2020.09.14
Szentírás vasárnapjára ebben az évben is főegyházmegyei gyűjtést rendelek el a Szentírás üzenetének terjesztése céljából. Isten Igéjének ismertetése, hirdetése elsőrendű feladatunk a lelkipásztori szolgálatban. Külön köszönet azoknak a papoknak, akik előadásokat tartottak a Szentírásról vagy bibliaolvasó csoportokat szerveztek. Köszönetet mondok a Tisztelendő Paptestvéreknek azért, hogy az elmúlt esztendőben is öntudatos hozzáállással karolták fel és támogatták e kezdeményezést.
Kérem Paptestvéreimet, szervezzék meg egyházközségükben idén is a gyűjtést.
Szeptember 20-án a szentmisék keretében olvassák fel alábbi, a híveknek szóló körlevelem:
Krisztusban szeretett Testvéreim!
Közeledik szeptember vége, amikor egyházunkban Szent Jeromosnak, a szentírástudomány pártfogójának emléknapját Szentírás vasárnapjaként ünnepeljük. Idén Szent Jeromos halálának 1600. évfordulójára emlékezünk. A Bibliát latinra fordító egyházatya találó mondása szerint „aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust!”
Amikor Izrael népe a babiloni száműzetés után visszatérhetett hazájába, ünnepélyes keretek között olvassák fel újra a Törvényt. Nehemiás könyve meghatóan mutatja be ezt a jelenetet. Az elhurcoláskor szétszóródott nép Jeruzsálemben, a Víz-kapu előtti terén „egy emberként” gyűl az Írás köré és „nagy figyelemmel hallgatja” (Neh 8,1–3) annak minden szavát, mert tudja, hogy ebben rejlik az átélt események értelme (vö. Neh 8,8–10).
A Biblia az Úr népének könyve, és ez a nép, amikor hallgatja azt, a szétszóratásból és megosztottságtól átlép az egységbe. Isten szava ugyanis egyesíti a hívőket, egyetlen néppé teszi őket (vö. Ferenc pápa, Aperuit illis, 4). A II. Vatikáni Zsinat pedig így tanít: „Az egyház mindenkor úgy tisztelte az isteni Írásokat, mint magát Krisztus testét, az élet kenyerét ...” (Dei Verbum, 21). Állandóan bizalmas kapcsolatban kell lennünk a Szentírással, különben szívünk hideg marad, szemünk pedig a vakság számtalan formájától sújtva zárva marad (Aperiut illis, 8). Jézus Krisztus a Szentíráson keresztül kopogtat az ajtónkon; ha meghalljuk és kinyitjuk elménk és szívünk ajtaját, akkor Ő belép életünkbe és velünk marad (vö. Jel 3,20). Isten szava nemcsak a múltra és a jövőre vonatkozik, hanem a jelenre is. Maga Jézus jelenti ki: „Ma beteljesült ez az Írás, amelyet hallottatok” (Lk 4,21). Aki mindennap Isten szavával táplálkozik, az Jézushoz hasonlóan nem esik sem a múlt feletti meddő nosztalgiázás, sem a jövőre irányuló, valóságtól elrugaszkodott utópiák kísértésébe.
Ezekiel próféta könyvében egy sokatmondó, jelképes jelenettel találkozunk. Az Úr felszólítja a prófétát, hogy egye meg a könyvtekercset. Ezt Ezekiel így éli meg: „Olyan édes volt a számban, mint a méz” (Ez 3,3). Patmosz szigetén a Jelenések könyvének szerzője is hasonló tapasztalatot él át (vö. Jel 10,8-10). Isten szavának édessége arra késztet bennünket, hogy osszuk meg ezt mindazokkal, akikkel találkozunk, hogy ezáltal is kifejezzük reményünket (vö. 1Pét 3,15–16). Sosem szabad megengednünk, hogy Isten szava megszokottá váljon számunkra. Mindig táplálkoznunk kell vele, hogy felfedezzük és elmélyítsük az Istennel és testvéreinkkel fennálló kapcsolatunkat (Aperuit illis, 12). Isten szava folyamatosan emlékeztet bennünket az Atya irgalmas szeretetére is, aki azt kéri gyermekeitől, hogy szeretetben éljenek.
