Assisi Szent Ferenc Iskolája Csíksomlyón

A kolozsvári ferences szerzetesek ebben az évben is megrendezik az Assisi Szent Ferenc Iskolája elnevezésű tábort a csíksomlyói ferences kolostorban.

A szervezők azoknak a 4–8. osztályos tanulóknak a jelentkezését várják, akik részt szeretnének venni egy olyan táborban, amely lehetőséget nyújt Assisi Szent Ferenc életének megismerésére, életpéldájának elmélyítésére, és arra, hogy a résztvevők új ismeretségeket, barátságokat alakíthassanak ki.

A tábor részvételi díja 30 lej. A résztvevőknek olyan háziorvosi igazolással kell rendelkezniük, amely engedélyezi a táborban való részvételüket. Hálózsákot és habszivacsot is vigyenek magukkal, illetve egy kis elemózsiát, amelyet a közös reggelinél vagy vacsoránál megosztanának táborozó társaikkal.
A július 18–21. között Csíksomlyón zajló táborra legkésőbb július 11-ig lehet jelentkezni Pantea Tibor ferences testvérnél a 0746–774701-es telefonszámon, illetve az frtibi@gmail.com, valamint az  frszabolcs@gmail.com drótpostacímeken. További információk a www.ofm.ro/eferi honlapon olvashatók.