Gyulafehérvár, Márton Áron püspök halálának 25. évfordulója
Szt. Mihály búcsú - 2005. szeptember 29.
(Jn 1,47-51)
Excellenciás Jakubinyi György Érsek Úr, Érsek és Püspök Urak, Főtisztelendő Oltártestvérek, a Világi Hatóságok, a Politikai és Társadalmi Élet Tisztelt Képviselői, Krisztusban Kedves Testvérek!
Szent Mihály főangyal ünnepe van, az ősi gyulafehérvári székesegyház búcsúnapja. A mai nap jeles évforduló is. 25 esztendővel ezelőtt adta vissza lelkét Teremtőjének Márton Áron püspök, az erdélyi katolikus egyház és az egész magyarság egyik legnagyobb és leghitelesebb hitvallója.
1. A felolvasott evangéliumi szakasz titokzatos jelentést hordoz. Szent János evangélista a tanítványok meghívását beszéli el. Ennek során tér ki Nátánáel meghívására. Személyéről nem sokat tudunk. Bár a meghívás történetét a kánai menyegző elbeszélése követi, mégsem mutat semmi biztos jel arra, hogy Nátánáel lett volna a kánai menyegző vőlegénye. Annyit azonban érzékelhetünk meghívásának történetéből, hogy a többi tanítványoktól hall Jézusról. Már az első, legszűkebb tanítványi kör is így gyűlik egybe: egyik ember hívja a másikat, egyik ember lelkesedése ébreszti fel a többiek érdeklődését. De a kíváncsiságtól az odaadó követésig nehéz az út. Nátánáel is azt hallja, hogy megtalálták a Messiást, Jézust Názáretből. Csakhogy a názáreti származás elbizonytalaníthatta a Messiásra váró hívő embereket, mert a jövendölések nem erre utaltak. „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezi Nátánáel.
Már ezen a ponton érezzük lelkének nagyságát és nyitottságát, mert nem zárkózik el elfogult módon, híresztelések, előítéletek alapján attól, hogy személyesen győződjön meg az igazságról, hogy elinduljon Jézushoz. Találkozása Jézussal titokzatos és lehengerlő erejű. Amikor Krisztus azt mondja neki: „láttalak a fügefa alatt”, Nátánáel megrendül, és azonnal elismeri Jézus messiási mivoltát. Mit jelenthetett ez a „láttalak a fügefa alatt”? Nincs előzménye az Ószövetségben, nincs párhuzama az irodalomban. Utalás lehet ez Nátánáelnek valamilyen nagyon személyes élményére. Kifejezése lehet annak, hogy Krisztus Isten tekintetével lát minket, hogy a szívünk mélye is nyitott könyv előtte. De a lenyűgöző és titokzatos élmény e találkozás során még tovább erősödik. Nátánáel hitére válaszolva Jézus ígéretet tesz neki: „nagyobb dolgokat is fogsz még látni”. Ezek a nagyobb dolgok pedig már a földi életen túlra, Isten világára, Isten és az ember kapcsolatára vonatkoznak. Jézus nem részletezi őket, csupán egyetlen ünnepélyes kijelentést tesz: „bizony, bizony mondom nektek, látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és az Isten angyalai föl- és leszállnak az emberfia fölött”. A fel- és leszálló angyalok felidézik bennünk Jákob álmát, a létrát, amely összeköti az eget a földdel.
2. Ezen a létrán pedig angyalok járnak, mert a Szentírás és a katolikus hit tanítása szerint közvetítők az angyalok Isten és ember között, küldetésük van az egyének és az emberiség üdvösségének történetében. A Jelenések könyve (12,7) pedig kifejezetten említi Mihályt, aki úgy jelenik meg, mint a mennyei seregek vezére, aki Isten erejében legyőzi a Sátánt. Ennek a mennyei harcnak a képe érzékelteti üdvösségünk történetét. Keresztény világszemléletünk szerint a történelem nem zavartalan fejlődés útja, mely szinte zökkenőmentesen tart valamiféle földi mennyország felé. Küzdelem az üdvösség története, a gonoszság láthatatlan erői, mégpedig nemcsak személytelen formában, hanem a gonosz lelkek személyes valóságában is küzdenek bennünk és a világban. Néha magunk sem értjük, honnan a gyűlöletnek, a háborúnak, az egyént és közösséget romlásba taszító féktelen önzésnek az az ereje, mely újra és újra felbukkan a világban.
Az emberi gonoszság és önzés sokszor arra is képes, hogy tönkretegye körülöttünk a teremtett világot, beszennyezze a környezetet, kipusztítsa körünkből az állati és növényi életet, és így akár az ember életét is veszélybe sodorja. És a Szentírás tanúsága szerint angyali erők is állnak mellettünk. Hatalmas, teremtett, jóságos szellemek, akik Isten akaratának engedelmeskednek, és az Ő művét szolgálják. Mindnyájuk képviseletében tiszteli Szent Mihály főangyalt az Egyház, és kéri pártfogását az egész kereszténységért. Keresztény hitünk, világnézetünk értékei ma is támogatásra szorulnak. A nyugati világban is sokszor bizalmatlan, ellenséges jelenségekkel találkozunk hitünkkel, világnézetünkkel, magának Jézusnak a személyével kapcsolatban. És találkozunk olyan jelekkel is, amelyek magát az emberi életet, az emberek, népek, társadalmi csoportok közötti kiengesztelődést és szeretetet fenyegetik. Nagy szükségünk van tehát napjainkban is Szent Mihály és a mennyei seregek támogatására.
