A szeretet nem tűr halasztást

Búcsú Szent Kamill és a betegek tiszteletére 

Kolozsvár talán legmagasabban fekvő kápolnájában hetente gyűlnek össze a Szent Kamill öregotthon lakói, nehezen járók, betegek, tolószékben levők, és mellettük mindazok, akik velük szeretnek hálát adni a hétért, a továbblépéshez erőért imádkozni az Úrhoz. Isten ezen szőlősében a kisbácsi plébános,  Kovács Árpád teljesít nagy szeretettel és elkötelezettséggel szolgálatot. Július 14-én, a kápolna védőszentjének ünnepén, Szent Kamill napján, a búcsús szentmisét Vízi Zakariás, a Mária szíve templom plébánosa celebrálta. Aki a törvény szerint intézi dolgát, nem tántorodik meg soha, szíve nyugodt, mert az Úrban bízik, énekelte a zsoltárt dr. Potyó István karnagy. Nem elég a törvényt betartani és bízni Istenben, a szentlecke rávilágított a keresztény kötelességre: szeretni kell az embertársakat. Szent János szerint aki nem szeret az halott, aki pedig még gyűlöli is testvérét, az gyilkos, ezért kárhozatra ítélt. Nincs meg Isten szeretete abban, aki segíthetne testvérén, de nem teszi. A szeretethez nem elég a szó, tettek is szükségesek. Sófalvi János nyugalmazott plébános, aki a Szent Mihály plébánia munkájában aktív segítő, homíliájában a szeretet megéléséről szólt. A valós életből vett példával támasztotta alá mondandóját: a marosvásárhelyi Csirei doktor bármikor, éjjel-nappal szívesen ment beteg gyermekhez, s ha látta, hogy a család szükséget szenved, a szenvedő csemeték párnája alá pénzt is csempészett. A jó ember megérzi, mire van szüksége a másiknak. Az önzetlen szeretetet az Úr is szereti, mert ha csak egy pohár vizet is adunk valakinek, olyan az, mintha magának az Úrnak adnánk.

Az emberek közötti “sorrendet” nem emberek, hanem az Úr  logikája szerint kell és szabad felállítani: nála első helyen mindig a kiszolgáltatottak voltak és lesznek. Teréz anya inkább késett II. János Pál pápával való megbeszéléséről, mintsem hogy elmenjen egy szenvedő mellett. Előbb ellátta, kórházba szállította az útjába került beteget, mert a szeretet nem tűr halasztást. Vállalta a pápa előtti megszégyenülést, mintsem magára hagyja a szenvedőt. Lelissi Szent Kamill Krisztusért elhagyta a katonaéletet, a betegekben a szenvedő Jézust látta, önzetlenül, minden erejével őket akarta szolgálni. Rendet is alapított, a kamilliánusokét, a betegek szolgálatára. 

A szentmise végén Kovács Árpád köszönetet mondott a már több mint 13 éve működő Szent Kamill otthonért. A szentmisére sokan jöttek el: a kitartó és hűséges ministránsok, de vendégek is, köztük a városi tanács képviselői, közéleti személyiségek, Magyarországról, Székelyföldről érkezettek. A ház megálmodója, Tokay Rozália imameghallgatásokról is beszámolt, majd agapére hívta az ünneplőket.    Az ünnepség végén Kovács Árpád vezetésével azért imádkoztak a jelenlevők, hogy a tervezett, az öregotthon szomszédságában épülő Szent Erzsébet Leányanyaotthont minél hamarabb befejezzék.

 

Bíró Jolán Ilona, Vasárnap