2012.10.01
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Főméltóságú érsek atya! Főtisztelendő paptestvérek! A női és a férfi szerzetesi közösségek tagjai! Kedves búcsús szentmisére érkezett hívek és meghívottak!
Ma a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Zsinat bezárásának 12. –ik évfordulója, amelynek ez a jézusi kinyilatkoztatás volt a mottója: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Ez ünnepünk vezérfonala is.
Főegyházmegyénk patrónusát köszöntjük és mindannyian átérezzük, hogy napjainkban mennyire szükségünk van Szent Mihály főangyal védelmére, útmutatására és égi pártfogására. Bölcs őseink mintha sejtették volna, hogy mind igazunkat, mind értékeinket folyamatosan meg kell védenünk, s hogy néha megijedünk a társadalmi változások következményeitől és gyakran keveseknek vagy éppen erőtlennek érezzük magunkat.
Mennyire időszerű napjainkban is Isten szolgája Márton Áron püspök 1939-ben elhangzott igehirdetése, ebből idézek: „Egyházmegyénk hosszú századokon keresztül bástyaként állott a pogány törekvések ellenében. Pogány kunok, besenyők, tatárok, törökök járták a földjét, sokszor lerombolták templomait és rabságra hurcolták fiait. De a hit és otthon védelmében elesett hős apák hitvalló fiai, papjaik vezetése alatt mindig újraépítették a feldúlt templomokat s a templom falainak védelme alatt, mint erős várukból újraépítették a kifosztott és felégetett otthonokat. Háborúk, éhínségek, pestisek, vallási harcok és erőszakos térítések váltották egymást, s a vészek és dúlások nyomában mindig lelki és erkölcsi elvadulás is járt, de az ősi hit szava mindig megszólalt a lelkekben s népünk megint visszatért jobbik önmagához. Éppen a bajok és örökké küzdelmes élete tanította meg arra, hogy vallásához a legnagyobb áldozatok árán is ragaszkodjék, mert Istenen kívül nincs senkije. Isten azonban mindig elég ahhoz, hogy saját erőit Isten segítségével megpótolva- testi és lelki nyomorúságából kivergődjék.”
Sokat látott és gyönyörűen restaurált ősi székesegyházunk, melyet nevezhetnénk akár a mi hiteles krónikásunknak is, bátorít bennünket a kitartásra, a hűségre, a megmaradásra, a szülőföldhöz való ragaszkodásra, s üzeni egész egyházmegyénknek: nem szabad megtorpannunk a jelen megpróbáltatásai miatt. Emeljük magasra az ünnep zászlaját, amelyen ez olvasható: „Ki olyan, mint az Isten?”, akiről Izajás prófétával együtt valljuk: „A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön.” (Iz 42,3-4b)
Szeretett ünneplő testvéreim!
Vajon hányszor térdeltek le e megszentelt kövekre eleink, hitvallóink, vértanúink és kérték az újrakezdés kegyelmét vagy éppen az Erősség Lelkét? Szent életű főpapjaink bástyaként vigyázták népünk életét, s ha szükség volt templomokat, kolostorokat, papneveldét, könyvtárat, csillagvizsgálót, iskolahálózatot építettek, vagy éppen a bezártság kényszere alatt a puszta jelenlétükkel kiáltották a hazugság Bábel tornyába: „Ki olyan, mint az Isten?”
Felemelt szívvel állunk meg e szent helyen és alázattal hálát adunk a Gondviselésnek, hogy bár sokszor megszámláltattunk, többszörösen elosztottak és felosztottak, de mindig voltak igazaink Isten előtt, akik nem találtattak híjával. Michel de Montaigne (Misel de Montány) író így fogalmazott: „Nekik nem kellett se felemás védelem, se felemás mentség.”
A gyulafehérvári érseki székesegyház búcsújának örömünnepe nyomatékosítja lelkünkben, hogy Jézus Krisztus minden időkben velünk van, a világ végéig. Ezért a Legméltóságosabb Oltáriszentségben itt köztünk levő Megváltó köré állunk, és az emmauszi óhaj szellemében kérjük: Maradj velünk Uram, mert erdélyi magyar közösségeinkben a kilátástalanság, az elvándorlás, a családszeretet egysége és a gyermekáldás elutasítása, a jogos tulajdonok elvitatása, a valós értékek lealacsonyítása nyomán sokszor úgy érezzük, hogy lemenőben már a nap.
