Egy ember, akit Isten rendelt

DSCF0682_b

Szülőfalujában köszöntötték a primíciáját ünneplő Farkas Alajost

A papnak kötelessége a földi élet küzdelmes rabságából kivezetni Isten népét az örök élet országába, miképpen Mózes vezette övéit az ígéret földjére – hangzott el a rendhagyó szentmise bevezetőjében Bíró Lajos részéről. A csíkmenasági plébános úgy fogalmazott, a pap élete hasonlít Jézus életéhez, hiszen a pap nem más, mint Krisztus mása. „Közösen imádkozunk, hogy most, amikor az első szentmiseáldozatot bemutatod szülőfaludban, akkor végezd azt közösségedért és mindenkiért, akit Jézus rád fog bízni” – hangsúlyozta rövid köszöntőjében a plébános. 

„Ünnepelni egyedül nem lehet. A közösségnek ugyanis fontos szerepe van abban is, hogy én most itt állhatok” – halhattuk a következőkben már maga az újmisés részéről. A primíciáját ünneplő Farkas Alajos hálát adott családjának és mindazoknak, akik bármivel is hozzájárultak ahhoz, hogy hivatásának csírája már gyerekkorában elindulhasson.

„Örülök annak, hogy megértetted, krisztusi lelkülettel kell az emberek közé menned. Örülök annak, hogy ott él a szívedben az, hogy Isten alázatos szolgája lehess, hogy róla szóljon az életed” – ezen szavak már fr. Bonaventúra prédikációja során hangzottak el. Az alig egy hónapja Csíksomlyón pappá szentelt ferences testvér kiemelte, a papok nem uralkodói vágyból, hatalom utáni törekvésből, hanem a krisztusi szolgálat szellemében végzik hivatásukat. „Legyen erőd, hogy a keresztény értékek, az igehirdetés, a papság mellett mindig ki tudj tartani” – szólt a primíciáshoz intézett intelem. Bonaventúra testvér szerint elsősorban szóval és tettel lehet valaki Isten igéjének a hirdetője. „Alajos testvérem, örülök annak, hogy te is szívedbe fogadtad Krisztus meghívását, igent mondtál rá. Adja Isten, hogy minél több emberi szívet meg tudj nyitni a szeretetre, hogy minél több embert Krisztushoz tudj vezetni” – mondta homíliája során a ferences szerzetes.

Az áldoztatást követően a szentmise legmeghatóbb pillanataként Farkas Alajos újmisés áldásban részesítette szüleit, rokonait, paptársait és a híveket. Ennek felvezetőjében Magyar Levente az egyháztanács nevében köszöntötte az ünnepeltet, majd az újmisés adott hálát Istennek, családjának, rokonainak és közösségének, hogy segítették őt útja kiválasztásában. „Isten megadta számomra azt a családi környezetet, ahonnan hivatásom csírája elindulhatott” – hangzott el az atya részéről.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2012.07.08.