Több mint ezer katolikus hívő keresztény vett részt október 13-án szombaton, az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás (EKKM) 15. találkozóján, Csíkszeredában, az Erőss Zsolt Arénában. A katolikus karizmatikus megújulás 51. évfordulójára gazdag programmal várták a szervezők az érdeklődőket, a helyi Búzamag és a székelyudvarhelyi Forrás közösség tagjai által gyönyörűen feldíszített csarnokban. Csíkszék mellett Gyergyószékről, Kézdivásárhelyről és Gelencéről, Háromszékről, Brassóból és környékéről, Bákóból, Szatmárról, Nagyváradról, Kolozsvárról és környékéről, Marosvásárhelyről és környékéről, Székelyudvarhelyről, Korondról, Parajdról, Szovátáról, Oroszhegyből, Székelyszentkirályról, Székely-varságról, Máréfalváról, valamint Zetelakáról zarándokoltak a rendezvényre.  A reggel kilenctől este hét óráig tartó rendezvényen a dicsőítéseket a marosvásárhelyi Magvető közösség dicsőítő csapata végezte, imák, közbenjárások, fiatalok tanúságtételei hangzottak el. Az esemény fénypontja a meghívott előadó, Noel Circhop máltai evangélistának, a Katolikus evangelizációs iskolák európai koordinátorának háromrészes előadása volt, mely a találkozó mottójának (Kövess engem – Mt. 9,9) bibliai értelmezéseit járta körül, az előadás szinkronfordítását Szilágyi László, az EKKM nyugat-erdélyi felelőse végezte. A találkozó záróakkordjaként délután fél hattól Tamás József segédpüspök celebrált szentmisét, melynek Kruzslitz Imre tasnádi plébános volt a szónoka. A szentmisét a Mária Rádió közvetítette.

 

Z. Nagy István, 2018. október 20.

Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.
Cikk
Kedves testvéreim, az előttünk álló út világos, még ha nem is könnyű. Engedjük megújulni szívünket, hogy a békére törekedjünk és gondját viseljük a teremtett világnak! A Szentírás arra figyelmeztet bennünket, hogy őrizzük szívünket, mert belőle fakad mindaz, amit teszünk (vö. Péld 4,23).
Cikk
Folyó év augusztus 1-jével az alábbi személyi változásokra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében: (Részlet az V. / 2026. számú körlevélből)