Mindezzel kapcsolatban XVI. Benedek pápa Deus caritas est enciklikájában hangsúlyozza: „Csakis az isteni szeretet képes megújítani az ember szívét és a megbénult emberiség csakis gyógyult szívvel képes újból felállni és járni. Az isteni szeretet az igazi erő, amely megújítja a világot. Minél jobban emberré lesz, annál inkább kénytelen azt érezni, hogy nem elég önmagának, s hogy szüksége van arra, hogy mind határozottabban és nagyobb fénnyel imádjon valakit. (...) A jóság ugyanis a válsághelyzetekben tűnik ki igazán. A jézusi eszmény szerint a jóságnak el kell mennie addig, amíg övéiért képes önmagáról lemondani, elfoglalni az utolsó helyet és ezáltal búzamagként megálmodni és megvalósítani a kalász életét. Egyházközségeinknek ebből a forrásból kell tiszta vizet meríteniük és keresztény katolikus családjainkat bátorítanunk kell, hogy szilárd hittel és ebből fakadó örök reménnyel töltsék meg világunkat. Legyenek tartóra tett lámpások, hogy ingadozó testvéreinknek is célt mutassanak és ne a szelek járásához igazodjanak. A II. Vatikáni Zsinat „Lumen Gentium” kezdetű dogmatikai konstitúciója az Egyházról így bátorít: „... belülről szenteljék meg a világot, az Evangélium szelleme szerint helyt állva a maguk feladatában, és így elsősorban életük tanúságával, hitük, reményük és szeretetük ragyogásával mutassák meg másoknak Krisztust.”
Az idők jelei bizonyossággal mutatják, hogy elengedhetetlenül és kizárólag hallgatnunk kell a Jó Pásztor csendes hangjára.
Mert a jó pásztor világa, az Evangélium fénye nem utópia, nem valahol a meseországban létezik, hanem abban a környezetben, ahol valaki törekszik a szeretetre. A jó pásztori világ ott van abban a családban, ahol csak a szűkös mindennapi van, de a kisgyermekek sírása kitölti az ürességet. A jó pásztori világ jelen van abban az iskolában, ahol a diák kettétöri tízóraiját és odanyújtja éhségét eltitkoló osztálytársának. A pénz világában azonban nem talál tiszteletre, értékre vagy akár elfogadásra a jó pásztori életfelfogás.
Krisztusban kedves testvéreim!
Amint a Szentírásból tudjuk, a választott népet a Gondviselés, valamint bátor és cselekvő életvitele tartotta életben. Aki az életet választja, az nem tud közömbös lenni ebben a világban. Lelkiismerete számára halálos bűn az „úgyis mindegy” gyáva kijelentés. Aki az életet választja, annak hitvallása hontalanná kijátszott népe számára a világnak egy kis szögletét otthonná változtatni. Naponta kellene önmagunkat szembesítenünk a jézusi kérdéssel: „Ha a só ízét veszíti, ugyan mivel sózzák meg?” Milyen nagy igazságot tár fel előttünk az egyik író figyelmeztetése: „Kihalni félelmetesebb, mint meghalni!”
Ugyanakkor saját magunknak is fel kell tennünk a kérdést: „Ki olyan, mint az Isten?” Hiszen az ember alapkísértése, hogy mindenható szeretne lenni és ilyenkor nagyon is elvéti ember mivoltát. József Attila szavaival élve: „Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.”
Egy másik veszély az, hogy Isten helyett tévhiteknek adunk helyet. Mennyire időszerű az apostol figyelmeztetése: „Mert jön az idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallhatják meg, de a meséket elfogadják.” (2Tim 4,3-4).
XVI. Benedek pápa A Hit kapuja című apostoli levelének egyik alapgondolata, hogy csak a megélt hit növekedik! Csak a hiten keresztül növekedik, válik erősebbé, s nincs más útja a bizonyosságszerzésnek, minthogy egyre teljesebben átadjuk magunkat, amely éppen azért növekszik, mert Istentől származik. Ezt nyomatékosítja Joseph Ratzinger bíborosnak pápává iktatási szentmiséjén mondott homíliájának gyönyörű szavai: „Aki beengedi Krisztust, nem veszít semmit, semmit, abszolút semmit, ami az életet szabaddá, széppé és naggyá teszi ... ne féljetek Krisztustól! Nem vesz el tőletek semmit, hanem mindent nektek ad.”
Tizenkét nap múlva, október 11.-én kezdődik a Hit Éve, amelyet Szentatyánk XVI. Benedek pápa a fent idézett Porta fidei- A Hit kapuja kezdetű apostoli levelével hirdetett meg és amely 2013. november 21.-én, Krisztus király ünnepén ér véget. A Hit Évének kezdete egybeesik a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50.-ik és Boldog II. János pápa által az Anyaszentegyháznak ajándékozott Katolikus Egyház Katekizmusa közzétételének 20.-ik évfordulójával.
