2012.08.15
Az Anyaszentegyház évenként megünnepli Krisztus misztériumait: megkülönböztetett szeretettel tiszteli Szűz Máriát, a Megváltó Boldogságos Édesanyját, akit elszakíthatatlan kötelék fűz Fiának üdvösséget szerző művéhez. Benne csodálja és magasztalja a megváltás legkiválóbb gyümölcsét, és mint legtisztább képben, örömmel szemléli benne azt, amivé válni a beteljesülésben maga is óhajt és remél. A Lányi-kódex szerint Nagyboldogasszony ünnepe a Szent Szűz mennybe-felvéte-lének, s egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának az ünnepe.
Ennek az ünnepnek neve „az Istenanya Mária napja” volt augusztus 15-én, amelyet egy jeruzsálemi olvasmányos könyv örmény fordításának tanusága szerint már az V. század közepén megtartottak. Ez az általános Mária-ünnep hamar átalakult Mária „mennyei születésnapjának”, hazatérésének, elszenderülésének ünnepévé (gör. Koimészisz, lat. dormitio). Ebben az értelemben rendelte el Maurikiosz császár (582–602) e nap megünneplését egész birodalmában. A gall liturgia a VI. században már ismert egy Mária- ünnepet január 18-án, ezt a VII. században mint „Mária felvételének ünnepét” tartották. Rómában a VII. század közepén már dokumentált egy augusztus 15-én tartott ünnep, Mária mennyei születésnapja. I. Szergiusz pápa alatt (687–701 között) az ünnep liturgiájához körmenetet is rendeltek. Az I. Hadriánus pápa (772–795 között) által a későbbi Nagy Károly császárnak küldött Sacramentarium Gregorianum szerint az ünnep neve „a dicsőséges Szűz Mária felvétele”.
Mária mennybevételének dogmája hosszú századokig fogalmazódott, folyton gazdagodva a keresztény közösség körében mind Keleten, mind Nyugaton. Végül 1950. november elsején XII. Pius pápa ünnepélyesen kihirdette: „a szeplőtelenül fogantatott Istenanya, s mindenkor Szűz Mária, amikor befejezte földi életét, testestől-lelkestől felvétetett a mennyei dicsőségbe”. Ez a mercedáriusok (Ordo Beatae Maria Virginis de Mercede) rendi ünnepe, azaz „Mária, a foglyok szabadítója” (Fogolykiváltó Boldogasszony) is, de nem került be az új ünnepnaptárba.
Mária anyai közbenjárása az egész egyházra vonatkozik. „Mária anyai feladata az emberekre vonatkozólag semmiképp sem homályosítja el, nem is csökkenti Krisztusnak ezt az egyetlen közvetítő szerepét, hanem az erejét mutatja meg... Krisztus közvetítői szerepén alapul, teljesen tőle függ, és minden hatékonyságát belőle meríti; a hívőknek Krisztussal való egyesülését egyáltalán nem akadályozza, hanem előmozdítja.” (II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium)
Mária titka az egyház titkával összekapcsolva, a Szentírás fényében világosodik meg a legjobban. Az egyház titka világosan kinyilatkoztatja azt, amit Mária rejtetten megélt. Mindkét esetben ott van az a titkos jegyesség, ahol Isten a jegyes; mindkét esetben ott van az anyaság és a fiúság, ahol a Szentlélek működik: először Krisztussal szemben, aztán testének tagjaival szemben. A teljes tisztaság, amely Krisztus kegyelmének gyümölcse, a létet gyökerében éri el, ezáltal „szentté és szeplőtelenné” téve azt. Az anyaság titka a Jézus titkával való teljes egységet foglalja magában, Jézus földi élete során egészen a megpróbáltatásig és a keresztig, a dicsőségben egészen a feltámadásában való részvételig.
Mária társként kísér minket, keresztényeket és közbenjár értünk, hogy célba érjünk. Testestől-lelkestől felvette őt Isten a mennybe, ahol Isten tökéletes közösségében él; ő lesz a dicsőséges Anyaszentegyház ünnepe, amikor majd beteljesedik a meghaltak egyetemes feltámadása. Úgy áll előttünk, mint valóság, a keresztény remény mintaképe.
A Nagyboldogasszony Istenanyasága egyetemes anyasággá bővült. A Szentlélek által Mária számunkra „a minden kegyelmek anyja”, hogy együttműködjön Isten fiainak megújításában.
Nekünk, akik napjaink sorspróbáit éljük, a Dicsőséges Szűz tündököl, mint a hajnali csillag, mint a tenger csillaga, amely megmutatja a kikötőt: „ezen a Földön a biztos remény és vigasztalás jeleként mindvégig ragyog Isten zarándoknépe előtt, amíg el nem jön az Úr napja”. (II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium) „Mária felvétetett a mennybe – zengedeznek az angyali karok. Alleluja.”