A szegény Lázárról szóló példázatban erre vonatkozóan értékes eligazítást találunk. Amikor a szegény Lázár és a gazdag ember meghal, ez utóbbi látva Lázárt Ábrahám kebelén, arra kéri Ábrahámot, küldje el őt testvéreihez, hogy figyelmeztesse őket a felebaráti szeretetre, nehogy nekik is ugyanazokat a gyötrelmeket kelljen elszenvedniük. Ábrahám ezekkel a szavakkal utasítja vissza a kérést: „Ott van nekik Mózes, és ott vannak a próféták, hallgassanak azokra!” (Lk 16,29). Hallgassuk a Szentírást és gyakoroljuk az irgalmasságot! Ezzel a kihívással kell szembenéznünk életünkben. Isten szava képes felnyitni szemünket, hogy kiszabaduljunk a fuldokláshoz és meddőséghez vezető individualizmusból, és így megnyitja az utat a szolidaritás felé (Aperuit illis, 13).
Isten szava befogadásának útján Jézus édesanyja kísér bennünket, akit boldognak ismerünk, mert hitt az Úr által mondottak beteljesedésében (vö. Lk 1,45). Egyetlen szegény sem boldog csupán azért, mert szegény; akkor lesz az, ha Máriához hasonlóan hisz Isten szavának beteljesedésében. Erre emlékeztet Szent Ágoston: „Valaki a tömegben, különösen megragadva a lelkesedéstől, így kiáltott fel: »Boldog a méh, amely téged hordott.« És ő: »Inkább azok a boldogok, akik hallják Isten szavát, és megtartják.« Ezzel azt mondja, hogy anyám is, akit boldognak mondasz, épp azért boldog, mert megtartotta Isten szavát, nem azért, mert az Ige testet öltött benne és köztünk lakott, hanem mert megtartotta Isten Igéjét” (Beszédek Szent János evangéliumáról, X, 3).
Az Isten Igéjének szentelt vasárnap erősítse meg Isten népét a Szentírással való kitartó foglalkozásban, amint maga a Biblia tanítja: „Ez a szó egészen közel van hozzád: a szádban és a szívedben, hogy hozzá szabd életed” (MTörv 30,14).
A Szentírás üzenetének terjesztése céljából főegyházmegyénkben idén is gyűjtést szervezünk. Hálásan köszönöm meg ebből az alkalomból, hogy az elmúlt évben odaadóan követtétek ezen felhívásunkat, és áldozatosan támogattátok azt, hogy minél többen meghallhassák Isten bátorító üzenetét. Valódi segítséget nyújthattunk ezáltal, hiszen – a Katolikus Magyar Bibliatársulatunk közvetítésével – sokak juthattak jutányos áron Bibliához és vehettek részt az év során külön-féle rendezvényeken.
Kérlek benneteket, kedves testvérek, lehetőségeitek szerint támogatassátok idén is pénzbeli adományaitokkal Egyházunk e fontos szolgálatát! Hálás köszönet előre is ezen áldozatotokért! Emellett arra is buzdítalak benneteket, hogy kapcsolódjatok be a jövőben is a különféle rendezvényekbe, amelyeket a Szentírás üzenetének mélyebb megismerése céljából szervezünk.
Szentírás vasárnapja alkalmából szeretettel adom mindnyájatokra főpásztori áldásomat és kívánom, hogy gyarapodjatok Isten Igéjének ismeretében!
† Gergely s.k.
