A június végi és július eleji esőzések nagy károkat okoztak az egész országban. Az állapotokat szemlélteti az áradás által legsúlyosabban érintett Kovászna megyei Bácstelek és Márkosrét lakosságának helyzete is, amellyel a Caritas munkatársai terepszemléjük során megismerkedtek. A két településen közel 60 háztartást, iskolát és kultúrotthont árasztott el a víz, közel száz személyt kellett kimenekíteni, állatokat védett helyre terelni... Megrázó történeteket mondtak el a helybeliek a víz okozta pusztításról, sokuknak mindenük odaveszett, és még hosszú időbe telik, amíg sikerül valamennyire rendbe tenni az udavarokat, lakhatóvá tenni a házakat. Sokan mások az előbbiekhez hasonló helyzetben vannak szerte az országban. Ezért – a Főegyházmegyei Caritas – templomi gyűjtést kezdeményezett az árvízkárosultak megsegítése, épületek felújítása érdekében, amelyhez a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye is csatlakozott.

Az árvízkárosultakkal való együttérzésünk kifejezéseképpen f. év július 29-én, vasárnap, ajánljuk fel templomi  adományaikat erre a célra. A befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritasnak Román Kereskedelmi Banknál
(BCR) megnyitott RO 46 RNCB 0003 0015 6949 0006-os bankszámlájára utalni; hivatalos megnevezése:

Caritas Alba Iulia,
adóhivatali szám (cod fiscal): C.F. 4562770 – Banca Comercială Română, vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni. A felhasználás módozatairól a Gyulafehérvári Caritas szakemberei döntenek a helyszíni kárfelmérések és a helybéliek igénye alapján.

Gyulafehérvár, 2018. július 14-én.

† György s.k.
érsek

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.