XVI. Benedek pápa meghívja a világ összes püspökét és rajtuk keresztül minden Krisztusban hívőt, hogy ebben az évben mélyebben reflektáljunk hitünkre, tudatosabban és erőteljesebben éljük át az Evangéliumot korunkban, amikor az emberiség alapvető változásoknak van kitéve. Teremtsünk alkalmat a feltámadott Úrban való hitünk megvallására templomainkban, otthonainkban, a családokban, hogy mindenkiben felébredjen a vágy az Evangélium mélyebb ismeretére, valamint arra, hogy ezt továbbadják a következő nemzedékeknek.
A plébániai közösségeknek, a szerzetes közösségeknek, minden új és régi egyházi szervezetnek, testületnek, szövetségnek módot kell találnia arra, hogy ebben az időszakban nyilvánosan vallja meg hitét- a Krédó-t. Ünnepeljük meg erőteljesebben a hitet a liturgiában, különösen az Eukarisztiában, amely csúcs és forrás: az egyház minden tevékenysége rá irányul, és minden ereje belőle fakad.
A Hit Éve kedvező alkalom lesz arra is, hogy minden hívő mélyebben megértse, hogy a keresztény hit alapja egy eseménnyel, egy személlyel való találkozás, aki új horizontot nyit, s ezzel meghatározott irányt ad az életnek.
Az előttünk álló időszak segíteni akar abban, hogy újra megtérjünk az Úr Jézus Krisztushoz, és újra felfedezzük a hitet, hogy az Egyház minden tagja a feltámadott Úr hiteles és örvendező tanúja legyen a mai világban, s így képes legyen utat mutatni azoknak, akik keresik a „hit kapuját”. Ez felnyitja az ember szemét Megváltónkra, aki jelen van közöttünk „minden nap a világ végezetéig”.
Főegyházmegyénk székesegyházának búcsúnapján, s egyben Isten szolgája Boldogemlékű Márton Áron püspök atyánk halálának harminckettedik évfordulóján, átérezve az ünnepi szentmise kegyelmének kiáradását, kérjük égi pártfogónkat, Szent Mihály főangyalt, hogy vezessen bennünket a világosság útján, erősítse meg hitünket, adjon főegyházmegyénknek új lendületet, hogy még inkább élő jellé váljon.
Legyen erős a lelkipásztorok hite, hogy tudja sugározni azt a gyermekekre, a fiatalokra, a családokra, az idősekre egyaránt. Meggyőződésem szerint amilyen a lelkipásztor hite, olyan az egyházközösség, s a hívek hite is. Ahol erős a hit, ott születnek a papi hivatások, ott születnek Krisztus hiteles követői. Az Igehirdetők pedig öltsék magukra bátran a lelkesedés palástját, mert nincs senki és semmi olyan nagy és csodálatos, mint a Mindenható Isten.
XIII. Leo pápa patrónusunk, Szent Mihály főangyal segítségéért mondott gyönyörű imájával szeretném befejezni elmélkedésem:
Könyörülő Istenünk, küldd el hozzánk hatalmas angyalodat, Szent Mihályt, hogy a mennyei seregek élén szent neved dicsőségéért és a mi lelki szabadságunkért küzdve a sötétség fejedelmét visszaverje, a lázadó angyalokat elűzze, befolyásuktól mindnyájunkat szabaddá tegyen, s világgá kiáltsa: „Ki olyan, mint az Isten?”
Mert nincs szentség olyan, mint a Te szentséged, nincs hatalom olyan, mint a Te hatalmad, nincs olyan jóság, mint a Te jóságod, és nincs bölcsesség olyan, mint a Te bölcsességed, Urunk és Királyunk, emberek és angyalok Teremtője, aki Fiad vérével megváltást szereztél nekünk a sátán és a gonosz lelkek hatalmából.
Küldd el Szent Mihály arkangyalt és szent angyalaid tündöklő sokaságát oltalmunkra és megvilágosodásunkra, a bűn hálóinak szétszakítására, a csüggedés kísértésének leküzdésére, az istenkáromlás gyalázatának eloszlatására, a gyűlölet és a gőg megfékezésére.
Szabadító Istenünk, tisztaság és békesség forrása, adj nekünk győzelmet Jézus feltámadása által, Lelked hatalma által, angyalaid közreműködése által!
Oltalmazz meg a gonosztól, hogy a szent angyalok dicsőséges seregével egyesülve áldhassunk és magasztalhassunk mindörökkön örökké. Ámen.
Gyulafehérvár, 2012. szeptember 29.
Kovács Sándor
Kanonok, Kolozs-Dobokai főesperes