Az ünnepségsorozat koronája: a püspökké szentelésre szentmiseáldozattal emlékeztek Kolozsváron

A Márton Áron püspökké szentelése 75. évfordulója előtt tisztelgő ünnepségsorozat záróeseménye a szentelés napján, február 12-én, a szentelés helyén, a kolozsvári Szent Mihály templomban tartott szentmise volt. A magasztos emlékezésen három püspök koncelebrált, főcelebráns Jakubinyi György gyulafehérvári érsek volt, emlékezni és ünnepelni eljött Csíkszeredából a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke, Tamás József és a váradi püspök, Böcskei László is. Magyarországról a piarista rend képviseletében Ruppert József érkezett, valamint a főegyházmegye egész területéről sok pap, a szülőfalu képviselete, más zarándokcsoportok Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről, és természetesen a templomot zsúfolásig megtöltő kolozsváriak. A közösség ünnepléséhez a világi hatóságok tisztségviselői, politikai szervezetek képviselői csatlakoztak, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Magdó János, és nem utolsó sorban a görögkatolikus egyház képviseletében a kolozsvár-szamosújvári püspök, Florentin Crihalmeanu.

A templom Szent Cecília kórusa ezúttal elsősorban népénekeket énekelt: köztudott, hogy Márton Áron, aki a II. vatikáni zsinat liturgikus reformjainak erdélyi életbe léptetésén személyesen buzgólkodott, azt szorgalmazta, hogy minden szentmisén a nép énekeljen, s olyan egyházi énekeket válasszanak, amelyek értékesek, a nép ajkán élnek, hogy az áldozatba valóban be tudjon a közösség is kapcsolódni.

Jakubinyi György érsek ünnepi homíliájában négy kérdésre kereste a választ. Ezek közül első a szentelő püspökre vonatkozott: miért Andrea Cassulo pápai nuncius szentelte Márton Áront. A szokás az lett volna, hogy a bukaresti Cisar érsek legyen a szentelő, ám a nuncius korábban sokat tett és nagyon szívén viselte a kisebbségi sorsba került erdélyi magyarok ügyét, a vatikáni vezetésnél maga kérte a székely pap püspöki kinevezését a korábbi gyakorlattal (amikor is Romániában német püspököket neveztek ki: Temesváron és az összevont szatmár-váradi püspökségen is német püspök volt, mint ahogy Márton Áron közvetlen elődje, Vorbuchner Adolf is az volt) szemben – Márton  Áron ezért hívta őt. A másik kérdés a társszentelőkre vonatkozott: hiszen a két németajkú püspök helyett a tájékozatlan szemlélő magyarajkú vagy magyarországi püspökre számítana: ám ez a kor történelmi-politikai helyzetében szinte lehetetlen volt, a háborús helyzet miatt a határok lezárva, Romániában pedig nem volt magyarajkú püspök. A szentelés maga is egyházi gyász közepette történt: a Márton Áront püspökké kinevező XI. Piusz pápa február 10-én váratlanul elhunyt, teste a szentelés pillanatában is ravatalon feküdt a Vatikánban. A harmadik kérdésben azt taglalta az ünnepi szónok, miért választotta vajon Márton Áron püspökké szentelése helyszínéül Kolozsvárt, holott talán illő lett volna a püspöki székhelyen szenteltetnie magát. Jakubinyi érsek feltételezése szerint a döntésben közrejátszott a két város nemzetiségi összetétele közti különbség (Gyulafehérvár már akkor kis létszámú magyar lakossággal rendelkezett, míg Kolozsvár többségében magyar volt és kulturális központ), nem utolsó sorban pedig Márton Áron személyes kötődései, a városban eltöltött termékeny, küzdelmes évek s az azok során szerzett sok-sok ismerős. Végül a negyedik kérdés, amit Jakubinyi György érsek a hallgatósággal meg akart értetni, egyházjogi-dogmatikai jellegű volt: a hét szentség sorában csak a papság található, a püspökség nem külön szentség, miért akkor a papszentelés után még egy hasonló szertartás. A válasz: a szentség valóban egy, de azon belül különböző fokozatok vannak, ezek közt a püspök az egyetlen, aki az áldozatbemutatásra vonatkozó hatalmat tovább tudja adni, ezért hát őt erre a fokozatra külön szertartásban kell felszentelni az egyházi rendelkezések értelmében.

A templomba lépőket a szentély melletti oszlopon látható hatalmas, Valovits László által festett és az alkalomra kölcsönzött Márton Áron-portré fogadta, amely a helyieket és a zarándokokat egyaránt lenyűgözte olyannyira, hogy a szertartás befejeztével sokan fényképezték, illetve fényképezkedtek a képpel, elmondták előtte a szentté avatásért való imát. A szentmise végén Kovács Sándor főesperes-plébános köszönte meg a szervezésben való közreműködést mindenkinek, Jakubinyi érsek pedig neki mondott köszönetet a méltó ünneplés megszervezéséért, a fáradságos munka összehangolásáért. Végül a templomban a bejárattól balra elhelyezett emléktáblát áldotta meg a főpásztor, majd a templom előtt álló Márton Áron szobrot koszorúzták meg a résztvevők.

Az ünnepségsorozatról szóló beszámolót Jakubinyi érsek szavaival zárjuk: Márton Áron jelmondatát az ünneplők emlékezetébe idézve buzdított minden keresztényt, emlékeztette őket a keresztségben kapott általános papságukra és az abból fakadó küldetésre. Végül arra intett: a hitvalló kereszténynek Márton Áron példája a munkában és a szenvedésben egyaránt ki kell tartania és helyt kell állnia.

Bodó Márta

Fodor György felvételeivel