Gyergyóbékás
Postal address:
617065 – Bicazu Ardelean, str. Primăverii, nr. 5., jud. Neamț

Gyergyóbékás

Szent István király, plébánia
On duty

Az 1882-es évi sematizmusban Békás Gyergyószentmiklós filiájaként szerepel, míg a település Zsedánpataka nevű része ugyanekkor Tölgyes filiája. 1893-ban Tölgyes fiók egyházaiként tüntetik föl a forrásokban Gyergyóbékást, Gyergyódomokost (Gyergyó-Domukot), Gyergyó-Hollót és Gyergyó-Zsedánpatakát. Ekkor Békásnak 170, Zsedán patakának 31 katolikus hívője volt, akik a település többségét kitevő görög katolikusokkal éltek együtt.
Templomát 1903-ban szentelték fel, plébániaépülete 1913-ban épült, az egyházközség ekkor önállósult. Szintén ebben az évben került hozzá filiaként Gyergyódomokos. Mindkét világháború súlyos károkat okozott a településen, lakosainak nagy része szétszóródott. 1945–1955 között nem volt papja. A plébánia 1946-ban, amikor a háborús pusztítások miatt négy római katolikus családra csökkent, Gyergyószentmiklós gondozásába került (oldallagosan ellátott egyházközségként) Háromkút és Gyergyódomokos filiákkal együtt. A gyergyóbékási templomot és a gyergyódomokosi kápolnát Dani Gergely gyergyószentmiklósi plébános javíttatta ki 1955–1956 között. Bodó Péter személyében kisegítő lelkészt kapott a gyergyószentmiklósi plébánia, így kialakulhatott a rendszeres havi egyszeri szolgálat. A gyergyóbékási templomot és a plébániát 1970-ben ismét kijavították, ekkor 60 hívője volt.
Gyergyóbékás és a hozzá tartozó filiák 1993-tól Barth Ottó személyében önálló lelkészt kaptak. Így felváltva mindegyik helységben kéthetente szentmisét tartottak, a hitoktatás rendszeressé vált, az épületeket helyrehozták. A plébánia 1999 augusztusától ismét Gyergyószentmiklós gondozásába került. Ez az ellátás napjainkban is tart. A gyergyódomokosi kápolnát 1938–1939 között építették. Addig házban vagy a szabad ég alatt miséztek. A kápolnát a második világháború alatt, 1941-ben javították ki.
1939-ben a római katolikus hívek száma 300–400 körül volt, 1967-ben 150-re csökkent, mely szám a gyergyóbékási híveket is magába foglalja. Az itteni hívek pasztorációját 1945-ben a gyergyószentmiklósi plébániára bízták. Azóta is innen látják el.
Háromkút Gyimesközéplokhoz tartozott. Kápolnáját 1950-ben alakították ki egy romladozó házból. Híveinek lelkigondozása megoszlott Gyimesközéplok és Gyergyószentmiklós között. Az itt lakó katolikus hívek ellátását 1961-ben a gyergyószentmiklósi plébániára bízták, hogy a gyimesközéploki plébániát kisegítsék, anélkül, hogy adminisztráció szempontjából átkerült volna Gyergyószentmiklóshoz. 1967-ben a leányegyházközség római katolikus lélekszáma 150–200 közöttire tehető. Háromkutat 1999-ben csatolták Gyergyóbékáshoz, és így leválasztották Gyimesközéploktól. Jelenleg havonta miséznek itt.

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).