A Magyar Kurír katolikus hírportál október 13-án indítja útjára első magyar nyelvű, okostelefonokra és táblagépekre applikálható alkalmazását. A Pápa-mobil elnevezésű applikáció segítséget nyújt Ferenc pápa megnyilatkozásainak gyors és praktikus elérésére – a Twitter-üzenetektől a szerdai katekéziseken át egészen a különböző alkalmakra írott üzenetekig –, illetve a Magyar Katolikus Egyház legfrissebb híreit is az érdeklődők elé tárja. Az alkalmazás elérhető androidos készülékeken, pár héten belül pedig iOS alatt is hozzáférhetővé válik.









2014. október 16–18. között kerül sor az V. Székelyföld Napok keretében A Mária Út és a szakrális központok szerepe a Kárpát-medencében című IV. Mária Út Konferenciára a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban. A szervezők a rendezvényen a Mária Út jelentőségét hangsúlyozva, jó példák bemutatásával kívánnak hozzájárulni Csíksomlyó szakrális és turisztikai központként való fejlődéséhez.
A Szeben-Fogaras-Erzsébetvárosi Esperesi Kerület rózsafüzér társulatainak találkozója 175 imádkozó embert vonzott az esperesi kerületből a nagyszeben-belvárosi plébániatemplomba. E szép egységet a segesvári, medgyesi, kiskapusi, bólyai, szentágotai, fogarasi, szeben-teréziánumi, szeben-belvárosi plébániákról érkezett hívek és plébánosaik alkották.