2012.03.19
Önt „Mackó papbácsiként” is ismerik, az e-mail címében is benne van. Honnan jön ez a név?
– Gondolom, kötődik ahhoz, hogy kicsit gömbölyűbb vagyok. Valamikor sportoltam, de a sok ülés és tanulás miatt az izmok is átalakultak, és mackósabb kinézetem lett. Amikor Brassóban, a belvárosban segédlelkész voltam, társultunk a zernyesti, királykői táborokhoz, ahova a mackók is járnak, innen ragadt rám ez a név. Aztán elkezdtük szervezni a szórványban élő gyerekeknek a táborokat, folytatni azt, amit annak idején Sebestyén Ottó és munkatársai elkezdtek, amit az ifjúsági pasztoráción keresztül tovább is vittünk. A táborokba egy plüssmackó jött velünk, és az iskolákba is, ahol meghívtuk a gyerekeket.
Brassó-Bolonyában a plüssmackó is jár misére.
– Igen, a gyerekmisére szokott jönni. A gyerekek szívéhez közelebb viszi az igehirdetést is, köztük szoktam sétálni, kérdéseket is teszek fel nekik. A mackó mindent tud róluk, ki rossz, ki jó gyerek. Ő a hálótársam, együtt készítjük a prédikációkat, néha vitatkozunk, néha ő vesz rá dolgokra, máskor én őt, ezt a gyerekek nagyon szeretik, a mackót magát. Emlékszem, egyik alkalommal a bűnös nő történetéről volt szó. Elmondtam, hogy mackó bűnös, és meg kell kövezni. Egy nagy darab követ bevittem a templomba, amit hirtelen elejtettem, és a nagy zajtól minden gyerek felszisszent. Szinte odajöttek és körbevették a mackót, hogy megvédjék.
Ön nemcsak a papi közösségnek, hanem a fokolár közösségnek is tagja. Velük hogyan került kapcsolatba?
– A papi hivatásom is kötődik a fokolár lelkiséghez. Harminc évvel ezelőtt Marosvásárhelyen kerültem kapcsolatba az Életige közösséggel, amelyet Pál József jelenlegi resicai főesperes, volt segédlelkész vezetett. Bár addig is jártam templomba, ministrálgattam, de itt értettem meg, hogy Jézus szeretetből az életét adta értünk. Sose gondoltam azelőtt a papságra, mert családot szerettem volna. Jézus szeretetére nem papként akartam válaszolni, hanem keresztényként, ami azt jelentette, hogy szeretem az embertársaimat, segítek nekik, ahol tudok. Lassan fejlődött ez oda, hogy úgy tehetek a legtöbbet, ha teljesen Neki szentelem magam.
A Fokoláre Mozgalom ökumenikus jellegű. Ez mennyire van jelen az Ön életében?
– A pasztorális bizottságon belül az ökumenizmusért feleltem az elmúlt években. Az egyházmegyei ökumenikus referens lennék, ez azt jelenti, hogy különböző programokon jelen kell lennem. Az ökumenizmus nagyon szép példája a brassói ökumenikus imahét, ahol 8 nap alatt 7 történelmi egyház templomába megyünk el. A brassói szép ökumenikus életünk nemcsak az ökumenikus imahétben nyilvánul meg, hanem közös ünnepélyekre járunk, névnapozásokra, születésnapokra, futballbajnokságokra, templomünnepségekre, sőt közös sízést is tervezünk. Nagyon szép tapasztalat volt a tavalyi nagypéntek, ugyanis egyszerre esett a húsvét ünneplése a bizánci rítusú egyházakkal, szerveztünk is egy hét stációból álló keresztutat, mert hét történelmi egyház van jelen Brassóban. A katolikus templomból indultunk, a város központján keresztül egy nagy keresztet vivén több mint ezer emberrel végigvonultunk a sétálóutcán. Minden felekezet a saját nyelvén imádkozott, elmélkedést tartott, a hatalmas keresztet mindig más felekezet fiataljai vitték. Érdekes volt, mert a város központjában éppen kirakodóvásár volt, körülbelül kétezer emberrel, ezek kellős közepén keresztülmentünk. Tanúságtétel volt.
Sok fiatal szeretné megvalósítani magát, sikeres lenni, Önnek papként ez mit jelent?
– Azt mondom, hogy eljutottam arra a szintre, hogy nem érdekel a karrier, és annál tovább az önmegvalósítás is csak olyan értelemben érdekel, hogy Krisztus akaratát akarom tenni. Én például most nem ragaszkodom a bolonyai plébániához sem. Valamikor éreztem, hogy sok mindent kell és lehet csinálni, és biztos, hogy most is lehet. Szívesen maradok itt, ellenben hogyha azt kérik, hogy menjek, szívesen megyek tovább. Ha egy fiatalnak kellene tanácsot adnom, azt mondanám, hogy törekedjen rátalálni a Jóistenre, és hagyja, hogy Ő alakítsa az egység szellemét, az Ő akaratát akarja tenni. Emellett nagyon jó, ha az ember megtalálja a saját helyét az egyházban, akár világi hívőként is. Ha megtalálja a szívéhez közelebb álló csoportot, könnyebben tudja kibontakoztatni magát.
Keresztalja, 2012. március 19.