Keresztény édesanyák példaképe

Augusztus 27-én, Szent Mónika ünnepén a nevét viselő édesanyák közössége a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban imaórát tartott, ahol gyermekekért, unokákért imádkoztak. Kérésükre ezen a napon nem végeztek abortuszt a székelyudvarhelyi kórházban. A régióban több mint ötszázan imádkozzák a Szent Mónika közösség fohászát. Bár nincs regisztráció, de mióta megjelent a Mária Rádió kiadványában, nagyon sokan csatlakoztak – mondta el kérdésünkre Tankó Ágnes, a közösség létrehívója.

A Szent Mónika közösség híd szeretne lenni azok között a szervezetek, intézmények között, amelyek a magzatvédelem és a bajban levő édesanyák lelki segítségnyújtása iránt kötelezték el magukat. Minden hónap első péntekén a Székely Kálvárián a családokért végeznek keresztúti ájtatosságot.
Egyre többen csatlakoznak, édesapák is. Ági Medjugorjéból hozott egy keresztúti ájtatosságszöveget, amit másfél évig imádkoztak. Ekkor ajánlotta egy ismerős, hogy ha már a családokért, gyermekekért járnak a Kálváriára, imádkozzák a Szent Mónika keresztútját. Amikor Magyarországról megérkezett a szöveg, megdöbbenéssel tapasztalták, hogy eddig is azt imádkozták, csak nem tudták, hogy ez a Szent Mónika keresztútja. Ennél nagyobb jel nem lehetett volna, hogy jó ügy mellett kötelezték el magukat. Működik, gyarapszik a közösség, mindenki, aki megismeri, magáénak érzi. A székelyudvarhelyi édesanyák idei missziója az volt, hogy Szent Mónika emléknapja legyen abortuszmentes. Mostantól azért imádkoznak,
hogy jövőre minél több kórház csatlakozzék az abortuszmentes napért. De ezen a napon imádkoznak az orvosokért, asszisztensekért is.
IMAÓRA
2006., az Oltáriszentség éve óta szerdánként szentségimádást tartanak a Kis Szent Teréz-templomban. A Szent Mónika közösség öt tagja heti rendszerességgel ezen a napon szerre elmondja a jelenlevőknek az imádságot. Kovács Ilona, három gyermek édesanyja elmondta: Mindig bíztam a Szűzanyában, de Szent Mónika által – aki egy életen át imádkozott fiáért, hogy megtérjen – van még egy pártfogóm, aki vigyáz a gyermekeimre és remélem, az unokáimra is majd”. Nap mint nap tapasztalja, hogy lányaim viszik tovább, amit bennük elindított: civil foglalkozásuk mellett lelki elköteleződésük is van.
Máyai Erzsébetet a Szűzanya „igenje” vezette a Szent Mónika-imádsághoz. Egyetlen fia nem itt él, „imahátterez” érte, családjáért és két unokájáért. Mindketten bérmálkoztak és gyakorolják vallásukat.
KÖZÖSSÉGEK
Madridban Actio Catolica-gyűlésen egy édesanya vetette fel: mit tehetnek az édesanyák, hogy a gyermekeik ne veszítsék el a hitüket? Többen naponta elkezdtek buzgón imádkozni a hét egy napján, amit mindenki szabadon választott, a templomban. Szent Mónikát, Szent Ágoston édesanyját választották eszményképül. 1987-ben megkapták a madridi bíboros érsektől az egyház hivatalos jóváhagyását. Magyarországra Róna Gábor jezsuita szerzetes vitte el ennek a közösségnek a hírét. A kalocsai édesanyák kérésére 1992. augusztus 27-én alakult meg az első csoport. Dr. Dankó László érsek jóváhagyta és ajánlotta a papok és a hívek figyelmébe. A közösségnek mindenki tagja lehet, aki vállalja, hogy az imát naponta egyszer otthonában és hetente egyszer az Oltáriszentség előtt is elmondja. (M. M.) , Udvarhelyi Híradó, 2012. augusztus 28.