ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

December 24., csütörtök

Dr. Kovács Gergely érsek gondolatai

Nagyon sok esetben annyira el vagyunk foglalva magunkkal, hogy megfeledkezünk a lényegről. Így vagyunk az értékeinkkel, ünnepeinkkel is. Karácsony a szeretet ünnepe, mondjuk reflexszerűen és rutinból. Ajándékvásárlás, takarítás, annyi minden tölti ki minden percünket. Eközben megfeledkezünk arról, hogy meglátogat felkelő Napunk a magasságból: Isten meglátogatja az embert. Megváltja, szabadítót küld, irgalmat gyakorol. Erről szól Jézus születésének ünnepe, akkor is, most is és mindörökké.

Fotó: Geréd Zsolt

Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.
Cikk
Kedves testvéreim, az előttünk álló út világos, még ha nem is könnyű. Engedjük megújulni szívünket, hogy a békére törekedjünk és gondját viseljük a teremtett világnak! A Szentírás arra figyelmeztet bennünket, hogy őrizzük szívünket, mert belőle fakad mindaz, amit teszünk (vö. Péld 4,23).