Utat törve a lelki újjászületésért (1)

 

Beszélgetés Székely János püspökkel 

Múlt héten beszámoltunk arról, hogy egy tizenöt fős zarándokcsoport indult Szamosújvárról Csíksomlyóra Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezetésével. A tíznaposra tervezett, mintegy 250 km-es út harmadik állomásán, Nagy­sármáson beszélgettünk a főpásztorral.

Honnan jött e zarándoklat ötlete? Mi a története?

A zarándoklat gondolata bennem született meg több mint egy évvel ezelőtt. A Mária-út tervét gyönyörűnek tartom–érzem–hiszem. Olyan út ez, amely a régiónak – a Kárpát-medencének, a magyar népnek, egy kicsit ezen túl is, Mariazelltől  Csíksomlyóig – a lelki vérkeringését próbálja felpezsdíteni. Népünk számára út Isten, a Szűzanya felé, de egymás felé is. A szétszakítottság egy nép történetében seb, bénítja nemcsak azokat a nemzetrészeket, amelyeket elszakítottak, hanem még jobban bénítja az anyaországi magyarságot, ahogy egy test, ha a végtagok vérkeringését leszorítják, haldokolni kezd. Hiszem, hogy a Mária-út mód arra, hogy ez a vérkeringés újrainduljon.

A harmadik zarándoknap végén milyen élményekkel gazdagabbak?

Rengeteg olyan településen megyünk át, ahol a magyar testvérek nagy örömmel fogadnak, néha megszégyenítő vendégszeretettel. Mindig sokkal többet kapunk, mint amit mi adni tudunk. Kapunk az itteniek hűségéből, ahogy a gyökereiket, a hitüket őrzik; az emberségükből, a vendégszeretetükből.  Az egyik kisfiú, aki velünk jön, nagy magyar és hazafi, őt az érdekelte, mi az, hogy „határon túli magyarok”? Erre volt kíváncsi. Ma reggel nagyon szép szentmisénk volt, csak mi voltunk jelen, mert egy református kis faluban szálltunk meg, Feketelakon, s örömmel beengedtek a református templomba, ott miséztünk,  magunk között mindenki meg is szólalt, s pont az egyik cigány asszony mondta, nagy örömmel jött ide, Erdélybe, a magyar testvéreket látni. Cigányként fogalmazta: ezek az ő magyar testvérei.

Mert a püspökkel cigány zarándokok is tartanak Csíksomlyó felé…

Mivel én vagyok a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs bizottságának elnöke, két cigány család is velünk jött. Felvetettem nekik, nem voltam benne biztos, lelkesedni fognak-e érte, de egyből azt mondták, jönnek. Esztergomban a kis csoport, ahonnan ez a két család jön, a ferences Kájoni János nevét viseli. Kájoni egyházi énekeket gyűjtött, s  köztük egy-két cigány éneket is, s ezek a legrégebbi Kárpát-medencei cigány énekek. Arról a testvériségről is tanúságot teszünk, amit próbálunk megélni, felmutatni. Erdélyben a cigány–magyar együttélésnek sok szép példája van, a legszebbek közt a 600 éves közös történelemben. Mátyás király 1476-ban a negyszebeni cigányoknak privilégiumlevelet és adómentességet adott, mert a nagyszebeni vár megerősítésén dolgoztak. 1500-ban Temesváron cigányok ágyúkat öntöttek. A dési sóbányákban is dolgoztak, külön státuszuk volt emiatt. A Há­zson­gárdi temetőhöz a fémeszközöket a cigányvajdától vette a kolozsvári városi tanács 1585-ben. Mi egy más cigány arcot is meg szeretnénk mutatni, mert gyakran a médiában csak a bűnözés, a nyomor, esetleg a zenén, a politikusokon keresztül jön elő a téma, de átlagos cigány családok, akik küzdenek a gyerekeik taníttatásáért, ritkábban jelennek meg. A fő cél a Mária-út gondolatának a megerősítése, ismertebbé tétele. A lengyel nép számára Częstochowa hatalmas lelki erőforrás. A lengyeleket is hosszú időn át szétdarabolták, három részre osztotta a cári Oroszország, a Habsburg Monarchia, illetőleg a porosz állam több mint száz évig. De a lengyelek mindhárom országrészből Częstochowába jöttek, ahol a pálosok bátran prédikáltak a hitről s a nemzeti értékekről. Volt, hogy a pálos atyát a prédikáció után elvitték Szibériába. Częstochowát Lengyelország szószé­kének is nevezték. Ehhez hasonló a magyar népnek Csíksomlyó. A pünkösdi búcsún túlmenően szeretnénk ezt az utat bejárttá tenni. II. János Pál pápa mondta, hogy a kommunista diktatúra mindent megtett, hogy a fű benője a Częstochowába vezető utakat: akadályozták a zarándoklatokat, néha útépítés címén lezárták az utat, kikapcsolták a villanyt, vizet a falvakban, ahol a zarándokok áthaladtak, de a lengyelek csak mentek. Nekünk is így kell a lelki erőforrásainkhoz vezető utakat járnunk.

