A papi hivatás útján | Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

1924. július 6-án a gyulafehérvári székesegyházban szentelte pappá Mailáth G. Károly erdélyi püspök.
A frissen szentelt Márton Áron tudatosan és lelkesen indul az „aratásba”. Papi munkája Erdély letargikus, cselekvésképtelen időszakában kezdődött el. A 20-as években az erdélyi magyarságnak értelmiségi rétege volt ugyan, de vezetők nélkül vergődött, nagyon lassan szerveződött. Márton Áron ekkor állt be az ébresztő munkába. A legalkalmasabb pillanatban lépett a porondra, hogy életpéldájával és szavaival népe körében az iránytű szerepét évtizedeken át betöltse. Mert apostoli küldetésének lelkiismeretes teljesítése mellett nem zárkózott el kora társadalmának evilági kihívásaitól sem.

Márton Áron vigasztaló szavaiból erőt nyerhettek az emberek már az első állomáshelyén, Ditróban (1924/25):
… Értsed meg Testvérem, ennél jobb tanácsot adni nem tudok: imádkozzál! Az Isten szeretett Fia az oltárra mindjárt leszáll, köszöntsd őt. Küldd üdvözlő szavadat az ég felé és ígérd meg, hogy ki akarsz tartani mindaddig, amíg az Úrnak tetszik, s higgyed, hogy az Isten kegyelme veled lesz és erősíteni fog, a fájdalmadat magával viszi s a megpróbáltatásokban is megenyhít és nagyobbá tesz, amíg csak az örök boldogságra meg nem értél.

(1925. január 1. – Márton Áron, a féléves pap beszédéből)

Gyergyószentmiklóson (1925–1928), fiatal papként lelkipásztori beosztása mellett hittanári feladatot is ellátott, ugyanakkor lelki és kulturális szervezeteket (Kolping) hozott létre és vezetett.

Marosvásárhelyen (1928/29) püspöke hittanári kinevezése mellett a katolikus fiúnevelő intézet szubrégensi teendőkkel is megbízta, vagyis a diákok lelki vezetője és nevelője lett.

Nagyszebenben (1929/30) mint árvaházi prefektus ... kiváló nevelői képességéről tesz tanúságot. … csakhamar megnyílnak a gyermeklelkek, és a jó példa és jó tanítás magja termőtalajra talál.

(Badilla János, a Tereziánum igazgatójának vallomása)

Márton Áron nemcsak az iskolásoktól kívánt komoly munkát, hanem maga is felhasználta a szilencium óráit, hogy sokat olvasson és önmagát képezze. Az alkalommal élve, Nagyszebenben különösen román és német nyelvtudását gyarapította.

1930 nyarától Gyulafehérváron püspöki udvari káplán és levéltárosi minőségben újabb munkakörbe nyerhetett betekintést. Lassan Mailáth püspök bizalmas körébe került. 1931 november elején püspöke kíséretében jutott el először az örök városba, Rómába.

Két évig tartó gyulafehérvári szolgálat után, 1932 őszétől, Kolozsvár lesz Márton Áron számára az igazi munkatér: az egyetemi ifjúság lelkipásztora (1932–1935), a Katolikus Népszövetség igazgatója (1935–1937), majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség megbízott plébánosa (1937–1938).

A romániai nemzeti kisebbségek iskoláit veszélyeztető törvények és rendeletek még inkább cselekvésre késztették a rendkívül energikus, kiváló szervező és mély lelkiéletet élő fiatal papot. Dr. György Lajossal Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes népnevelési folyóiratot indított (1933). Szerkesztőtársaival együtt belátta, hogy az erdélyi magyarságnak az elnyomatással szemben nem elégséges csak védekezni, hanem alkotnia is kell:
… a szavak s a már végzetessé váló ernyedtségünket még takargató sirámok helyett végre kézzelfogható, komoly cselekvés, munka, tett legyen. ... ha csak sopánkodunk, ravatalra kerülünk, s a nemzeti gyásznak annyi fölösleges érzéssel és magunksajnálásával szövögetett fátyolát ráterítjük a magunk s népünk koporsójára, ha életünk mélyeiből a megújuló források erőit föl nem fakasztjuk.

(Márton Áron: Ugartörés előtt, in: Erdélyi Iskola, II. évf. Cluj-Kolozsvár, 1934/35. 1–2. sz.)

Folyóiratában új nemzetszervezési mozgalmat sürget s ennek előkészítésére a nevelésügy terén jelentős reformokat segít megvalósítani, gondolatot sugall, eszméket közvetít, terveket készít és a tervekhez megoldásokat nyújt; a nevelőket neveli, mert a nevelés rajtuk múlik. Vezércikkeiből kiérthetjük igényét, hogy a kisebbségi helyzetben élők körében a pap nemcsak pap, a tanító nemcsak tanító, a tanár nemcsak tanár, hanem közigazgatási és más társadalmi szervezetek munkájának a felvállalója is kell hogy legyen. Hirdette a tisztán nevelésügyi célkitűzéseit, amelynek lényege a készélesített iskola programja: iskola kitárt ajtókkal –, hogy olyan nemzedék nőjön fel körülöttünk, amely népünk jelenkori életét megérti, abba öntudatosabban beáll s a helyesen felismert társadalmi, politikai és kulturális feladatok szellemében dolgozik.

