Boldizsár Ferenc: pap lenni szívvel-lélekkel

A papi áthelyezések gyergyószéki településeket is érintenek. A gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébániáról Csomós László távozott Székelyudvarhelyre, helyét Boldizsár Ferenc veszi át, aki eddig Csíkszentdomokoson töltött be kápláni feladatkört.

pap_b

Boldizsár Ferenc segédlelkész portálunknak elmondta, mindig pap szeretett volna lenni, szülőfaluja, Oroszhegy vallásos közösségének életvitele pedig nagyban befolyásolta döntését. „Mindig azt szerettem volna, hogy saját képességeim szerint a közösséget tudjam szolgálni, így a papságot választottam” – mondta. A szerdán hajnalban Gyergyószentmiklósra érkező segédlelkész beszélt korábbi gyergyói tapasztalatiról is.

„Nagyon sok barátság kötődött Gyergyószentmiklóson a 2008-ban eltöltött fél év alatt. Úgy érzem, rengeteget fejlődtem itt, mind az emberi kapcsolatokban, mind az Istennel való hitemben. Egyébként az emberek szomjazzák az Istennel való kapcsolatot, nem csak itthon, hanem külföldön is. Az Istennel való együttlétet semmi nem tudja pótolni, sem tévé, sem egyéb. Hatalmas szükség van papokra, de sajnos egyre kevesebben választják ezt a pályát, ami – úgy gondolom – annak is betudható, hogy az emberek nem fogadnak be gyerekeket a családjukba, kevés a gyerekvállalás. A mai világ fél az áldozatoktól” – fogalmazott az új gyergyószentmiklósi káplán.

Portik-Hegyi Kelemen főesperessel tulajdonképpen folytatja az együttműködést Boldizsár. „Az itt töltött gyakorlati félév alatt a papi hivatás mellett megismerhettem a főesperes emberi oldalát is, ő mindig támogatott engem. A csíkszentdomokosi szolgálatom alatt is tartottuk a kapcsolatot, korábban pedig nagybátyámmal is dolgozott együtt, aki szintén pap.” Célkitűzésével kapcsolatban elmondta, minden körülmény között, minden helyzetben pap szeretne maradni. „Célom, hogy szívvel-lélekkel végezzem a munkám” – mondta.

A megkezdett munkát folytatja

„Boldizsár Ferenc tisztelendő nagy valószínűséggel elődje megkezdett munkáját fogja folytatni, amibe beletartozik a ministránsokkal, a gyerekekkel, idősekkel, ugyanakkor a betegekkel való foglalkozás is” – nyilatkozta megkeresésünkre Portik-Hegyi Kelemen főesperes.

Hozzátette, a végleges feladatkörök csak szeptemberben fognak tisztázódni, egy közös lelki program keretében döntenek majd erről. A főesperes kiemelte, hogy az új segédlelkész dolgozott már Gyergyószentmiklóson: „gyakornokként fél évet volt Gyergyószentmiklóson, így ismeri a várost, ami pedig még fontosabb, mi is ismerjük őt”.

Kertész László, Székelyhon.ro, 2012.08.01.