A Mária-út kiépítése kapcsán az az érzésünk itt Erdélyben, hogy valami megszületőben vagy újjászületőben van, maga a zarándoklás ebben a formában. Beszélhetünk a zarándoklás lelkiségéről?

Sok dimenziója van. A régi ember, amikor nem volt sem autó, sem busz, gyalog ment a szent helyre. A modern ember életéből ez nagyon hiányzik: a fáradság és lassúság… Rohanunk, repülővel, autóval, félóra alatt gyorsan odaérünk, de néha mintha lelkileg nem érnénk oda. Fontos néha lassan menni, napokon át készülni: a Szűzanyához megyek, elé teszem le az életem terheit, tőle kérek új erőt. A zarándoklás lelassít... A másik mozzanat  a vezeklés. Rég a megtérőknek adták ezt penitenciaként, hogy zarándokoljanak. Az ember a zarándoklás küzdelmével, fájdalmával tisztul, lelki életében előbbre lép. Gyakran a zarándokokat egy nagy kérés vezette: a családjukért, egy beteg emberért ajánlották fel az utat. A mi csoportunkban is megfogalmazta mindenki, miért megy, megfogalmazta mindenki az élete terheit, vannak súlyos terhek, ebben kér az Úristentől erőt. Van az útnak olyan célja is, hogy azt a magyar nép számára feltörjük, kialakítsuk. Ez lelki küzdelem is azért, hogy a hitben megerősödjünk, visszatérjünk, a Szűzanyát mint a magyar nép patrónáját egyre többen elismerjék, elfogadják. A Mária-út lelki harc, az egész nép lelki újjászületését szolgálja.

Kérdezett: Szőcs Csaba, Vasárnap

 

Utat törve a lelki újjászületésért (2)

Kérdezett: Szőcs Csaba

Beszélgetés

Székely János püspökkel

 

Előző lapszámunkban közöltük a Székely János eszter­gom-budapesti segédpüspökkel készített interjúnk első részét, amely a tíznapos, Szamosújvár–Csíksomlyó távon szervezett gyalogos zarándoklat harmadik állomásán, Nagy­sármáson készült. A Maros megyéhez tartozó mezőváros plébániája a katonai egyházközség leányegyháza, ahol alig tizenegynéhány katolikus él. Császár Erzsébet gondnok szervezésében lelkesen fogadták a zarándokokat a katolikusok és a vallási, nemzetiségi szempontból is sokszínű családok.

Beszélgetésünk során többször is szóba hozta a często­chowai zarándoklatot, amelynek az egyik megható és lelkileg meghatározó része a megérkezéskor az, hogy a hosszú út végén, a Fekete Madonna temploma tövében arcra borulnak a zarándokok. Azokban a pillanatokban az önátadás jeleként még egyszer tudatosítja mindenki, miért jött, mit hozott, mit szeretne kérni a Szűzanyától. Püspök úr személyesen miért vállalja a zarándoklást, mit visz Csíksomlyóra, és mit kér a Szűzanyától?

