Katolikus kutatók és levéltárosok a Román Nemzeti Levéltár konferenciáján

Szeptember 21–22. között a Levéltárak, történelem és politika a XIX–XXI. századi Romániában című nemzetközi konferencián mindkét rítusbeli katolikus levéltárosok és kutatók is részt vettek. A bukaresti konferencián, amely egyrészt a Romániai Nemzeti Könyvtárban, másrészt a Román Országos Levéltár székhelyén zajlott, szeptember 22-én a levéltár Aurelian Sacerdoţeanu termében előadások hangzottak el. Előadást tartott többek közt Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár szerkezete és fondjanak rendezéséről, Claudiu Călin temesvári egyházmegyei levéltáros a temesvári egyházmegye levéltáráról, Marius Oanţă történész-kutató a bukaresti érsekség levéltáráról  Sergiu Soica, a kolozsvári G. Bariţiu Történelmi Intézet doktorandusza a görögkatolikus levéltárakrólköztük a lugosiról számolt be

 

A résztvevők nagyra értékelték a négy katolikus kutató és levéltáros előadásait, a román akadémiai környezet számára kifejezetten hasznosnak nevezték, hiszen a romániai katolikusok történelme elválaszthatatlan, szerves része az ország történelmének. Az előadásokat követően külön kiemelték a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár szakszerű rendezettségét, fejlett hozzáférhetőségét, példaértékűnek minősítve. A négy katolikus előadó tanulmányát a Revista Arhivelor című szakfolyóirat közli.

A konferencia megnyitóján Ioan Drăgan, az Országos Levéltár igazgatója, Mihai Viorel Fifor, az Államigazgatási- és Belügyminisztérium államtitkára, Zoe Petre, a Bukaresti Egyetem tanára, Şerban Papacostea akadémikus és Costin Feneşan, a Levéltár volt igazgatója kapott szót. A szervezők kezdeményezésére a konferencia két helyszínen tíz szekcióban zajlott:  Levéltári elmélet, Levéltári hozzáférhetőség, A levéltári anyag használata, Digitalizálás, Informatikai technológiák, A román levéltárak intézménytörténetéről, A levéltáros mesterség, Levéltárpusztítások és –menekítések, A levéltárak és a kommunizmus, valamint Levéltárak az Országos Levéltárakon túl. A levéltárosokon kívül a konferencián történészek, kutatók, doktoranduszok, a Román Országos Levéltár megyei képviselői, román és külföldi kutatók, valamint a források és a levéltári jelenség iránt érdeklődők is részt vettek.  Ioan Drăgan igazgató külön megköszönte a résztvevők munkáját és folytatást is ígért.

 

Marius Oanţă