érsek
Az adományok összegét a főesperesi központok által összesítve kérem a Katolikus Magyar Bibliatársulat alábbi bankszámlájára utalni:
Asociaţia Catolică Biblică Maghiară
Cod IBAN: RO65RNCB0003037776090001
Banca Comercială Română SA Alba Iulia
A Katolikus Magyar Bibliatársulat (KMB) célkitűzései között szerepel, hogy jutányos áron juttassa el a Szentírást mindazokhoz, akik érdeklődnek Isten Igéje iránt, illetve hogy olyan programokat, lelki napokat szervezzen, amelyek elősegítik a Szentírás teljesebb megismerését. A Katolikus Magyar Bibliatársulat szívesen szervez Biblia-napokat, Biblia-esteket azokon a plébániákon, ahol ezt igénylik.
Kérem a lelkipásztorokat, hogy Szentírás vasárnapja alkalmából idén is szervezzenek a plébánián a hívek, valamint munkatársaik számára csoportos szentírásolvasó találkozókat, az itt közölt munkavázlat alapján.
Hálás köszönet Paptestvéreimnek ezen áldozataikért!
Munkavázlat csoportos szentírásolvasáshoz
„Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.” (1 Kor 12, 27)
A bibliai szöveg feldolgozása
- A bibliai szöveg megközelítése
Az első körben minden résztvevő összegyűjti az összes feladatot és funkciót, amelyek az ő közösségében léteznek. Majd középre helyezünk egy plakátot, melyre egy test körvonala van rajzolva.
Elmélkedjünk azon:
Milyen részt vállalok a közösségben? A fejet, amely gondolkodik? A száj szerepét, amely beszél? A kézét, amely cselekszik? A lábét, amely halad előre? A gyomorét, amely emészt? A tüdőét, amely ellát oxigénnel?
Mi tetszik nekem ebben a szerepben? Mi az, ami nehezemre esik? Milyen más szerepet vállalnék szívesen? Melyek azok a szerepek, amelyeket nem tölt be senki? Melyek többszörösen foglaltak, amelyekre leginkább igény van vagy amelyeket senki sem kedvel? Mit jelent ez a közösség számára?
Egy kis időt szánjunk egyéni megfontolásra, majd cseréljük ki gondolatainkat. Sorra vesszük a testrészeket „tetőtől talpig”, és megtárgyaljuk átvitt jelentésüket.
Címszavakban jegyzetet készítünk a plakátra.
Mindenki beírja az emberi testen a megfelelő testrészhez a nevét.
- Találkozás a bibliai szöveggel
Olvasmány: Felolvassuk az 1 Kor 12,4-31a-t – először felváltva, majd mindenki egyénileg.
A csoportvezető felkéri a résztvevőket, hogy összegezzék a szövegben újonnan felfedezett szempontokat: pl. eddig nem észlelt képességeket/testrészeket, olyan képességeket, amelyek a „lélek ajándékai”, a „gyenge testrészek” különleges jelentését, az egyes testrészek abszolutizálásának veszélyét, a közösséget, mint „Krisztus testét”…
Milyen adottságok, képességek és feladatok kerülnek szóba? Hogyan viszonyulnak egymáshoz?
Mi köti össze ezeket az embereket (különböző képességeikkel együtt)?
Mit jelent ez a közösségnek, ha a közösségről, mint Krisztus testéről van szó?
Milyen szerepe van a Léleknek?
Mire kell törekednünk?
Befejező megfontolás: Pál szerint miről ismerhető fel a krisztusi közösség?
- Vigyük magunkkal az Igét
A Lélek egyháza, mint testegyház
A Lélek Egyháza a mi testeink (1 Kor 6,19). Csak később: kőtemplomok. (Kurt Marti)
Minden résztvevő kap egy lapot, amelyen egy ember körvonala látható. Egyénileg, párban vagy kiscsoportokban berajzolják vagy beírják azt, ami szerintük a szöveg alapján a közösségben való együttélés érdekében napjainkban fontos. Ezt követően bemutatják az eredményeket, a lapokat összehasonlítják az első részben elkészített emberi körvonallal. Ebből születhetnek a közösségi életet segítő konkrét ötletek.
