Márton Áron püspöknek szentelt emlékművet áldottak meg november 22-én, vasárnap délután Körmend-Horvátnádalján. A templomkerítésben felállított Márton Áron emlékmű Gyürki László prelátus, nyugalmazott professzor kezdeményezésére született meg. A kerámia dombormű Veres Gyula művész alkotása, míg a székely jellegű faállványt Sibinger Miklós művész faragta.
Az emlékmű szövege: MÁRTON ÁRON 1896-1980 Erdély püspöke, az igazság őre, az üldözöttek védelmezője, népének jó pásztora.
Az emlékművet szentmise keretében áldotta meg a csornai premontrei apát, az erdélyi születésű Fazakas Zoltán Márton. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek üdvözletét az ünnepség elején Császár István helynök, volt körmendi káplán olvasta fel (Fotó: Bedőcs Gyula).

Kapcsolódó:
Meghívó az eseményre, Körmend honlapján
Fényképek: Márton Áron emlékművének megáldása

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.
Cikk
Kedves testvéreim, az előttünk álló út világos, még ha nem is könnyű. Engedjük megújulni szívünket, hogy a békére törekedjünk és gondját viseljük a teremtett világnak! A Szentírás arra figyelmeztet bennünket, hogy őrizzük szívünket, mert belőle fakad mindaz, amit teszünk (vö. Péld 4,23).