Templomot újítanak, közösségi teret építenek

Folytatódik a csíkzsögödi műemlék templom restaurálása, emiatt jelenleg a szentmiséket a plébánia hittantermében és a kultúrotthonban tartják. A tervek szerint a munkálatok őszre befejeződnek, ehhez viszont szükség lesz a leadott pályázatok pozitív elbírálására. Ugyanakkor átalakítják a plébánia udvarát.

zsogoditemplom_kr_5_b

Javában folyik a csíkzsögödi római katolikus műemlék templom belső felújítása 

A hétköznapi szentmiséket az új plébánia hittantermében, míg a vasárnapi miséket a helyi kultúrotthonban tartják, mivel a római katolikus műemlék templom belső felújítása a múlt évi stagnálást követően újra elindult. A konkrét munka áprilisban kezdődött az ablakok és a szentély padlózatának kicserélésével, majd a templom búcsúünnepét (Szentháromság-búcsú) követően nekifogtak a nagyobb munkálatoknak is – tudtuk meg Sebestyén Ottó zsögödi plébánostól.

Szikszai László, a Kontur Tervezőiroda munkatársa készítette el a restaurálási terveket, amelynek részét képezi a kutatási, valamint a kivitelezési terv. Amíg az elsőt a megyei tanács, addig a másodikat a helyi önkormányzat támogatta, ezzel negyvenezer lejjel segítette a zsögödi plébániát – nyilatkozta Sebestyén. Hozzátette, folyamatosan kutatták és kutatják a pályázati lehetőségeket, így a Magyar Külügyminisztérium által meghirdetett Külföldi magyar emlékek megőrzése című pályázata által tavaly és idén is négyszáz-négyszázezer forintot (kb. 5700 lej) kaptak. Az összeget az előző évben a templom három ablakának kicserélésére fordították, idén pedig a szentély padlózatának felújítására. Emellett az Egyházi és Nemzetiségi Támogatások Igazgatósága is értesítette a plébániát, hogy leadott pályázatukat pozitívan értékelte, és egymillió forinttal (kb. 14300 lej) támogatja a templom villanyvezetékeinek kicserélését – tette hozzá a plébános.

Sebestyén továbbá elmondta, a fűtésrendszer felújítására tavaly pályázati úton 9000 lejt kaptak a megyei tanácstól, ahová újabb pályázatot szeretnének benyújtani. A Kiskormos Közbirtokosság 2500 lejjel támogatja a templom padlózatának felújítását, a fennmaradó összeg terhét pedig a zsögödi közbirtokosság vállalta magára – tudtuk meg. A plébános jól tudja azt is, hogy sok pénzt kell még előteremteni a teljes restaurálási terv megvalósításához, amelyhez hozzátartozik a templom belső restaurálása mellett a külső felújítás, valamint a templomkert rendbehozatala is. Ennek teljes összege 341 000 lej, de a plébános bizakodó, mert vannak további leadott pályázataik, amelyekre még várják a visszajelzéseket, és a hívek is adakoznak.

A restaurálási terv kivitelezéséért a Forma-con felelős Forró Attila és Marosi Béla irányításával, míg a villanyszerelési munkálatokat a Tamás István által vezetett Start Duo Kft. vállalta el. A tervek szerint már idén őszre befejeződik a templom belső felújítása, amely magába foglalja a következő munkafázisokat: villanyvezetékek felújítása, repedések injektálása, meszelés, padlózat kicserélése, hangtechnika felújítása, templom fűtésének korszerűsítése, ablakok kicserélése (már megvalósult) – részletezte Sebestyén Ottó.

 sebestyenotto_kr_1_bSebestyén Ottó plébános mutatja az udvar átrendezésének terveit

A templom felújításával párhuzamosan folyik a plébánia épületének átalakítása, valamint az udvar szabadidős tevékenységekre alkalmassá tétele. A tavaly már elkészült az épület alsó szintjén a plébániai iroda és a közösségi ház, továbbá az épület manzárd részét is szeretnék kialakítani. Emellett az udvar átalakításáról szóló tervek elkészítése és jóváhagyása már folyamatban van. Az átalakítási tervekbe beletartozik egy füves sportpálya létrehozása, filagória építése vizes blokkal, a gyermekek számára egy játszótér kialakítása és parkolóhelységek létrehozása is – számolt be a helyi plébános. Hozzátette, mivel a zsögödi gyermekeknek, fiataloknak nem áll rendelkezésükre egyetlen szórakozásra, sportolásra kialakított tér sem, ezért szeretnék minél rövidebb idő alatt létrehozni a teljes létesítményt. Így, amellett hogy biztonságos körülmények között játszhatnának, mozoghatnak a gyermekek, fiatalok, lehetőség nyílna a közösségi házban rendezett programok térben való kibontakoztatására is – részletezte Sebestyén.

A plébános elmondta: elsődleges rendeletetésük, hogy az embereket segítsék az üdvösség útján való haladásban. Ehhez szükséges az is, hogy a hívek összetartó közösséget alkossanak, amihez remények szerint hozzájárul majd a kialakított sportpálya – ami télen korcsolyapályaként funkcionál –, játszótér, és közösségi terem is. A munkálatok megvalósításáért a csíkzsögödi plébánia felel, őket segíti a Józsa Lajos által vezetett helyi közbirtokosság, valamint nagyban számítanak a helybeliek önkéntes munkájára is.

Kömény Kamilla, Székelyhon.ro, 2013.06.26