2018. november 15-én, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, a plébánosi vizsgáztató bizottság előtt, eredményesen vizsgáztak, az érvényben lévő előírásoknak megfelelően:
1. Csomós László – Bereck
2. Farkas Alajos – Kézdivásárhely–I.
3. Gál Hunor – Gyergyószentmiklós
4. György Imre – Csíkszereda
5. Hajlák Attila – Kézdivásárhely–II.
6. Lőrincz Károly Béla – Zernyest
7. Lukács János ifj. – Barót
8. Rusti Alexandru – Petrozsény
9. Simó Ferenc – Görgényüvegcsűr
Az eredményesen letett plébánosi vizsgával eleget tettek az Egyházi Törvénykönyv (C.I.C.) 521.k. 3 §-a elvárásának. Ennek értelmében a plébánosi hivatalra pályázhatnak, „visszavonásig” terjedő joghatóságot igényelhetnek és a plébánosi cím viselésére is jogosultak, amennyiben ennek megfelelő kinevezést kapnak.
Bár egyeseket irritál, de ennek ellenére megismételjük a plébánosi vizsgával kapcsolatos korábbi közleményünket:
–A plébánosi vizsga szabályzatának 2. §–ban ez áll: „Plébánosi vizsga nélkül senki sem használhatja a plébánosi címet, nem kaphat végleges, visszavonásig szóló igehirdetési és gyóntatási joghatóságot, NEM PÁLYÁZHAT PLÉBÁNIÁRA.”
Ennek a kitételnek a jövőben is nyomatékkal érvényt próbálunk szerezni. Aki plébánosi vizsga nélkül pályázik plébániára, annak tudnia kell, hogy sikeresen vizsgát tett paptestvérei előnyt élveznek vele szemben. A magunk részéről csak kérni és bátorítani tudjuk azon testvéreinket, akik még nem tették le a plébánosi vizsgát, hogy éljenek a lehetőséggel.
(részelt a XII./2018. érseki körlevélből)