A közösségi képhez, ami az első lépésben ki lett alakítva, felírjuk a 27. verset: „Ti Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai”. A csoport megfontolja, a szöveg mely impulzusai vannak meg ma az egyházban, közösségemben, plébániámon?
Én élő testrész vagyok? Hogyan végzem a feladatom? Mit fogok/fogunk tenni azért, hogy közösségem, plébániám valóban Krisztus testeként működjön? Mit tehetek/tehetünk a testrészek közötti együttműkédésért, egységért?
Magyarázat az 1 Kor 12, 4-31-hez
Színes sokféleség
Korintusban különböző emberek gyűlnek össze: utazó kereskedők, eladók, tengerészek, prostituáltak, római katonák, építőmesterek, őslakók és bevándorlók, emberek keletről és nyugatról, a római birodalomból, a görög és római valláshoz tartozók és zsidók.
El lehet képzelni, milyen ellentétekkel találkozott a keresztény közösség Korintusban. Ezt a közösséget főként az alsóbb rétegekhez tartozó emberek (rabszolgák, napszámosok, egyszerű kézművesek) alkották (1 Kor 1,26-29). Emellett azonban tehetősebb férfiak és nők is tartoztak a közösséghez, ahogyan az az 1 Kor 11,17-34-ben, az Úrvacsora megünneplése körüli vita során kiderül, vagy a Róm 16,23-ban az Erasztusra való utalásban, aki a város vagyonkezelője volt. Vallási különbözőségek is megfigyelhetők: az 1 Kor 12,2 említi, jó része a korintusi közösségnek nem zsidó családból származik. Emellett azonban voltak zsidó származásúak is, mint a Priszka és Aquila, vagy a zsinagóga előljáró, Kriszpusz (1 Kor 1,14; Apcsel 18,8).
Pál elutazása után mások is felléptek a Messiás hirdetőjeként. Ez pedig heves vitákhoz és különböző pártok kialakulásához vezetett. A közösséget az összeomlás fenyegette (1 Kor 1, 10f). Az első korintusi levél sokféle konfliktusról tesz tanúbizonyságot: a különböző pártok mind magukat tartották a „legjobb keresztényeknek”, a közösségben és az istentiszteleten nagy összevisszaság uralkodott, egyesek adottságaikat különbnek látták és lelkibbnek, mint másokét (1 Kor 14), a szegényebb hívek az asztalközösségnél nem jöttek számításba (1 Kor 11, 17-34), a nyilvános imák és jóslatok körül pedik forró viták keletkeztek (1Kor 11,2-16).
Feltehetjük a kérdést, ilyen különbözőségek közepette hogyan maradhatott egyben a közösség?
Mi tart össze egy közösséget?
A 12. fejezetben Pál éppen az egységnek ezt a kérdését teszi fel. A fejezet elején egy fontos fogalmat vet fel: pneumatikos. A fordításban ez „lelki adományok”-ként jelenik meg. De ugyanúgy „lelkileg tehetséges embereknek” is lehetne fordítani. Ez lehetővé teszi a különbözőségek méltatását. Ebben minden korintusi hívő megszólítva érezheti magát, mert ez köti össze őket. A Lélek tehát az összekötő erő. Ez a lelkierő megmutatkozik a különböző tehetségekben és adományokban, amelyeket az emberek magukkal hoznak a közösségbe. A karizma szót használja Pál ezekre az adományokra. Pálnál ez a szó központi értelmet kap. Az ő értelmezése szerint minden megkeresztelt lélekhordozó (12,13), és ez a lelki adomány konkrét tehetségekben és adottságokban nyilvánul meg, melyek a közösség javára fordíthatók. Hogy ezeket a közösség használja-e (12,7), ez fontos követelménye annak, hogy egy lelki adományt elismerjenek. Az adományok sokszínűségét és az abból adódó szolgálatokat méltatja Pál, mindegyiket visszavezeti a középpontban álló Kürioszra (12,5) és a benne működő Istenre (12,6). Így hát a Lélek az az erő, amellyel Isten a közösségben működik.
