Márton Áronról a Katolikus Akadémián
Második előadását tartotta a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szervezésében működő Katolikus Akadémia november 8-án. A meghívott előadó, dr. Kovács Gergely egyházjogász, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora Világító jel legyen címmel átfogó betekintést adott a mártírok, hitvallók boldoggá-, illetve szentté avatása kérdéseiről.

A történeti áttekintés mellett a procedúra lépéseit ismertette: az első az egyházmegyei, ezt a római, illetve szentszéki szakasz követi. Minden esetben a feltételezett szent elhunyta után legalább öt évnek el kell telnie, mielőtt az ügyet elkezdhetnék. Márton Áron perének eddigi lépéseit ismertette a közönséggel, jelezve azt is, hogy a folyamatban levő eljárást titoktartás kötelezettsége övezi. A posztulátori munka összetettségét ecsetelte, s kiemelte, hogy meggyőződéssel hiszi, hogy a hitéről a viharos időkben, megpróbáltatásokban hűségesen tanúskodó nagy püspök valóban szentként élt. Bizalomra és türelemre intette a hallgatóságot, amikor elmondta, hogy Márton Áron pere a megfelelő mederben folyik. A folyamat sikere részben tőlünk is függ, hogy mennyire élő körünkben a tisztelete. Minél jobban megismerjük Márton Áron püspök életművét, s ezáltal egyre jobban felismerjük életszentségét, annál jobban előremozdítjuk az ügyet, elsősorban ha példájára mi is szilárdak vagyunk a hitben, s ha Istenhez Márton Áron közbenjárásáért imádkozva folyamodunk. Márton Áron emberi példája valódban jel mindannyiunk számára.

A jó hangulatú előadás nyomán több kérdés is felmerült, valamint a jelenlevők közül olyanok, akik személyesen ismerték: Kovács Sándor főesperes, Jakab Gábor pápai káplán, Farkas Zoltán mérnök (Erőss Alfréd unokaöccse) személyes tanúságtételeit is meghallgathatták a jelenlevők.

A Katolikus Akadémia következő előadását Nóda Mózes teológiai előadótanár tartja, A zsinat utáni liturgia – visszatérés a(z élő) forrásokhoz címen november 22-én.

Miklós Ágnes (Vasárnap)

Fotók: Bodó Márta

 

 

 

 

 

 

 

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.