Mária-képek vándorúton – Székelyföldön is lesz tárlat

Augusztustól egy-egy hóna­pig Csíkszeredában, Székely­udvarhelyen, Kézdi­vásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, majd Gyer­gyószentmiklóson lesz megte­kinthető a Kárpát-haza Galéria ál­tal életre hívott Boldogasszony-ván­dorkiállítás, ami kedden indult Kárpát-medencei útjára a budapesti Várkert Bazárból.

Elsőként Kárpátaljára viszik az 55 kortárs magyar művész Mária-ábrázolását bemutató tárlatot – mondta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke az MTI-nek. 

A május 9-étől június 7-éig a budapesti Várkert Bazárban bemutatott kiállítás júniusban Ungváron, júliusban pedig Beregszászon lesz látható. Kárpátalja után a székelyföldi városok látják vendégül a tárlatot, a kiállítás nagyjából havonta fog helyszínt változtatni. A tárlat ezt követően Délvidékre, majd a Felvidékre utazik, a tervek szerint visszatér még Kárpátaljára is, de a nyugat-európai diaszpóra közösségeihez is el szeretnék juttatni.

Az útiterv egyelőre jövő tavaszig készült el, de „szándékaink szerint egészen 2018-ig vándorol majd a tárlat”, melynek útvonalát „a megfogalmazódó igények szerint próbáljuk kijelölni” –fogalmazott Szász Jenő. Az NSKI elnöke szólt arról, hogy a Boldogasszony-kiállítás újdonsága, hogy „fordított irányú”, elsősorban ma­gyarországi művészek alkotásait szeretnék megmutatni külhonban. Az alkotók között természetesen szerepelnek határon túli művészek is.

A kiállításon 55 kortárs művész Boldogasszony-ábrázolása látható – mondta Szász Jenő, hozzátéve, hogy ez olyan összefogás, ami túlmutat a művészeti értékén. Ilyen nagyszámú alkotó ritkán állít ki közösen egyetlen témában – hangsúlyozta.

A kiállítás a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és a csíksomlyói ferences kolostor hirdetett meg a 2014. szeptember 14. és 2015. szeptember 15. közötti időszakra abból az alkalomból, hogy ötszáz éves a csíksomlyói Szűz Mária-szobor.

MTI/Krónika.ro