Árpád–házi Szent Erzsébet–napi gyűjtésre felhívás

Aki az élő és igaz Istennel akar találkozni és közel szeretne kerülni Hozzá, szüntelenül Jézus szavaira és cselekedeteire kell összpontosítania figyelmét és szívét. Aki értelmével és szívével figyeli Jézust, lehetetlen, hogy ne találja meg a Szeretet Istenét. Ha pedig megtalálja, akkor mélyen rá fog döbbenni arra, hogy Isten nem egy tőlünk messze élő valóság, hanem az a Személyes Isten, Aki embertársainkban, különösen a rászorulókban jön felénk.

Isten az önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunkban mutatkozik meg és idéz elő változást. Nem kapcsolatainkon kívül és azoktól függetlenül” (Megszereted, ami a tiéd című könyv, 12. old.) – emlékeztet minket Mustó Péter SJ.

Észrevenni másokban az Isten arcát nem kötelesség, hanem lehetőség. Isten nem kötelez minket, csak megadja a lehetőséget a Vele való találkozásra – különösen azon gyerekeken keresztül, akiknek nem adatott meg a lehetőség a tudás megszerzésére, amely által kijutnának a kilátástalan nyomorból egy jobb élet reményében.

Árpád–házi Szent Erzsébet ünnepén ez évben azokra a gyerekekre irányul figyelmünk, akiknek nincs lehetőségük a tudás megszerzésére. A hátrányos helyzetű gyerekek nevelését és oktatását szeretné segíteni ez évi főegyházmegyei gyűjtésünk.

A Gondviselő Isten minket hív meg arra, hogy segítő kezek legyünk rájuk figyelésünk és akár a legcsekélyebb pénzbeli adományaink által.

Elmúlt évben az idős és beteg testvéreinket segítő Otthoni Beteggondozó szolgálat tevékenységének a támogatására gyűjtöttünk, összesen 192.513 lej gyűlt össze, amelyért hálás köszönetet mondok.

A Főtisztelendő Paptestvéreket és a kedves Híveket szeretettel kérem, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék Főegyházmegyei Caritas szervezetünk idei kezdeményezését is. A folyó év november 19-re tervezett Szent Erzsébet gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott,

RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára utalni (hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: C.F. 4562770) vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.

Adományaikért ezúton is őszinte köszönetet mondunk. A jó Isten fizesse meg mindenkinek áldozatát, a maga kegyelmi gazdaságából.

            Szeretettel küldöm főpásztori áldásomat –

 

Gyulafehérvár, 2017. november 1-jén,

Mindenszentek főünnepén.

    †György s.k.

        Érsek