Exc. és Ft. Tamás József 70 éves

Ad multos annos! Isten éltesse! – mondjuk egyszerűen Ft. Tamás József segédpüspök úrnak 70. születésnapján. Éppen a háború idején, 1944. november 12-én született Madéfalván, elég nehéz körülmények között, hiszen édesapját behívták  katonának, amikor édesanyja vele, a negyedik gyermekkel volt várandós. Édesanyja a mezőn dolgozott, amikor Madéfalvának azt a részét, ahol a családi házuk volt, lebombázták. Szülei a harangozói és sekrestyési szolgálatot látták el. A most 100 éves édesanyja a gyermekeivel az üres plébánia konyhájában húzódott meg. Ott született József, akinek tréfásan azt szokták mondani, te egyenesen beleszülettél a plébániába. Szülei 1950-ben Csíkszentsimonba költöztek. A vasútnál teljesítettek szolgálatot, ahol a népes családot, a nyolc gyermeket nevelték. Velük szemben volt a templom és az iskola. Az imádságos Tamás családban mindenki, még a gyermekek osztálytársai is átélték Reményik Sándor intését. József atyára mindkettő nagy hatással volt, és elmondhatja: „E templom s iskola között/ Futkostam én is egykoron,/ S hűtöttem a templom falán/ Kigyulladt gyermek-homlokom./ Azóta hányszor éltem át ott/ Lelkem zsenge tavasz-korát!/ Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát!”
1958-68 között gyulafehérvári kántoriskolában tanult, majd hat évet a Teológián. 1968. ápr. 21-én szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron püspök. Négy évet Medgyesen volt káplán, majd négy évet Türben plébános. 1978-tól teológiai spirituális, tanár. Szentszéki tanácsos, kanonok, majd pápai prelátus. 1994-ben általános helynök. Szent II. János Pál pápa 1996. dec. 18-án kinevezte segédpüspöknek és valabriai c. püspöknek, szentelését dr. Jakubinyi György érsek úr végezte 1997. márc. 1-jén Csíksomlyón.
Azóta közöttünk él. Így fohászkodunk 70. születése napján : 
"Jó Atyánkért esdeklünk, tartsd meg Isten őt nekünk.
Szíved előtt nyerjen tetszést szíves kérelmünk.
Add néki bő malasztod, áraszd reá áldásod,
hogy mindenben teljesítse szent akaratod.
Szándékához adj erőt, bátorítsd a csüggedőt.
És ha szenved, vigasztalja a Szentlélek őt!”

 

Darvas-Kozma József, http://dkjozsef.blogspot.ro/