KOVÁCS SÁNDOR főesperes, Szabadság, 2012. augusztus 15.
Mária, minden keresztény bátorító példája
Az elmúlt évtizedekben nemcsak fokozott Mária-tiszteletet, hanem olykor Mária-ellenességet is tapasztalhattunk egyes katolikus (és nemcsak) körökben. Ezt azzal indokolják, hogy esetenként olyan helyet és szerepet tulajdonítottak Szűz Máriának, ami nem illet meg teremtett lényt, hiszen isteni hatalommal ruházva fel a Szűzanyát szinte háttérbe szorítják a Szentháromságot.
Figyelmesen elolvasva Sinkó Ferenc: Küldetésben a Szűzanyáért – A Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Marcell Atya élete és halála című könyvét, elmondhatjuk, hogy a kármelita atya – akinek boldoggá avatása folyamatban van – tanítása a Mária-tisztelet betetőzése, kiteljesedése, szépséges ajándéka a magasabb lelki életre vágyakozó magyar híveknek, és olyan forrás, amelyből nemcsak az aszkézisnek nevezett szakaszon, hanem a misztika magaslatára törekvők is meríthetnek.
Felbecsülhetetlen Máriának az egyes ember lelkében és az egyház életében végzett láthatatlan munkája. Meggyőződésem, hogy a Nagyboldogasszony a XXI. században sem húzódik vissza a lelkek, nemcsak az egyes lelkek, hanem az egész emberiség lelkének a fejlődéséből, ebből a misztériumjátékból, drámából, amely a világtörténelem külső eseményeinek a mélyén játszódik le és halad a mennyei Jeruzsálem felé. Szűkebb pátriánkban ma is édesgeti Mária Anyánk a téves úton toporgó, tévelygő gyermekeit Fia, Jézus és az Atya felé. Mindig új öltözetben, új oldalról lép a Nagyokosságú Szűz az ember vívódásai közé.
Végigkövetve Mária életét, rájövünk arra, hogy nem érthetjük meg a szeretet magasabb rendű fogalmait és cselekedeteit az alázat nélkül, még kevésbé gyakorolhatjuk enélkül. Nagyon sok ember – köztük a hívő katolikusok is – félreérti az alázatot. Az emberi öntudat megtörését, meghunyászkodást, az igazságtalanság és a megaláztatás eltűrését és a konfliktusok óvatos elkerülését érti alatta.
Pedig az alázat lényege az Isten előtti értékünk józan, túlzásoktól mentes megállapítása. Hiszek abban, hogy a Boldogságos Szűz Mária történelmi munkája a Golgotától kezdve az utolsó ítéletig: a szívek összebékítése. Azonosulni Mária titokzatos békítő munkájával a legmagasztosabb vállalkozás mind az egyének, mind a nemzetek számára, ugyanakkor betetőzése a magyarok Mária-tiszteletének is, a személy, a család és nemzetünk javára.
Napjainkban, amikor sajnos egyre zsugorodik a gyermekvállalási szándék, Isten Anyja, a Nagyboldogasszony képében benne rejlik minden nő iránti bátorító példája is. Mária feltétlenül engedelmeskedett Istennek. A kínos és veszélyes élethelyzetek sem borították fel lelki egyensúlyát. Az Istentől kapott feladat teljesítésében nem akadályozta meg sem a szegénység, sem a hajléktalanság, sem a közmegvetés fenyegetése. A társadalmi normáktól függetlenül elfogadta a terhességet. Türelmesen vállalta sorsát, sőt azt kitüntetésnek tartva dicsőítette Istenét: „Hiszen tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát. Lám, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék.” (Lk. 1, 48)
Mária szimbóluma mindazoknak a nőknek, akik bátran elfogadják a terhességgel járó nyugtalanító átalakulást is. A Szűzanya vállalta önmaga kibontakozásának új lehetőségét, mert Isten kívánta így. Minden nőnek bátorság kell ahhoz, hogy elfogadja asszonysorsát. A mai nők talán sokkal könnyebben vállalnák az anyaságot, ha Mária lelkülete szerint nevelték volna őket. Ennek hiányában sokszor megszakad a személyiség fejlődése, s a bizonytalanság, levertség és céltalanság érzete vesz erőt rajtuk.
A bátorság, készség, elfogadás és türelem tették a Boldogasszonyt mindazok példaképévé, akik vallási meggyőződésüktől függetlenül ráemelik tekintetüket és bíznak hathatós pártfogásában.
Szabadság, 2012. augusztus 15.