Amikor Jézus látta az embereket, megesett a szíve rajtuk, és így szólt tanítványaihoz: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratáshoz." (Mt 9,36-38). Napjainkban, amikor egyre kevesebben kötelezik el magukat a papi szolgálatra a Mester követésében, különösen érezzük Jézus felhívásának időszerűségét.

A hivatás Isten ajándéka, de a hivatások gondozása és az, hogy életpéldánkkal és imáinkkal segítsük fiataljainkat, mindannyiunk felelőssége. Kérni kell az aratás Urát! Ahogy direktóriumunk is jelzi, minden hónap első szombatján szoktunk imádkozni papi és szerzetesi hivatásokért.

A 2021. esztendőben arra hívom meg Főegyházmegyénk papjait és híveit, hogy minden hónap első szombatján és az örökös szentségimádási napon közösen imádkozzunk papi hivatásokért. Imádkozzunk, hogy minél többen meghallják az Úr hívó szavát, és bátran kövessék Őt.

Erre a célra született meg az Uram, küldj munkásokat aratásodba! – Imádkozzunk papi hivatásokért! imafüzet, amelyet elsősorban templomi segédanyagként adunk közre és amelyet a segédpüspökkel közösen adományozunk minden plébániára. Igyekszünk azt még Karácsony előtt eljuttatni a főesperességekre, ahonnan Főtisztelendő Paptestvéreim átvehetik. Buzdítok mindenkit, hogy minél gyakrabban használjuk a közösség liturgikus eseményein: szentmisén, ájtatosságokon, szentségimádáson, keresztúton, rózsafüzér alkalmával. Kiemelten kérem a fiataljainkkal foglalkozó hitoktatókat, lelkipásztori munkatársakat, hogy velük együtt rendszeresen imádkozzanak e szándékra.

Tegye a Szentlélek élővé, buzgóvá és örömtelivé közösségeinket, hogy legyenek képesek felkelteni a fiatalokban a vágyat, hogy Istennek és az Evangélium hirdetésének szenteljék magukat. Kérjük az „aratás Urát”, hogy adjon nekünk buzgó és Szíve szerinti papokat, akik szeretetének művét folytatják a világban!

(részlet a 2020/XII. érseki körlevélből)

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.