(Márton Áron: Iskola kitárt ajtókkal, in: Erdélyi Iskola. III. évf. 1935/36. 1–2. sz.)

Leghatékonyabb nemzetalkotó és nemzetfenntartó erőnek a kultúrát jelölte meg. Tragikusnak mondta viszont az erdélyi szórványmagyarságnak a magyar kultúrértékektől való távolmaradását.
… leghatékonyabb nemzetalkotó és fenntartó erő a kultúra. A fejlődés kezdetleges fokán még összetartó erő lehetett a közös származás és nyelv, később azonban a népek nemzeti mivoltukat csak kultúrájukkal biztosíthatták. …

(Márton Áron: Nemzet és kultúra, in: Erdélyi Iskola, 1934/35. II. évf. 5–6. sz.)

… A feladat tehát kettős: nemzeti műveltségünk értékeit tegyük közkinccsé, hogy a reánk hagyományozott értékállomány erejével népünk tömbjét tudatosan kapcsoljuk bele a nemzeti múltba, s ugyanakkor a kultúra gazdag eredményeiből foglaljuk le számára, hasznosítsuk nála azt, ami életét szebbé, biztosabbá teheti, hogy reménnyel mehessen apái útján jövője felé. A szülő a családban, a nevelő az iskolában, a pap az egyházközségben, a jogász, politikus, közgazdász foglalkozása körében, és mindenki, akit hivatása vagy tudása bármilyen közösség élére állított, legyen a nemzeti kultúra apostola.

(Márton Áron: Nemzet és kultúra)

Márton Áron konferencia beszédeiben és lelkigyakorlatok vezetésekor nevelte és erősítette hallgatóit.
Erdélyt nem a r. hadsereg és nem az Antant, hanem a termékeny román anyák vették el és a meddő magyar anyák veszítették el. A döntő nem a győzelmek sora, hanem a népesedési statisztika volt.
Szívbe markoló az egyes ember sírbahullása is, de megdöbbentő egy nemzet eltemetése. Megdöbbentő és nyomasztó, ha egy nemzet tart a sír felé öregen, fáradtan, mert asszonyai zsúrokkal, könyvekkel, kutyákkal önmagukkal vannak elfoglalva s mert férfiaiban a szegénység megbénított minden hősies élniakarást.

(Márton Áron A házasság értelme és célja c. konferenciabeszédéből, 1934–1938. években)

Ez a nemzedék történeti időkben született, nagy történeti feladatok megoldására hivatott. S most a meg nem születettek nagy sokasága vádolja és fogja vádolni a történelem befejezésekor a világ nagy napján is, hogy példátlan kannibalizmussal a lét pereméről visszataszította a semmibe vagy a földi életlehetőségek küszöbéről visszalökte más létek és más lehetőségek bizonytalanságába.
Mutassanak egy nemzetet a történelemben, mutassanak egy családot itt az életben, melyiket a sok gyermek tönkre tett volna. Az élet a legnagyobb erő, a földbevetett mag eltolja útjából a rögöket, mert naphoz, levegőhöz, a gyökér megrepeszti a sziklát, mert talajhoz akar jutni.
De ha lesznek megint a hős magyar asszonyoknak utódaik, akik tudják és merik természetes hivatásuk nagy feladatát a nemzeti gondolat lelkesültségében a gonosz idők nehézségei ellenére is keresztény lelkiismeretességgel vállalni, úgy élethez jutott nemzet s az életet és segítséget adó Isten fogja áldani.

(Márton Áron A házasság értelme és célja c. konferenciabeszédéből, 1934–1938. években)

Márton Áron, papként is vallotta: nem lehet egymáskizáró ellentét a néphez való tartozás és a kereszténységhez való tartozás között. Az Egyház és nép című beszédében fel teszi a kényes kérdést, és az evangélium üzenetével meg is válaszolja:
Mi vagyok előbb? Népemnek vagy egyházamnak fia-e?
Félreértések és félremagyarázások elkerülése végett le kell szegeznem, hogy nem szándékozom a politika megbízhatatlan céljait követni, még kevésbé szolgálni. … Amikor vallásom azt követeli, hogy jó katolikus legyek, hogy vallásom előírásait, melyek tökéletesbülésemet, jellemem kiteljesülését, és megszentelődésemet vannak hivatva szolgálni, megtartsam, ugyanakkor előmozdítja annak a közösségnek az érdekeit, amelybe tartozom. Míg annál, aki vallási kötelességeit lazán veszi, adva van a valószínűség, hogy adott esetben, pláné ha áldozatba kerül, népét is könnyebben fogja cserben hagyni. Vagyis: aki jó katolikus, nem lehet népének rossz fia; aki megbízhatatlan fia népének, melybe született, megbízhatatlan Isten előtt is. … Nem beszédek és pohárköszöntők, nem a szereplések viszik előbbre a közösség ügyét és öregbítik a becsületét kívülállók szemében, hanem a hit szerinti becsületes élet; a csendes, zajtalan munka, a kötelességek lelkiismeretes vállalása azon a helyen és szerepben, ahová a hivatás és a közösség bizalma állított.

(Részlet Márton Áron Egyház és nép c. konferenciabeszédéből)