Tordatúr
Postacím:
Tureni

Tordatúr

Szent Kereszt felmagasztalása, oldallagosan ellátott plébánia
Ellátó plébánia:

1276-ban villa Th ur néven jelentkezik. 1332-ben plébániatemploma volt. A reformáció idején református és unitárius egyház alakult. A katolikus egyház csak 1829-ben szervezkedett, amikor a fi liából anyaegyház lett. Fatemplommal rendelkezett, mely, a zord időjárásnak jobban kitéve, a falu fölötti dombon sokszor megrongálódott. Kovács Miklós püspök 1841-ben kőtemplomot építtetett. A templom különösen a második
világháború alatt és után nagyon romos állapotba került. Az összeomlás veszélye fenyegette, használhatatlanná és életveszélyessé vált. 1972–1976 között átmeneti megerősítési munkálatokat végeztek Veress János sinfalvi plébános vezetésével. Harminc év múlva a templom statikailag halaszthatatlan beavatkozásra szorult. 2004–2009 között templom tetőtől talpig újjászületett, kívül-belül konszolidálták. A munkálatokat az a Székely Lázár vezette, aki az apátsági templomét. Rendkívüli értéke a 14. század elejéről származó Madonna, amely Balog J. szerint Erdély legrégibb Madonnája. 1999-től a gyulafehérvári székesegyház őrzi. Tordatúr Kolozsvár-Monostor filiája 2002-től. A plébániaépület is újjászületett romjaiból, és alkalmas a csendet és szép tájat kedvelők számára kikapcsolódásra és lelkigyakorlatra, de turizmusra is a Tordai-hasadék közelsége miatt.

Örökös szentségimádási nap: december 21.
Szentmisék: ünnepnapokon 13 órakor
Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.