ortodox vallású elöljáró meghívott, hogy békítsem ki a feleségével. Gondoltam, ha én elmegyek, s egy ilyen leckét tartok, semmit sem ér. A piacon mentem keresztül, s hirtelen ötlettől vezérelve vettem néhány déligyümölcsöt. Azt kérdeztem tőlük, hogy tudják-e, hogy az életben a legszebb a megbocsátás? Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy nem haragszom. Megkértem őket, hogy egy fél narancsot adogassanak egymásnak cikkenként. Ugyanakkor van olyan kollégám is, aki rendszeresen figyel arra, miben tudna segíteni, meghívnak családi ünnepre: esketést, keresztelést vállaljam el.
Hogy lehet összeegyeztetni a plébániai munkával?
– Az összhangot kell keresni. Itt is meg kell szervezni a tevékenységet, új dolgokat is ki kell találni. A vasárnap teljesen a híveké. Mindennap bent vagyok, szombaton négy órát, így minden második szerda szabad. Tízre megyek, ez előtt vagy délután hat után szervezünk programot a plébánián. Amikor haláleset történik, vagy elkérezek a börtönből, vagy szabadnapot kell kérnem, amit leszámítanak az évi szabadságomból.
Mihály Noémi Katalin, Keresztalja, 2012. március 12.