Álljunk a Márton Áron püspökről tervezett nagyjátékfilm mellé!

Felhívás minden jóakaratú emberhez, intézményhez és szervezethez

Nem először nyúlt Márton Áron püspök életének és életművének feldolgozásához a Mustármag Közösség: a marosvásárhelyi kollégisták hosszú előkészület után 2012 őszén mutatták be a nagy püspök tiszteletére írt Népemért vállalom című zeneművüket, amely azóta is nagy sikerrel van jelen az erdélyi és az anyaországi színpadokon.

„A mű azt mutatja be, hogy mit jelentett hinni a kommunista időben, és ezért a hitért odaadni vagyont, szabadságot, életet. Mindezt Márton Áron személyén keresztül igyekszünk láttatni. Szülőfalujából, a nagyon fájdalmas történelmű, de sok értéket, tapasztalatot és szimbólumot hordozó Csíkszentdomokosról indulunk el, és megvizsgáljuk, miből állt össze az az emberkatedrális, amit Illyés Gyula meglátott egykori nagy püspökünkben” – ismertette a közösség negyedik saját zeneművét Papp László atya, a mű szövegköny-vének írója.

A Gyulafehérvári Egyházmegyét negyvenkét éven át (1939 februárjától 1980 szeptemberéig) irányító főpásztor kivételes emberi és püspöki alakjának ilyen közeli megismerése arra indította a Mustármag Közösséget, hogy ezt a küzdelmes életutat és az abban képviselt értékeket egy mind ez ideig példa nélküli módon is feldolgozzák: hozzáfogtak egy nagyjátékfilm gondos előkészítéséhez.

A forgatókönyv elkészült, az alkotók jelenleg a népszerűsítés, hírül adás és az anyagi alapok megteremtése érdekében tesznek erőfeszítéseket. Papp László, az ő elkötelezett társai és velük együtt még nagyon sokan teljesen biztosak abban, hogy előbb-utóbb össze fog gyűlni annyi pénz, hogy a forgatást megkezdhessék, s azután még annyi, hogy be is fejezhessék. Mert, mint mondják: apró cseppből lesz a zápor!

Egyénisége nagy erővel hat ma is

Márton Áron jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. A rendkívüli egyéniséggé érett férfi a háború szörnyű borzalmaiból, a harctérről kerül haza Csíkszentdomokosra, átéli az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, de mindez csak erősíti benne a papi hivatás választásának és vállalásának szándékát.

Tizenöt évnyi sokrétű lelkipásztori és tanári szolgálat után 1939-ben püspökké szentelik. Eszmei módon tudja használni a kapott hatalmat. Részt vesz az akkori szellemi küzdelemben, és az ifjúságból intellektuális nemzedéket nevel. Végigéli a második világháború gyötrelmeit, majd az erőszakos román kommunista rendszer tombolását, de az igazságot az üldözések, a börtönévek megalázó nyomorúságában is töretlenül képviseli.

A fogságból szabadulva nem alkuszik meg a korszellemmel, sem a vele szemben álló és ellene harcoló ateista hatalommal, inkább tovább szenved tíz évet, helyhez kötve, házi őrizet alatt. Tiszta és kikezdhetetlen. Erős egyénisége, életszentsége messze kisugárzik. Legendás bérmakörutakat jár végig. Már puszta megjelenésével összetartja és lelkileg megerősíti a népet.

Márton Áron ebben a kritikus történelmi korszakban kézben tartotta a Gyulafehérvári Egyházmegyét. Tisztán látott a legínségesebb időkben is, és népét a hit győzelmére vezette. Népe tisztelete mellett még ellenségei csodálatát is kivívta.

Egyénisége nagy erővel hat ma is. Időszerű minden ránk maradt mondata, de népnevelőként, vezetőként és papként is időszerű. Életpéldája, tanítása megerősít, a harsogó és versengő irányzatok zűrzavarában utat mutat. A más felekezetűekhez való viszonyulásában is példaértékű. Mögéje ma is fel lehet sorakozni.

Hiteles főpásztori hivatása, bátor hitvallói magatartása alapján Márton Áront a nép élő mártírként, szentként őrzi a szívében.