Az én életemben is rengeteg a rohanás, a túlterheltség, sok a feladat, a szereplés. Nagyon vágytam arra, hogy legyen tíz napom, amikor jobban tudok az Úristenre figyelni, hogy tudjak én is lelassulni és lelkileg átélni a találkozást a szent helyen az Úrral, a Szűzanyával. Kérni szeretném, hogy a papi életemet tudjam derűsen, életerősen megélni. Egyre jobban érzem, mennyire nagy felelősség papnak és püspöknek lenni, mennyi ember szeretne a papból erőt meríteni, milyen nagy várakozással néznek ránk, hallgatnak minket. Egyre jobban érzem, milyen fontos lenne ennek minden szempontból megfelelni… A cigány testvérek jelenlé­tének is nagyon örülök. Náluk nagyon erős a család. Én azt hittem, csak a felnőttek jönnek, de náluk az nagyon természetes, hogy a gyerekek is velük vannak. El sem tudták képzelni nélkülük az utat, így most négy cigánygyerek jön velünk, a kisebbek a két családból. Azt látom, hogy az ő életükben is nagy fordulat, ilyen intenzív vallásos élményben nem volt részük, abban például, hogy csendben megyünk fél órát, egy órát, hogy a szenvedéseket kell kibírni az úton. Nagy vágyam, hogy bennük a hit mélyebben meggyökerezzen. Szeretném azt is, hogy minél több magyarországi magyar járja ezt az utat. Azt gondolom, nekünk Erdély nagy lelki erőforrás: a gyönyörű természet és az itt élő emberek hite, a gyökereikhez való ragaszkodása, vendégszeretete. Nagyon sokat tanulunk itt emberségből, hitből, hűségből, sokat merítünk innen. Sok autóbuszos zarándoklatot vezettem már ide,  s mindig ezt éltük át, de ez a gyalogos zarándoklat egy  fokkal intenzívebb. Itt az ember nagyon kiszolgáltatott, eléggé kifárad, de átéljük újra és újra, minden helyen, ahol fogadnak, a nagy szeretetet. Szeretném, ha fiatalok, egyházi iskolák vállalkoznának erre az útra.

Erdélyről mint erőforrásról beszélt. De mihez kell az erő? A hétköznapokhoz? A megújuláshoz? Vagy másképpen: a legfiatalabb magyar püspöknek mi a személyes reménye? Miben látja a magyar egyház megújulásának az esélyét? Milyen az egyház jövője?

Ha kicsit tágabban nézzük a dolgot, úgy látom, a nyugati kultúrkör, Európa és Észak-Amerika nagyon mély kulturális válságot él át, ami kicsit a Római Birodalom végnapjaira emlékeztet. Ennek erős tünetei vannak. Egyrészt egyre kevesebb a házasságkötés. Rengeteg fiatal van, aki nem is érti, mi abban a szép, hogy egy életre odaajándékozza az életét. Mintha ez az emberi nagyság, az élet odaadásának képessége már nagyon sok emberből hiányozna. Másrészt egyre kevesebb gyermek születik, s ez a mi magyar népünk számára különösen tragikus, de más népeknek is az. Nekünk azért is különösen fájdalmas, mert a szórványban hatványozottan érvényesül a gyermekszegénység, ami egy-egy területen még jobban meggyorsítja a magyarság létének kérdőjellé válását. Nagy kulturális válságban vagyunk, hasonlóan a Római Birodalom utolsó napjaihoz. Akkor a kereszténység megmaradt, s ez a történelem egyik csodája. Barbár népek törtek be, gótok, frankok, germánok, akik nem azért vették át a kereszténységet, mert ezt bármilyen katonai erő rájuk kényszerítette volna, hiszen ők győztek. Lassanként átvették a legyőzöttek hitét, az elbukott birodalom hitét. E folyamatnak a legfőbb motorjai a bencés kolostorok voltak, amelyek a hit erős szigeteit képezték. Egy kolostorban jelen volt a műveltség, az emberszeretet, a betegek gondozása, a földműveléshez való értés, a művészet és nagyon sok minden, valamint az életerős keresztény hit. A fejedelmek lassan felismerték, hogy itt valami nagy kincs van, és a fiaikat kezdték odaküldeni tanulni. A kolostorokból indult a misszió, ott voltak Európa első nagy iskolái. Ez volt a híd, amely egy új keresztény Európa születését lehetővé tette. Úgy gondolom, a kereszténység legfőbb feladata ma is, hogy ilyen életerős szigeteket hozzon létre, ahol a hit elevenen él, ahol tovább tudjuk adni az értékeinket, magát az életet, ezt a fajta keresztény gondolkodásmódot, műveltséget is, ami egyházunk kincse. Minden életerős keresztény család egy-egy ilyen sziget. De egy család önmagában nagyon nehezen tud megállni, fontosak a közösségek, az élettel teli plébániák, a lelkiségi mozgalmak. Egyik legnagyobb küldetésemnek azt tartom, hogy erősítsem azokat a helyeket, ahol ennek a megerősödésnek a lehetősége megvan. Egyik-másik lelkiségi mozgalomban nagyon érződik, hogy képesek embereket megszólítani, az életerős hitet fölkelteni, továbbadni – ez nagy erőforrása mai egyházunknak. Jelenleg az esztergom-budapesti egyházmegyében a papi hivatások harmada a mozgalmakból jön, meg egyházi iskolákból. S vannak a jó Istennek „meglepetései” is, de ezek a mozgalmak egyházunk jelentős pillérei.

 

Vasárnap