2012.10.05
A kapucinus Pio atya szentté avatásának tizedik évfordulóján a nevét viselő székelyudvarhelyi lelkigyakorlatos házban emlékhetet tartottak. Idősebbek, fiatalok és gyermekek egyaránt meglelték az érdeklődésüknek megfelelő témát és programot.
Szpisják Péter Pál (Budapest – Alsóvíziváros) kapucinus szerzetestől (képünkön) pedig lelki útravalót kaptak a lelkigyakorlat részvevői, ugyanakkor néhány érdekességet is megtudtunk a kapucinus rendről.
Az emlékhét első napján Arthur testvér ismertette, miként alakult ki a Szent Ferenc által alapított Kisebb Testvérek Rendjének ma ismert három ága: az obszerváns, a minorita és a kapucinus. Utóbbi a ferences rendből kiindult 16. századi reform eredményeként született meg. 1619-ben nyerte el végleges önállóságát: hivatalosan szerzetesrenddé nyilvánították. E reformág szakállt és csuklyát (caputium-ot – innen a kapucinus elnevezés) visel. Magyarországon a rend 1674-ben kezdte meg letelepedését. Az 1950-es feloszlatáskor a magyar közösség 100–110 tagot számlált. Jelenleg két kapucinus szerzetes tevékenykedik Magyarországon, és a Velencei Rendtartomány tagjaiként még ketten Olaszországban élnek. Képzésük egy érdeklődési év után a jelölt évvel folytatódik. Utána öt évig Olaszországban tanulnak, amit a lelki év és az örök fogadalom letétele követ. Utána lehetőségük van a magyar kapucinus szerzeteseknek tanulmányaik magyarországi befejezésére – mondta el kérdésünkre Péter Pál testvér.
EMLÉKHÉT
A Pio atya az ifjúság szentje is? kérdésre száznál is több gyermek és fiatal jelenléte adott választ. Nemcsak megnézték életéről a vetített képes összeállítást, amit László Attila szombatfalvi plébános ismertetett, de otthon is lelkendezve mesélték el. Az óvodásoknak készült hittankönyv bemutatójára vallástanárok, lelkipásztorok, óvónők, szülők, nagyszülők egyaránt kíváncsiak voltak. A harmadik generáció tagjai pedig előbb a főegyházmegye legidősebb tagjának, Bíró Antal atyának rímbe szedett gondolatait, majd volt tanítványai visszaemlékezéseit hallgatták meg. A nyolcvanéves Szálasy Feri bácsi 65 évvel ezelőtti élményeit olvasta fel. „Nagyszerű pedagógus volt, szerettük és tiszteltük, mert éreztük, hogy Ő is szeret minket. Szigorú volt, de igazságos. Nála nem számított az, hogy kik és mik a gyerek szülei. Lehetett városiasan vagy akár székely posztóharisnyába öltözve – tudott, vagy nem tudott –, megkülönböztetés nem létezett. Nemcsak tanította, hanem meg is tanította a német nyelvet, következetesen megkövetelte, hogy tudjuk a mindennapi leckét.”
Az élménymegosztást követően egykori tanárát megajándékozta az utóbbi két évben megjelent köteteivel. (M. M.)
Udvarhelyi Híradó, 2012. október 2.