Folyó év augusztus 1-jével az alábbi változásokra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében:

A. Újmisések:

2017. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok fő ünnepén pappá szenteltem a gyulafehérvári székesegyházban az alábbi diakónusokat. A szentelést követően megkapták új dispoziciójukat is.

1.

ALBERT ISTVÁN CSABA

–

újmisést Szászrégenbe,

2.

BIRÓ KÁROLY

–

újmisést Barótra,

3.

BOJTOR ATTILA GYÖRGY

–

újmisést – Kolozsvár–Szent Mihályba,

4.

JÁNOSSI IMRE

–

újmisést Zetelakára neveztem ki segédlelkésznek.

5. - 2017. július 2-án szülőfalujában, Lövétén pappá szenteltem MIHÁLY ANDRÁS diakónust, aki tovább folytatja római tanulmányait.

***

B.  Segédlelkészek:

6.         ELEKES SZABOLCS szászrégeni segédlelkészt – Nagyszebenbe,

7.         BOGA NORBERT korábbi baróti segédlelkészt – a gyergyószentmiklósi Szent Miklós főplébániára neveztem ki segédlelkésznek.

***

C.  Plébánosok, lelkészek:

8.         PUSKÁS ATTILA nagyszebeni segédlelkészt – Gödemesterházára,

9.         MÁRTON ISTVÁN korábbi gödemesterházi plébánost – Gyergyótölgyesre helyeztem kérésére.

10.     MÁRTON JÓZSEF gyergyótölgyesi plébános – átveszi a borszéki plébániát.

11.     SZŐCS CSABA a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója – korábbi megbízatásainak megtartásával vállalta a szászfenesi plébániát és annak fíliáit.

12.     SZŐCS BÉLA szászfenesi plébánost – saját kérésére áthelyeztem. Ő a sinfalvi plébániát és fíliáit fogja ellátni az elkövetkező időben.

13.     SIMÓ FERENC gyergyószentmiklósi kisegítő lelkészt – Görgényüvegcsürre,

14.     BOTH DÁVID zetelaki segédlelkészt – Homorodkarácsonyfalvára neveztem ki plébánosnak.

15.     BODOR ATTILA Rómából hazatérő papunkat – Kudzsirra neveztem ki plébánosnak. Lelkipásztori munkája mellett készíti el doktori disszertációját és besegít a teológiának is.

***

D. Felmentések és nyugállományba helyezések:

16.     CSIBI SÁNDOR sinfalvi plébánost – saját kérésére felmentettem plébánosi megbízatása alól és átmenetileg külföldi szolgálatra engedtem.

17.     BAKOS BALÁZS borszéki plébánost – betegségére való tekintettel,

18.     CSAVAR TIBOR görgényüvegcsüri plébánost – súlyos műtét után – köszönetnyilvánításom mellett mentettem fel a plébániai kötelezettségek alól.

19.     TAMÁS HUBA megtartva tavalyi székelyudvarhelyi kisegítő lelkészi kinevezését és főegyházmegyei ministráns főlelkészi beosztását – ez év augusztus 1-jétől felmentettem homorodkarácsonyfalvi megbízatása alól.

20.     BALÁZS-HEGEDÜS JÓZSEF szentegyházasfalvi megbízott plébánost és

21.     BARTOS KÁROLY kézdikővári besegítő plébánost – ez év augusztus 1-től köszönet-nyilvánításom mellett felmentettem ideiglenes megbízatásuk alól.

A jó Isten fizesse meg mindannyiuk áldozatát és példás szolgálatát!

***

E.   Változások a központban:

22.  KONCSAG LÁSZLÓ spirituális urat – Szentegyházára neveztem ki plébánosnak.

23.  VARGA REZSŐ főegyházmegyei vagyonkezelő urat – saját kérésére felmentettem megbízatásából folyó év augusztus 1-i hatállyal és Kézdikővárra neveztem ki plébánosnak.

24.  KISS ENDRE kolozsvári segédlelkészt – Papnevelő Intézetünk spirituálisának neveztem ki.

25.  LÁSZLÓ ISTVÁN ifjút kisszemináriumi kinevezése és gyulafehérvári megbízatásai megtartásával ez év augusztus 1-től felmentettem kudzsiri kötelezettségei alól.

A főegyházmegyei vagyonkezelői tisztséget átmenetileg hitvalló civil szakemberre bízzuk, aki jártas a pénzügyi dolgokban. Tesszük ezt abból a megfontolásból is, hogy néhány hónap alatt megtaláljuk azt az alkalmas személyt, aki majd tovább koordinálja főegyházmegyei ökonómus minőségben a vagyoni dolgokat.

 

 

Az újonnan kinevezett és új állomáshelyre kerülő Paptestvéreknek

sok kegyelmet, töretlen munkabírást, jó együttműködést

és örömteli szolgálatot kívánunk a jó Pásztortól!

Részlet a 2017. / VI. körlevélből.

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.