Kisharangot szentelnek a kápolnáknál

1649–2013, Szent Anna – ez is olvasható a kisharangon, amely pénteken, a Szent Anna-napi búcsún kondul meg először. A Csobot-hegyi kápolnáknál egy álom válik valóra: újra lesz imára szólító kisharang.

 

Ötletadó és öntőmester a harang helyszínre szállítása előtt

Mostanáig titok övezte a harangkészítést, csak pár beavatott tudott róla. Történetére csütörtökön derült fény, amikor a harangöntő udvaráról a Csobot-hegyi kápolnákhoz szállították a 3,6 méteres, kétágú fából készült haranglábat és a bronz harangot. Tavaly, a kápolna felújítását és a stációs keresztek elhelyezését követően Egyed András helyi vállalkozó mondta el kisebb társaságban: innen már csak egy harang hiányzik. Lesz – jött az ígéret a gyergyószentmiklósi szakembertől, Bajtalan Istvántól, aki tartotta is szavát.

„Nem tudom, mikortól meddig volt pontosan harang a kápolnánál, én már csak arra emlékszem, hogy miután onnan behozták, a plébánián tartották. Egy évszám szerepelt rajta, az 1649-es, és latin felirattal az, hogy Krisztus az én Istenem. Akkor még Hajdó István volt az esperes, tőle kértem el mintavételre, papírom van róla, hogy vissza is vittem tisztességesen. Nem tudja senki, most hol lehet, de annak mintájára, kicsit felnagyítva, felső résszel kombinálva, nap és hold szimbólumaival készítettem a jelenlegit” – mondta az öntőmester.

A tizenhét kilogrammos harang elkészült, hozzá harangláb is került. Molnár József különleges fát hozott erre a célra, segédkezett a harangkészítésben Boros Lajos, Gyenge István is. Egyed Andrással pedig közölték: ezért senki semmi pénzt nem kér, csak gondnokságát kell elvállalni.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus egyházközségnek adományozzák a harangot, a kápolna közelébe alapot öntenek, az szolgál talapzatként, ám az értékes harang csak ünnepekkor lesz ott megtekinthető, a tervek szerint haranglábastól a kápolnában tartják majd.

 

Balázs Katalin, Székelyhon.ro, 2013.07.25.