Nyilatkozat

Az erdélyi magyar történelmi egyházak az 1989. évi államhatalmi  változás óta küzdenek az államosított vagy más jogcímen elkobzott  egyházi ingatlanok teljes körű természetbeni visszaszolgáltatásáért,  illetve az esetenkénti méltányos kárpótlásért. A magántulajdon és a közösségi vagyon sérthetetlenségének elvét valló jogállami keretek között huszonkét év túl hosszú időszak jogos követeléseink  teljesítéséhez.

A fentiek jegyében egyházaink vezető testületei és hívei mélységes  felháborodással vették tudomásul a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatásával kapcsolatos per legutóbbi fejleményét. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület jogos tulajdonának visszaszolgáltatását előmozdító  restitúciós bizottság két tagját a tárgyalásra kijelölt törvényszék  letöltendő börtönbüntetésre ítélte, ugyanakkor elrendelte az egyházi tulajdonjogot igazoló telekkönyvi bejegyzés törlését, továbbá az Erdélyi Református Egyházkerületet 1 millió 137 ezer lej büntetés kifizetésére kötelezte.

Az elítélt személyekkel való együttérzésünk kifejezésén túlmenően egyházaink közösen kívánnak fellépni az igazságos és méltányos fellebbezési döntések megszületéséért. Reméljük, hogy az államhatalmi szinten jelen levő magyarellenesség dacára mihamarabb és  maradéktalanul sor kerül erre.

A fentiek ékesen bizonyítják, hogy amíg nem teljesül az elrabolt egyházi vagyontárgyak teljes visszaszolgáltatása, illetve kielégítő mértékű kárpótlása, addig nem beszélhetünk az erdélyi történelmi egyházak és a romániai államhatalom közötti viszony rendezettségéről.

Erdély-szerte, 2012. július 11.

Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke

Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke

Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke

Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke

Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke

Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke