Adományokból készül a Márton Áron-film

Kihelyezték a templomokba azokat a perselyeket, amelyekbe az egykori erdélyi püspök, Márton Áron életéről szóló játékfilm elkészülésére adakozhatnak a hívek.

Ezzel tulajdonképpen gyakorlatban is elkezdődtek a forgatásra való előkészületek. Az adománygyűjtéssel egy időben különböző lelkigyakorlatok és előadások formájában népszerűsítik a néhai püspök tanítását a kezdeményezők.

A Mustármag Közösség tavaly decemberben egy csíkszeredai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Márton Áron egykori gyulafehérvári római katolikus püspök életét ábrázoló játékfilmet készít. Mint akkor elhangzott, a filmnek közösségi súlypontja lesz, ezért a forgatás során több mint húsz erdélyi helyszínt keresnek fel, mintegy 140 település lakóit szólítva meg a tömegjelenetek lebonyolításához. A csíksomlyói búcsú megjelenítéséhez például Csík környéki lakosokat vonnak be, csíkszentdomokosi forgatásokhoz pedig felcsíki statisztákat választanak ki.

„Szeretnénk felkínálni annak lehetőségét, hogy Erdély népe ezt a filmet magáévá fogadja, részt vegyen benne, támogassa” – fogalmazott Papp László római katolikus lelkész, a film forgatókönyvének szerkesztője. Kiemelte, Márton Áron életével hitelesített tanítása ma is korszerű, ma is élni tanít. Mögéje ma is fel lehet sorakozni, de még inkább köréje lehet gyűlni.

„A filmkészítés bonyolult, ugyanakkor szép élményeket kínáló közösségi erőpróba. Összefogást, szervezettséget, hitet és áldozatot kíván. A Mustármag célja minél többekkel „együtt játszani” ezt a játékfilmet” – nyugtázta a lelkipásztor. Mint megtudtuk, adományokból gyűjtenék össze azt a mintegy ötszázezer lejt, amiből a számítások szerint meg lehetne valósítani az elképzelést. Ehhez templomokba helyeztek ki perselyeket, ugyanakkor a gyűjtés más formáit is alkalmazni fogják.

Papp László elmondta, a forgatásra való felkészülés része az elkezdett missziós imaszolgálat, amelybe minden erdélyi közösséget bevonnak. Ez egy szellemi, lelki előkészület, melyen a film alkotói segítenek Márton Áron szellemiségére ráhangolódni. „A film készítési folyamata során szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni Márton Áron életét és korát, népszerűsíteni tanítását, azt az örökséget, amiből ő maga is táplálkozott. Munkánkat abban a hitben végezzük, hogy a róla készülő nagyjátékfilm által átörökíthetjük mindazt az értéket, ami Erdély legkritikusabb korszakában a népet éltette és legszebb erkölcsi győzelmeihez vezette” – mondta Papp.

Amint arról beszámolt, Magyarország több városában tartottak már előadásokat, és a csíkszentdomokosi segítő nővérek közreműködésével havonta egyszer zajló foglalkozássorozat kezdődött, mely Márton Áron tanítását népszerűsíti. „Nem sürgetjük a filmkészítést, a lényeg, hogy minél ismertebbé tegyük ezt a szándékot. Most a gyűjtésre és a missziós előkészületekre fektetjük a hangsúlyt” – jelentette ki Papp László.

Bankszámlára is várnak adományokat
A Márton Áron nagyjátékfilmre szánt adományokat az ebből a célból létrehozott egyesület számlájára is utalhatják a jóakarók. A bankszámlaszám adatai a következők: Asociaţia Aron Film Egyesület/CUI 33035501/Sediul: Târgu Mureş, str. Călăraşilor nr. 1, RO47 BTRL RONC RT02 4598 7901 (lej), RO10 BTRL HUFC RT02 4598 7901 (forint).

Rédai Botond, Krónika.ro, 2014.11.08.