ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

December 16., szerda

Tamás József nyugalmazott segédpüspök gondolatai

„Én vagyok az Úr és senki más” – hangzik Isten kijelentése a mai liturgiában. E kijelentés nyomán megelevenedik az emberiség történelme, hisz Isten helyébe mennyei bálványt állított és állít ma is az ember, amit istenként imád. Ez azonban az ember tragédiáját jelenti, hisz képletesen mondva: olyan itallal próbálja oltani szomját, amely még kínzóbb szomjúságot okoz. Már az ókori bölcs, Arisztotelész vallotta: „Az ember olyan lény, aki az Istenre éhezik”. Szent Ágoston pedig, aki fiatalkorában maga is végig járta az élet útvesztőit, ezt írja: „Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk”. Ezért valódi sorsunk itt a földi életben: megismerni, megszeretni Istent, és az ő szolgálatába állni. Erre hív mindannyiunkat ez a szent idő. Ez legyen az én legfőbb törekvésem is.

Fotó: Geréd Zsolt

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.