Elhunyt András Zoltán szentszéki tanácsos, nyug. lelkész

András Zoltán szentszéki tanácsos, betegnyugdíjas lelkész életének 65., papságának 37. esztendejében, 2013. március 19-én szívinfarktus következtében az örökkévalóságba költözött. Csíkszentgyörgyön 1948. június 10-én  született. Négy gyermekes családban nevelkedett. Iskoláit szülőfalujában, a középfokú tanulmányait a gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában végezte, majd a Hittudományi Főiskolán abszolutóriumot szerzett.  Isten Szolgája Márton Áron püspök szentelte pappá 1976. június 20-án. Első állomáshelye Gelence volt, egy év után Szárhegyre került segédlelkésznek. 1978 és 1984 között Miklósváron, 1984-től Marosjárában 1996-ig volt plébános.

A szórvány kisközösségeket látogatta, melynek eredménye, hogy 1996-tól a tulajdonában lévő gernyeszegi házban végzett szentmisét, és nem kellett a hívek Körtvélyfájára járjanak templomba. 1996-tól Nyárádszeredában szolgál 2001-ig. 2001-től Nyárádselyén plébános 2002-ig. November 1-jétől betegnyugdíjasként élt Gernyeszegen. 2007-től halála napjáig a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz Kármel állandó misézője.
Csíkszentgyörgyön március 22-én 11 órakor bemutatott szentmise után a templomkertben helyezték nyugalomra.

Kapcsolódó: Nekrológ - Ft. András Zoltán (írta Ft. msgr. Darvas-Kozma József pápai káplán, esperes-plébános)