3. De a Jelenések könyvében azt is olvassuk, hogy az angyalok győzelmét mennyei szózat kíséri. „Legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok.” Ez a mondat már nem az angyalokra, de a halandó emberekre vonatkozik, a hitvallókra és a vértanúkra, akik Istennek tetsző életükkel fontos, pozitív erők az üdvösség történetében, hasonlóan az angyalokhoz. Ez a felismerés pedig felidézi előttünk Márton Áron alakját, a püspökét és a hitvallóét, aki halálának időpontjával is titokzatosan csatlakozott Szent Mihály főangyalhoz, mindnyájunk védelmezőjéhez.
Márton Áront 1938. december 24-én, Karácsony vigíliáján nevezték ki erdélyi püspökké. Jelmondata szó szerint azonos volt sok más püspöké mellett Serédi Jusztinián magyar prímás jelmondatával is: „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától. Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmű utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére. Áron püspök a bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, Gyulafehérvárról kormányozta egyházmegyéjét. A háború alatt, és az azt követő nehéz években az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, kiegyensúlyozott, bátor képviselője volt. Papjait is arra buzdította, hogy a legnehezebb körülmények között is álljanak helyt, és tartsanak ki híveik mellett. A háború utáni, 1945. március 4-i körlevelében köszönetet mondott azoknak a papoknak, akik „a nagy pusztulás idején a legnagyobb érték, a lelkek örök javának megmentésén apostoli lelkesedéssel fáradoztak”. Megértő lelkének nagyságát mutatja, hogy ugyanebben a levelében atyai módon ezt is kijelenti: „nem akarom elítélni azokat, akik állomáshelyüket elhagyták, az általános zavarban a rémület hangulatának áldozataivá váltak és kötelességmulasztásukért megszenvedtek”. Ezután olyan szavakkal fordul papjaihoz, amelyek világosan megmutatják főpásztori lelkének erejét és gazdagságát.
Három szempontra figyelmezteti őket. „Az idők parancsának ismerem fel – írja – elsősorban, hogy magatartásunkban és minden munkánkban legfőbb irányító gondolatunk és elvünk legyen a salus animarum”, a lelkek üdvössége. A második nagy szempont, amit Áron püspök hangsúlyoz és személyes életével is tanúsít, „hogy papi életünk és magatartásunk ma inkább, mint bármikor, a legteljesebb értelemben feddhetetlen legyen”. Maga a Szentatya is azt írta Áron püspökről: életének feddhetetlenségével, integritásával tűnt ki. Végül harmadik szempontként, mely ma talán kissé különösen hangzik, de a háború utáni időben drámai jelentőségű volt, azt hangsúlyozza, hogy „papjaink a politikával semmiféle ürügy alatt, még az egyéni vélekedésük szerint látszólagos jó eredmények érdekében se foglalkozzanak”. De azt is hangsúlyozza, hogy a papok „legyenek készségesek támogatni minden olyan munkát, mely híveik felsegélyezésére történik”. Nem telt el azonban hosszú idő, és a hatalom gyakorlóinak szemében már a szeretettel végzett lelkipásztori munka is gyanúsnak, elviselhetetlennek, ellenséges politikának látszott. Elég volt az igazság és az emberség hirdetése is ahhoz, hogy politikai ellenségként tekintsenek a bölcs főpapra.
1949. június 21-én a titkosrendőrség elfogta. 25 évi kényszermunkára ítélték államellenes összeesküvés vádjával. 1955-ben térhetett vissza püspöki székhelyére, de 1967-ig háziőrizetben volt. 1971-ben kiutazhatott a Püspöki Szinódusra. VI. Pál pápa úgy fogadta őt, mint az egész katolicizmus egyik legnagyobb alakját. 1971-es szinódusi felszólalásában Áron püspök – mintegy szenvedéssel teli életének summájaként – az alábbi kijelentést tette: „A hierarchia feladata, hogy szavát felemelje, amikor az igazságot, vagy az emberi személyiség méltóságát és alapvető jogait támadás éri”. A pásztor felelőssége és bátorsága hallatszik ki ezekből a nagyon szerény és nagyon zsinati szavakból. Ez volt az az idő, a ’71-es szinódus után, amikor magam is találkozhattam Áron püspökkel, jelen lehettem kápolnájában végzett szentmiséjén. Bátorítása, derűs személyiségének kisugárzó ereje felejthetetlen emlék, erőforrás maradt papi hivatásom számára.
25 esztendő nagy idő. Egy egész emberöltő. De Áron püspök tanúságtétele, bölcs egyensúlya és bátorsága, amely csakis az isteni, teljes igazság alázatos szemléléséből fakadhat, ma is példakép, ma is erőforrás a számunkra. Imádkozzunk azért, hogy Isten Szolgáját, Márton Áron püspököt mielőbb a boldogok sorában tisztelhessük.
Szent Mihály arkangyal, Magyarok Nagyasszonya, könyörögjetek a gyulafehérvári egyházmegye főpásztoráért, papjaiért, hívő népéért és egész katolikus közösségünkért! Ámen.