Százan részesültek a bérmálás szentségében

 

A csíkszeredai Szent Kereszt Plébánián május 19-én, pünkösd vasárnapján Tamás József segédpüspök száz hívőnek – 54 férfinak és 46 nőnek – szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a Millenniumi templom előtti téren megtartott szabadtéri szentmise keretében.

Bermalkozok (7)_b

„Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!”

„Tudjuk, hogy az élet meghatározója a Jézussal történő tudatos találkozás, mert lehetővé teszi a keresztény élet teljes élését. A szentségek vétele meg lépten-nyomon fokozza bennünk az életérzést, az életgazdagságot, mert Krisztusban minden a mienk, nemcsak a jelenvalók, hanem az eljövendők is. Csak őáltala, ővele és őbenne találja meg életvágyunk kifutóját az örök szeretet felé” – e szavakkal köszöntötte a bérmálkozók nevében Ígyártó Gyopárka a segédpüspököt.

A bérmálás szentségében a Szentlélek úristen eljött minden megkeresztelt embernek, akikre az apostolok rátették a kezüket s imádsággal lehívták reájuk. Nem kíváltság volt az apostolok számára a szentlélek eljövetele, hanem mindannyian részévé lettünk és leszünk benne. „A szentlélek úristen bőséges ajándkaiba részesüljetek, hogy így igazi isten gyermeki életet élhessetek és jó keresztények lehessetek” – kívánta a bérmálkozóknak a szentmisét celebráló segédpüspök.

A keresztségi fogadalom megerősítését követően szent krizmával kente meg Tamás József segéspüspök a bérmálkozókat.

Iochom Zsolt , Székelyhon.ro, 2013.05.20.