Több mint életút-bemutatás: üzenet

A játékfilm alkotói szándékuk szerint feltárják majd, hogy mi éltette, táplálta ezt a szilárd jellemet, mi tartotta meg a viharokban, mint rendületlen bérci fenyőt. Megkeresik a csíki székely lelkiség kincseit, azt a forrást, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán úgy tört felszínre Áron püspök alakjában, mint a Székelyföld borvízforrásai. Megmutatják, hogy ez az emberkatedrális a szülőföld értékeiből, a csíki székely lelkiségéből és a Jézus Krisztussal való mély kapcsolatból épült fel, s hogy e megingathatatlan jellem és nagy tudás mögött komoly önnevelés, önképzés és ritka akaraterő áll.

A film központi üzenete pedig: belegyökerezni Jézus Krisztusba, a szülőföld megtisztított, éltető örökségébe, megismerni, megbecsülni mindazt, amit az erdélyi táj az emberi kapcsolatokkal együtt hordoz, mert ez a legnagyobb kincs! Ebből a „készletből” gazdálkodott Márton Áron, akinek a biztos hátteret, a tisztánlátást és a bölcsességet az az élettér adta, történelmével, lelkiségével együtt, amelybe beleszületett. Mindez – a szülőföld, az erkölcsi-szellemi tőke, a föld, az erdők, a vizek, a hit – ma is rendelkezésre áll, s hogy a jövőnek is fennmaradjon, meg kell becsülni, ragaszkodni kell hozzá. Úgy, ahogy Márton Áron tanított: „Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője”.

Hagyományos forgatás, technikai trükkök nélkül

Az erős közösségi súlypontú film forgatókönyvét úgy írták meg, hogy a megvalósításba a Gyulafehérvári Főegyházmegye népe minél tevékenyebben és minél nagyobb létszámban bekapcsolódhasson. A forgatás, amennyire a mai, megváltozott színterek lehetővé teszik, több mint 20 valós helyszínen, valós körülmények között történik majd, 140 helység lakóinak a megszólításával, 12 ezer szereplő és 750 lovas bevonásával. A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják, a népet a tömegjelenetekbe – papszentelés, püspökszentelés, bérmálások, csíksomlyói búcsú – a forgatási hely körzetéből szervezik.

„Ennek a nagy tömegnek a megmozgatása lehetőséget ad arra, hogy népünk újrafogalmazza önmagát és önerőre ébredjen. A közös munka során felszínre kerül mindaz az érték, amit Márton Áron püspök hordozott, és ami azokban a nehéz időkben népünket éltette és összetartotta: a hit, az együttműködés, a kölcsönösség, az egymásért érzett felelősség” – mondja Papp László atya.

„Feljogosít a legszebb reményekre”

A nagyjátékfilm forgatókönyvének olvastán nem is juthat egyéb az ember eszébe, mint az 1924-ben a gyulafehérvári tanári kar részéről a végzős teológus Márton Áronról elhangzott mondat: „Feljogosít a legszebb reményekre”. Ahhoz viszont, hogy e szívmélyből fakadó, kivételes és nemes szándékot eredmény koronázza, vagyis hogy e valósághoz ragaszkodó, alaposan kidolgozott, sokoldalú, részletes, témában és érzelmi megindításokban is változatos, ötletes fordulatokat hordozó, látványosnak ígérkező nagyjátékfilm elkészülhessen, az Ön segítségére is szükség van. Egymillió euró összegyűjtése a cél, de ne feledje: apró cseppből lesz a zápor! Támogassa hát Ön is a játékfilm megvalósítását az alábbi bankszámlaszámokon:

Asociaţia Áron Film Egyesület

Târgu-Mureş, Str. Călăraşilor Nr. 1.

Adószám: CIF: 33035501

OTP Bank Romania SA, Sucursala Târgu-Mureş

RON: IBAN RO15OTPV320000915978RO01 SWIFT KÓD: OTPVROBU

HUF: IBAN RO19OTPV320000915978HU01 SWIFT KÓD: OTPVROBU

EUR: IBAN RO69OTPV320000915978EU01 SWIFT KÓD: OTPVROBU

Banca Transilvania, Sucursala Târgu-Mureş

RON: IBAN RO47BTRLRONCRT0245987901 SWIFT KÓD: BTRLRO22XXX

HUF: IBAN RO10BTRLHUFCRT0245987901 SWIFT KÓD: BTRLRO22XXX

Továbbá keresse az Áron Film Egyesület által kibocsátott adományozó filmkockajegyeket a Merkúr áruházak pénztárainál, Marosvásárhelyen a TimKo-pékségekben, a Intershop üzletben, illetve a Kultúrpalota jegypénztáránál.

További információ: www.martonaronfilm.ro

Varga Gabriella  budapesti újságíró

Népújság