Az adományokat Pál egy egész karizma-listával (12,8-10) mutatja be. A lista elejére teszi a bölcs beszédet (12,8), aztán jön a prófétai beszéd, a lelkek megkülönböztetése és befejezésül a korintusi közösségre oly jellemző nyelveken való beszéd.
A nyelveken való beszéd eksztatikus jelenségnek látszik (1Kor14), mely a korintusi istentiszteleteken előfordul. Egyes közösségi tagok misztikus elragadtatásba estek, és hangos szavakat mondtak, - ezt Pál az „angyalok nyelveként” jegyzi (13,1).
A misztikus elragadtatásban történő nyelveken való szólás vagy ima nem mindig volt érthető, ezért beszél Pál a nyelvek értelmezésének adományáról is. Mégis a korintusiaknak a nyelveken való beszéd jelentette a legfontosabb kifejeződését annak, ha valaki a Lelket birtokolta, ezért rendkívülien magasra értékelték. Ez összefügghet azzal, hogy abban az időben más kultúrában is előfordultak ilyen extatikus jelenségek, ahonnan isteni kinyilatkoztatást nyertek. Pál értékeli ezt az adományt és kitűnik, hogy ő is rendelkezett ezzel az adománnyal (14,18). Nem becsüli túl ezt az adományt, hanem besorolja a többi adomány közé.
Pál szerint mindezek a képességek ajándékok (12,8.11). Ezzel elkerülhető az, hogy a képességeket bárki magától előidézhetné. Ezzel arra akar utalni, hogy egyik adományt se helyezzék a másik fölé, hanem tekintsék a Lélek erejének ajándékaiként, amelyeken keresztül Isten az illető személyt szolgálatra hívja.
A közösség mint Krisztus megtestesülése
Mielőtt Pál az adományok listáját kibővítené (12,28-30), egy másik képpel mélyíti el az egységet a sokszínűségben. Az egységnek ez a képe a test (12, 12f). Ez az élő szervezet, mellyel a közösséget összehasonlítja nem más, mint Krisztus teste (12,12.27).
Ezt nem lehet másként megélni, csak izgalommal, ha a közösség belegondol abba, hogy ő a testi, élő, érezhető, megélhető Krisztus teste. Természetesen Pál ismer egy másik kifejezést is Krisztus testéről, ez pedig a megtört kenyér, mely a megfeszített és feltámadt Úr, Krisztust jeleníti meg (11,23). A 10,16f-ben azonban Pál megmutatja, mik a következményei ennek a kenyértörésnek, ez részesedést jelent Krisztus testében, részévé lenni Krisztus testének. Innen pedig már csak egy lépés annak kimondása, hogy akik együtt megtörik a kenyeret, azok egy test, mégpedig Krisztus teste (10,17).
Hogy ez nem csak egy szép, spirituális gondolat, vagy egy elméleti tudás, ez megmutatkozik Pál érvelésében a közös úrvacsora ünneplése körül.
A Krisztus teste gondolatot Pál a 12,12-27-ben mélyíti el.
Hogy az egy testet hogyan alkotják a tagok, nem csak az 1Kor 12-ben mutatja be Pál, hanem ugyanezt a képet használja a keresztséghez. A Róm 6-ban egy drámai történésről beszél a keresztségben: a megkeresztelendő Jézus halálára keresztelkedik meg: ahogyan Krisztus feltámadt, a megkeresztelt is új életre kel (Róm 6,3f). Az 1Kor 12-ben Pál „csak” az eredményt mutatja be: a megkeresztelt a keresztség által, a Lélek ereje által Krisztus testébe, egy testté keresztelkedik (12,13). Ez pedig egyesíti a különböző származású (zsidó, görög) embereket és a különböző osztályokból (rabszolgák és szabadok) jövőket.
Sok tag egy testben
A test képe nem csak arra alkalmas, hogy bemutassa az emberek sokszínűségét, hanem arra is, hogy megmutassa: a tagoknak együtt kell működniük, egymástól függnek, együtt alkotnak egészet és egymás nélkül életképtelenek.
