Déva I.
Postacím:
330046 – Deva, str. Progresului, nr. 10., jud. Hunedoara

Déva I. ferences

Nagyboldogasszony, plébánia
Szolgálatot teljesít
    • Ft.
    • plébános
    • hazájukat elhagyni kényszerülők (migránsok) lelkipasztorációjának felelőse
Kántor: Győrfi Eduard

1269-ben Déva vára már állt, sőt már 1227-ben, a tatárjárás előtt is létezett.1307-ben a plébániáról is van adat. Kővári szerint temploma, belsejében sok feliratos kővel, a legrégebbiek közé tartozott. Szent Miklós tiszteletére szentelték. A reformáció idején a reformátusoké lett. Lebontották, helyén új templom áll. Falfestményeit másolatban mentették meg. 1710-ben bulgarita ferencesek telepedtek le. Előbb kápolnát építettek, majd templomot és 1723-ban rendházat.
A várban is volt kápolna, amelyet 1725-től a ferencesek láttak el. 1848-ban azonban robbanás következtében összeomlott. 1714-től katolikus elemi iskola működött 1948-ig, az államosításig. 1992-ben iskola nyílt szórvány gyermekek részére Magyarok Nagyasszonya Kollégium néven, amelyet a Szent Ferenc Alapítvány működtet. Részét képezi az állami iskolának. A vidéki gyermekek a kolostor kollégiumában laknak. Napjainkban a hívek létszáma alaposan megfogyatkozott, részben az elhalálozás, részben az elvándorlás miatt. Az egyházközség tagjainak többsége 60 év feletti, az ifjúságot főként az a 220 gyermek jeleníti meg, akik a dévai Szent Ferenc Alapítvány neveltjei. Rózsafüzér-társulat, Mária Légió működik a plébánián. 2007 óta a hitoktatás súlypontja áttevődött a Téglás Gábor nevét viselő magyar iskolába, ahol főállású katolikus hitoktató végzi munkáját.

Lélekszám: 1210
Örökös szentségimádási nap: július 2.
Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.