A fenti címmel a kolozsvári Szent Mihály-plébánia és a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség szervezésében július 6-án Kovács Sándor főesperes-plébános tartott előadást. A házasság szentségi jellegét Márton Áron gondolatain keresztül mutatta be a résztvevőknek, akik a forró nyár ellenére a nagyváradi nőszövetség tagjaival együtt nagy számban jelen voltak.
Legfrissebb tartalmak
Próbára tette a ferences templom befogadóképességét az ünneplő sokaság. Jelenléttel, imával, kórusénekkel, verssel hálálták meg szerzetes- és paptestvérei, az udvarhelyiek és messzebbről érkezettek Papp Károly, Leonárd atya hat évtizedes szolgálatát. Gyémántmisés áldása sokak szemében csillantott öröm-gyémántcseppeket.
Utolsó szolgálati helyén, a székelylengyelfalvi templomban 2016. július 11-én emlékeznek meg tisztelői Hajdó István (1942–2011) ny. főesperes-plébánosról halának ötödik évfordulója alkalmából. Az engesztelő szentmise hétfőn délután 6 órától lesz.
A magyarországi Mozgássérültek Pető András Intézete és a Gyulafehérvári Caritas harmadik alkalommal szervez mozgásállapot-felmérő vizsgálatot 2016. július 18-án Csíkszeredában azoknak a gyermekeknek, akiknél születés előtt, közben vagy után oxigénhiányos állapot lépett fel, agyvérzést kaptak, vagy nyílt gerinccel születtek és ennek következtében mozgáskárosodás alakult ki náluk.
Érdeklődni, jelentkezni a 0736- 102.688-as telefonszámon lehet hétköznapokon 8-16 óra között július 14-ig! A szűrést 3 hetes fejlesztési periódus követi július 19. – augusztus 5. között.
Az Irgalmasság szentévében a medgyesi plébánia ificsoportja július 25-29. között első alkalommal tart Vakációs bibliahetet a helyi Adolf Kolping-Házban általános és középiskolás diákok részére. Céljuk, hogy egyházi, Biblia ismeretterjesztő és játékos programokkal a lehető legtöbb gyermek számára izgalmakkal teli értékes nyári kikapcsolódást biztosítsanak.
- A gyimesfelsőloki plébánia komjáti filiatemplomában 2016. július 16-án, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik a Kármelhegyi Boldogasszony búcsús szentmise.
Akárcsak a legelsőt 1931-ben, az idei Ezer Székely Leány Napját is ezzel a mottóval tartották július első szombatján Csíkszeredában. A székely népviselet, népdal és néptánc megbecsülésére biztató ünnepet 85 évvel ezelőtt a Szociális Testvérek Társaságának tagjai, a csíksomlyói ferencesek és Domokos Pál Péter kezdeményezte.
Az őrangyal értelmükben és/vagy mozgásukban korlátozott és egészséges fiatalok programja, melynek keretében, kéthavonta egy-egy délután ezek az emberek megajándékozzák egymást idejükkel, adottságaikkal: kapcsolatot teremtenek, együtt éreznek.
Ha szeretnél segíteni, önkéntesként részt venni, megismerni, mit jelent őrangyalnak lenni a Szent Gellért Alapítváy munkatársai szeretettel hívnak és várnak 2016. július 9-én, déli 12 órától a szelterszi Rehabilitációs és Rekreációs Házba.
A szociális testvérek 2016. szeptember 9-11. között lelki hétvégére hívnak és várnak 18-30 év közötti fiút és lányt marosfői hétvégi házukba. Részletek a plakáton.

A szovátai Teleki Oktatási Központban nyitják meg 2016. július 10-én, vasárnap délután 6 órakor a Kárpát-haza Galéria által szervezett Boldogasszony vándorkiállítás újabb állomását jelentő tárlatot. A kiállítás 55 kortárs magyar művész Boldogasszony-ábrázolását mutatja be.
A kiállítás fővédnöke: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
Védnökei: Tamás József püspök, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
- ‹ előző
- 89 of 353
- következő ›








