Száz éve született Marosvásárhely „biciklis papja”

Kedden lesz 100 éve annak, hogy Léstyán Ferenc római katolikus lelkész, egyházi író, egyháztörténész megszületett. Kerékpárral járják be az egykori „biciklis pap” mindennapi útvonalát hívei, tisztelői, s mintegy másfélszáz iskolás gyerek.

Marosvásárhelyen mindenki ismerte, a város emblematikus figurájává vált a fehér hajú, jobbára kerékpárral közlekedő, nagy fekete aktatáskáját cipelő karizmatikus lelkész. Most, születésének 100. évfordulója alkalmából méltóképpen kívánnak emlékezni rá hívei, emlékének tisztelői.

Amint Tamási Zsolt történész-tanártól megtudtuk, kedden délelőtt kezdődik a megemlékezés a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban. Fél tízkor vetítésre kerül sor, a résztvevők interjút láthatnak Léstyán atyával. Tíz órakor ünnepi szentmise, főcelebráns Jakubinyi György érsek, részt vesz mintegy száz egyházmegyés pap. 11 órakor a templom udvar felöli falán Léstyán Ferencet megörökítő emléktáblát lepleznek le. Fél tizenkettőkor ünnepi előadásra kerül sor Léstyán Ferenc életútjáról (előadó: Tamási Zsolt), ezután könyvbemutató lesz. A Tamási Zsolt által szerkesztett Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet méltatja Oláh Dénes főesperes.

Kerékpárral az ő útvonalán

A „biciklis pap” emlékére kerékpáros emlékkörutat tesznek, azon az útvonalon, amelyet Léstyán Ferenc nap mint nap bejárt.

Tamási Zsolt úgy tájékoztatott, hogy a tervezett útvonal során a vár alatt történne a gyülekező, ahonnan a rendőrségi kíséret és a Pro Biciclo Urbo Alapívány szakmai irányításával indulnának el a résztvevők Léstyán atya egykori útvonalán. Hosszú, 37 éves marosvásárhelyi szolgálata alatt naponta látogatta a betegeket, az útba eső kórházakat sorra vette. Az útvonal általában a következő körutat jelentette: indulás a plébániától, Sáros utca, Bolyai tér, Gecse Dániel (Ştefan cel Mare) utca, majd a Szentgyörgyi úton visszatérés a plébániára. Ezt az útvonalat mintegy fél óra alatt járnák be a résztvevők.

Mindenkit, aki emlékezni szeretne Léstyán atyára, szeretettel várnak a körútra. Az iskolás diákok is részt vehetnek, ugyanis a megyei főtanfelügyelőség engedélyezte 150 tanulónak, hogy az iskolai órákról hiányozva az eseményen részt vehessenek. A diákok esetében, mivel névsort kell a szervezőknek a tanfelügyelőségen leadni, szükséges a regisztrálás, amit az iskolákban tanító római katolikus vallástanárok közvetítésével tehetnek meg.

95 év – élet, áldás, megpróbáltatások

Léstyán Ferenc Csíkszentkirályon látta meg a napvilágot 1913. február 12-én. Gyergyóremetén kezdte katolikus lelkészi szolgálatát, ezután Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsvárt, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán volt lelkész. Közben az Antonescu-diktatúra nagyszebeni hadbírósága halálra ítélte, majd egy kommunista koncepciós perben egyéves börtönbüntetést róttak ki rá (1954-55). 1955-től 1992-ig Marosvásárhelyen plébános, majd főesperes plébános. 1992-ben Gyulafehérvárra ment, ahol hivatalban lévő, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, ekkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, itt érte a halál 95 éves korában. 2008. július 16-án szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.

Bakó Zoltán, Székelyhon.ro, 2013.02.08.