A városban élőkért imádkoztak

Tegyünk tanúságot a város és Isten iránti szeretetünkről – ezekkel a szavakkal bocsátották útjukra szombaton reggel a Csíkszeredában harmadik alkalommal megszervezett Élő Rózsafüzér zarándoklat-résztvevőit.

rozsafuzer zarandoklat oktober vn 006_b

Ezúttal is a városért és annak lakóiért imádkoztak a csíkszeredai Élő Rózsafüzér zarándoklat résztvevői

 A csíktaplocai Mindenszentek-plébániatemplom volt a kezdőpontja annak a zarándoklatnak, melynek során immár harmadjára fűztek rózsafüzért a megyeszékhely köré, imával és énekszóval ölelve át a várost. Indulás előtt Czikó László taplocai plébános áldotta meg a zarándoklatot és annak résztvevőit.

 „Tegyünk tanúságot a város és Isten iránti szeretettről. Fontos, hogy minél több ember megismerje a Szűzanya szeretetét, és főleg azt a könyörgést, amelyet mindvégig tesz Isten felé, hogy az emberek békében, szeretetben éljenek és szolgálják egymást. Tulajdonképpen ez volna a mai Rózsafüzér zarándoklatnak a célja, hogy megismerjük Istent, szeressük őt és neki szolgáljunk” – fogalmazott rövid köszöntőjében a plébános, majd az áldás után harangszó kíséretében bocsájtotta útjukra a híveket.

 A zarándokok tizenhat kilométeres útjuk során imádkoztak a városért, a városban és környékén élő valamennyi emberért és a családokért. Mint azt a szervezők már korábban hangsúlyozták, azért imádkoznak, hogy omoljanak le azok a falak, amelyek a város és a környék lakóit Istentől, egymástól és a boldogabb élettől elválasztják. „Ezzel a békés, jókedvű, imádságos együttléttel egy lépést teszünk egymásért, a világért és Krisztus egyházáért. Ez a város és környéke a mi földi otthonunk, az itt megtett zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal!” – olvasható ebből az alkalomból kiadott zarándokfüzetben.

A „rózsafüzér” első állomása  - melynek során nőszövetségek, cserkészek, családos közösségek vezettek egy-egy szakaszt imával, lelki programmal – a központban található Szent Kereszt-templom volt, majd a csíkzsögödi Szent Háromság templomnál, illetve a Szent Ágoston plébániatemplomnál valamint a csíksomlyói kegytemplomnál köszöntötték a városi zarándokokat. A csíksomlyói Szent Péter és Pál-templom érintésével ért vissza az esti órákban a zarándoksereg a csíktaplocai istenházához, ahol szentmisével zárták az imádságos együttlétet.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2013.10.12.


Felfedezni egymásban Isten szerető jelenlétét

A zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal – többek között ezt a célt is szolgálja az Élő Rózsafüzér zarándoklat, amelyet immár harmadik alkalommal hirdettek meg Csíkszeredában. Az október 12-én zajló eseményt az Erdélyi Mária Út Egyesület, a csíkszeredai plébániák és az Erdélyi Cursillo szervezi.
 

Idén júniusban is több százan „imádkozták körbe” Csíkszeredát

Idén júniusban is több százan „imádkozták körbe” Csíkszeredát

Azért imádkozunk, hogy omoljanak le azok a falak, amelyek a város és környék lakóit Istentől, egymástól és a boldogabb élettől elválasztják. Ezzel a békés, jókedvű, imádságos együttléttel egy lépést teszünk egymásért, a világért és Krisztus egyházáért. Ez a város és környéke a mi földi otthonunk, az itt megtett zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal! – vallják az említett egynapos zarándokút szervezői. Mint azt Péterfi Attila Csongortól, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatának vezetőjétől megtudtuk, ezúttal újdonságnak számít, hogy a júniusi zarándoklathoz képest sokkal több kisközösséget sikerült megszólítani. „Nőszövetségek, cserkészek, családos közösségek fognak vezetni egy-egy szakaszt imával, lelki programmal. Ez azért is fontos, mert így jobban be tudjuk vonni az eseménybe az egyes plébániákat” – magyarázta az illetékes.

Mint az már hagyománnyá vált, a zarándoklatnak összesen öt stációja van, mint a rózsafüzérnek. A szervezők már korábban úgy fogalmaztak, a szám szinte adta magát, hiszen a városban öt plébánia létezik. Péterfi lapunknak kifejtette, azáltal, hogy a hívek akár évente többször is úgymond körbeimádkozzák a várost, erősödik hitében a lakosság. A résztvevők ugyanakkor imádkoznak a város és az ország, hazánk népének szellemi, erkölcsi és hitbeli megújulásáért. Az illetékes szerint ugyanakkor az élő rózsafüzér zarándoklat célja felfedezni egymásban Isten szerető jelenlétét. Általa pedig olyan személyeket is meg lehet szólítani, és olyan emberekben is elindul a vágy közelebb kerülni Istenhez, akik ezt a jelenlétet eddig nem tapasztalták meg életükben. Nem utolsósorban az élő rózsafüzér azt a célt is szolgálja, hogy felkeltse a vágyat a zarándoklatra.

Taplocáról indul a zarándoklat

A zarándoklatra a csíktaplocai Mindenszentek templomnál gyülekeznek a résztvevők szombaton, október 12-én reggel 8,30-9.00 óra között. Ezt követően a Szent Kereszt-templomhoz (10.30–11.00 óra között), majd a csíkzsögödi Szent Háromság-templomhoz érkeznek a zarándokok (12.00–12.30 óra). Harmadik stáció a Kalász negyedi Szent Ágoston-templom, ezt követi a csíksomlyói kegytemplom (14.30–15.30 óra). A zarándoklat 16.30-ig érkezik a csíksomlyói Szent Péter és Pál templomhoz, a végállomás pedig a csíktaplocai plébániatemplom 18 órakor. A zarándokok egyénileg, de szervezetten is érkezhetnek a feltüntetett indulási pontokhoz.

Az Élő Rózsafüzér zarándoklat ötlete a bécsi Andreas Schätzle atyától származik, aki először 2003-ban, az ottani városmisszióra készülve szervezte meg a Bécs körüli zarándoklatsorozatot. 2007-ben Budapest is csatlakozott az eseményt megszervező városok sorába. „Jó lenne, ha minél többen bevállalnák, hogy végigjárják a teljes 16 km-es szakaszt, de azoknak is örvendünk, akik két stáció között kísérnek majd el” – említette a szervezők nevében Péterfi Attila.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2013.10.08.