Az érsekségi borok díjnyertesek lettek a XXIII. Közép-Kis-Küküllő-menti nemzetközi borversenyen, amelyet Balavásárhelyen február 27-március 2. között rendeztek meg.

Az borversenyen Magyarország, Horvátország, Szlovákia és Délvidék több mint 350 bora volt megmérettetve. A zsűri tagjai között minden vidék képviselője jelen volt.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Tóth Csaba borász szakértelmét dicsérő olaszrizling, valamint a Kövér, a Szürkebarát és az Ottonel Muskotály összetételőből származó érsekségi szőlészetből nyert borok ezüst érem minősítést kaptak.

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.