Samaj Arnold: Lelkiségi csoportok a plébánián

Szent András Evangelizációs Iskola

Az iskola és szolgálatai célja, hogy minden plébánián kérügmatikus evangelizátorokat képezzen a katolikus egyház számára. Két főbb tevékenysége:

  1. evangelizációs iskola
  2. evangelizációs alkalmak szervezése (Adj egy percet Istennek, Élet a Lélekben kilenchetes szeminárium, lelki nap, A zene Soul! – keresztény zenei fesztivál).

 

 

Adj egy percet Istennek!

 

Minden évben karácsony előtt egy héttel pénteken vagy szombaton kiállunk a Keresztelő Szent János templom bejárata elé egy kisebb sátorral, rajta magyarul és románul az „Adj egy percet Istennek!” felirattal és az előre elkészített 40-500 kétnyelvű igés kártyával próbáljuk a templom előtt elhaladó embereket (függetlenül a koruktól, nemüktől vagy vallási hovatartozásuktól) meghívni, hogy lepjenek be legalább egy perc erejéig a templomba egy imára, csendességre.

 

Emmausz kurzus

„Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” (Lk 24, 32)

 

Az emmauszi tanítványok – Jézus halála után – annyira belemerültek a keserűségbe, panaszkodásba, hogy nem ismerték fel Jézust, amikor csatlakozott hozzájuk. Mi is sokan vagyunk úgy, hogy a mindennapi gondok, a keserűség nem engedi, hogy felismerjük őt a Szentírásban – Isten Igéjében.

Nekünk szól ez a hétvége. A három nap alatt mi is lélekben megtesszük a tanítványokkal az Emmauszba vezető utat. Csatlakozik hozzánk Jézus, aki magyarázza az Írásokat. Bepillantást ad az Ószövetségbe, hogy meggyőződjünk, valóban ő a Messiás, a testté lett Ige. Nyitottságunktól függ, hogy felismerjük-e őt az Igében és a kenyértörésben és hagyjuk-e lángra lobbantani a szívünket.

 

Az evangélium hét fiatalja kurzus

 

Az evangélium hét fiatalja háromnapos interaktív lelkigyakorlatos jellegű kurzus. Mindenkinek szól, aki fiatalos lendülettel növekedni akar, aki vágyik növekedésre.

Hét fiatal hét különböző élethelyzetben találkozik Jézussal, ők: a gazdag ifjú, Salomé, a feltámadó ifjú, a fiú, aki lehetővé tett egy csodát, a palota kapusa, János Márk és a fehér ruhás ifjú. Mindegyikük más-más tulajdonságokat, gyengeségeket, vágyakat hordoz, és másképpen válaszol Jézus örömhírére, hívására. Ezekben a találkozásokban van valami különleges, ugyanígy a válaszokban is. Sokszor magunkra ismerhetünk.

 

 

Az Élet a Lélekben szeminárium kilenc héten át tartó lelkigyakorlat, amelynek célja, hogy a résztvevők megismerjék, elmélyítsék hitünk alapigazságait, egy személyes, bensőséges kapcsolat alakuljon ki a szentháromságos Istennel, és ezáltal közösségi, gyümölcsöző keresztény élet fakadjon.

Minden héten van egy közös találkozó, előadás, kiscsoportos beszélgetés, közös ima, otthon pedig minden nap szükséges a személyes imaidő.

 

Milyen a te hited? Adventi lelki nap

 

Az adventi lelki napon Lázár feltámasztásának történetét vizsgáltuk meg Márta szemszögéből. Közösen eljátszottuk a történetet, szerepekre osztva, és együtt próbáltuk felfedezni, mit üzen számunkra Isten. A következő igerészt választottuk központi gondolatnak: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked.” (Jn 11,21–22). Bemutattuk Márta és Mária hitútját, növekedését. Megpróbáltunk azonosulni Máriával és Mártával, felismerve életünk halott területeit, ezekbe behívtuk Jézust. A lelki napon volt játék, ráhangolódás, ima, a végén döntésre hívtuk a résztvevőket, arra, hogy álljanak Isten elé, nehézségeiket az Úr elé téve kérjék, hogy növelje bennük a hitet.

 

 

A zene Soul – keresztény zenei fesztivál

 

A zene Soul – keresztény zenei fesztivál célja, hogy összegyűjtsön és tágabb közönség előtt megszólaltasson olyan alakulóban lévő vagy már rég megalakult keresztény zenekarokat (különböző keresztény felekezetekből.

 

Fülöp kurzus

 

Bevezető kurzus, a kérügma hat pontját foglalja össze és tapasztaltatja meg a résztvevőkkel, ezek: az Atya szeretete, a bűn, a megváltás, a hit és a megtérés, a Szentlélek, a közösség.

Bérmálkozásra való felkészítőként alkalmas a kurzus nem csak fiataloknak szól.

A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.  A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek. (1Kor 12,4–11)

A pasztorális terv tartalomjegyzéke >>

A teljes pasztorális terv .pdf-ben >>