Sikeres volt az idei Szent Erzsébet-gyűjtés, amelynek bevételét egy betegközvetítő szolgáltatás elindítására fordítja a Gyulafehérvári Caritas. Annak ellenére, hogy idén a természeti katasztrófákat követően már három alkalommal is templomi gyűjtést szervezett a Caritas, a Szent Erzsébet-gyűjtés során az adományozók nem ódzkodtak attól, hogy bizonyítság szolidaritásukat.

A november 14-én Erdély katolikus templomaiban tartott gyűjtésnek köszönhetően több mint 166 000 lej folyt be. Az összeget egy betegközvetítő szolgáltatás elindítására fordítja a Caritas, amelynek célja a hídépítés a szegény, beteg emberek és a jóérzésű, ingyenes vizsgálatot elvégezni hajlandó szakorvosok, klinikák között. A szolgáltatás nemcsak a kapcsolatot teremtené meg, hanem segít megszervezni a betegek utaztatását, elszállásolását és kivizsgálását is.

– Az adományoknak köszönhetően januártól elkezdhetjük a szolgáltatás kiépítését, amelynek az alapköltségei közel egy évig biztosítva lesznek az adományozók jóvoltából. A betegközvetítésnek köszönhetően esélyt adhatunk a gyógyuláshoz azoknak az embereknek is, akik saját erejükből nem kapnak megfelelő orvosi ellátást. Első lépésként megkeressük a szolgáltatás lehetséges partnereit: a szakorvosokat, klinikákat, szállító cégeket, kidolgozunk egy esetkezelő szoftvert, ingyenesen hívható, zöld számot biztosítunk – nyilatkozta Péter György, a Caritas egyik vezetője.

A kezdeti szakaszban a Caritas csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, sepsiszentgyörgyi, brassói, marosvásárhelyi, kolozsvári, régeni és segesvári szakorvosokkal, klinikákkal igyekszik partnerségi kapcsolatot kialakítani. Emellett külföldi szakorvosok együttműködésére is számítanak, akik segítségével különböző szűrőkampányokat szerveznek majd az erdélyi településeken.

A Gyulafehérvári Caritas továbbra is fogad adományokat a szervezet helyi képviseletein vagy a RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 BCR Alba Iulia számlaszámon. Számlatulajdonos: Caritas Alba Iulia, adóazonosítószám: 4562770.

HN információ

Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.
Cikk
Kedves testvéreim, az előttünk álló út világos, még ha nem is könnyű. Engedjük megújulni szívünket, hogy a békére törekedjünk és gondját viseljük a teremtett világnak! A Szentírás arra figyelmeztet bennünket, hogy őrizzük szívünket, mert belőle fakad mindaz, amit teszünk (vö. Péld 4,23).