Egyes testrészeket és képességeket magasabbra, másokat alacsonyabbra értékeltek. Pál azonban megmutatja, hogy mindezek a test számára szükségesek, és egyetlen tagnak sem szabad elszakadni a testtől.
Hogy milyen gyakran állnak a háttérben versengő csoportosulások, mutatja a 25. vers, melyben újból megjelenik a szakadás szó.
Fontos, hogy Pál a gyengébb tagok és a szenvedők részére különös gondoskodást javasolt. Itt nincs szó a test fejéről. Maga Krisztus sem lép fel úgy, mint a test feje, hanem mint a test egésze. Egy későbbi szövegben azonban ez megváltozik: Kol 1,18 Krisztust a test fejeként mutatja be, a test pedig az egyház.
Nincs legitimizálva a hatalmi viszony
Nem Pál az egyetlen szerző az ő idejében, aki a közösség megjelenítéséhez a test képét használja. Érdemes utánanézni, milyen szövegösszefüggésben és milyen céllal van ez a kép használva. Amíg Pál a gyenge tagokra felhívja a figyelmet és velük szemben különös gondoskodásra szólít fel, addig az ókori irodalomban éppen az ellenkezője figyelhető meg a test képével kapcsolatban.
Ismertté vált egy ilyen test hasonlat a római író Livius hagyományában, aki ezt a képet a Kr. e. 494-es népfelkeléssel kapcsolatban használja. Menenius Agrippa patricius pedig ezzel a hasonlattal tudta rávenni a felkelőket, hogy feladják. Ezzel vette rá őket, hogy az alsó népréteg fogadja el, hogy alárendelt helyzetben van. Vagyis a hatalmi viszonyt legalizálták ezzel a hasonlattal. Pálnál pedig arról van szó, hogy a leértékelt tagok méltóságát és egyenrangúságát elfogadják (12,22-26). Egy ilyen magatartás szolidaritáshoz vezet, vagyis az egész közösség nem nézheti tétlenül, ha egy tag szenved, hanem arra hívja, hogy gondoskodjon erről a tagról. Ez ma is érvényes a közösségi életre.
Különböző feladatok egyforma méltósággal
Mintegy következtetésképpen, Pál egy újabb lelkiadomány-listát csatol a test képéhez a 12,28-30-ban, ahol további képességeket és funkciókat nevez meg. Az apostolok, próféták, tanítók mellett a csodatévő és gyógyító erő is szóba jön, ugyanígy a segítőkészség, kormányzóképesség is, és végül újból a nyelveken szólás, mely a korintusiak számára az egyedüli valódi lelki adományt jelentette. Ezzel szemben Pálnál ez az adomány egy sorba van állítva a többi adománnyal, és egy magasabb adomány utáni igyekezetre összpontosít az 1Kor 14-ben, melyet előnyben részesít a prófátai képességgel és a nyelveken szólással szemben. A hivatalok, melyek később kialakultak, a páli közösségtől nagyon távol vannak. Ami itt fontos, hogy a különleges képességeket és adottságokat a közösség javára használják és valamennyit a Lélek erejének tulajdonítsák. A vezető hivatal sincs különösen kiemelve, hanem úgy van jelen, mint egy a sok lehetséges feladat közül. A Róm 16,1-16-ban felsorolt nevek alapján kiderül, hogy ezeket a feladatokat nők és férfiak egyaránt gyakorolták.
A páli szöveg éppen arra irányul, hogy a sokféle feladatot nehogy rosszul használják. Vagyis nem arról van szó, hogy egyes szerepek csak egyes emberek részére vannak fenntartva, vagy hogy a szerepek között hierarchia alakuljon ki, hanem épp ellenkezőleg: a Lélek erejét a közösségben működő erőnek tekintsék, amely arra indítja az embereket, hogy adottságaikat kibontakoztassák és a közösség rendelkezésére bocsássák.
© KMB